Körlevél az MRE gyülekezeteinek és intézményeinek
, 2013-06-07 13:28:48A Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezete és intézménye számára szóló körlevél az árvíz kapcsán.
Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr/Asszony! Tisztelt Gyülekezet! Kedves Testvérek!
Ahogy arról az utóbbi napok híradásaiból már Önök is értesülhettek, minden korábbinál nagyobb árhullám fenyeget a Dunán. A kormány veszélyhelyzetet hirdetett. A Magyar Református Szeretetszolgálat szerda reggel óta önkéntesekkel segíti a védelmi munkálatokat Budapesten, valamint a Duna által fenyegetett térségekben és településeken. Segélyszervezetünk a védelmi munkálatok mellett élelmiszer-adományokkal és evakuálás esetén plédekkel, takarókkal, matracokkal segíti a bajba jutottakat. A hatékonyabb munkavégzés és az eredményesebb segítségnyújtás érdekében szervezetünk folyamatosan egyeztet a katasztrófavédelmi hatósággal.
Kérjük Nagytiszteletű Urat/Asszonyt, hogy hirdesse gyülekezeti tagjai között következő felhívásainkat:
A Református Szeretetszolgálat a vad.lilla@jobbadni.hu címen várja további önkéntesek jelentkezéseket az előttünk álló napokra. A jelentkezőktől a következő információkat várjuk az e-mailben: név, életkor, telefonszám (lehetőleg mobil), mely napon, napokon és hol vállalja a segítést. Elsősorban férfiak jelentkezését várjuk!
Egyházunk megbízásából a Szeretetszolgálat az önkéntesek bevonásán túl pénzadományt is gyűjt a bajba jutottak megsegítésére. Az adományokat a 13600-as telefonszám 66-os kódjának bebillentyűzésével lehet eljuttatni a segélyszervezetünkhöz (egy hívás 250 forint), valamint támogatást utalhat a Szeretetszolgálat 10702019-85008898-511000005 számlaszámára is „Árvíz" megjegyzéssel.
Kérjük Önt és a Kedves Testvéreket, hogy hordozzák imádságukban a Szeretetszolgálat és a védelmi munkálatokban résztvevők munkáját, valamint a veszélyeztetett területen élőket!
Testvéri köszöntéssel,
Pál Sándor, sk.
a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke;
Dr. Bölcskei Gusztáv, püspök, sk.
az MRE Zsinatának lelkészi elnöke
Forrás: www.reformatus.hu
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2026. June 09., Tuesday,
Félix
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 15834
Összesen 2009. június 2. óta : 52549616











