Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Árvíz pápai szemmel
ifj. Márkus Mihály, 2013-06-09 08:26:34
Kedden este már elkezdtünk gondolkozni, hogy hol és hogyan lehetne segíteni. Szerdán délben már tudtuk: Győr környékén, busznyi ember (Az Egyházkerület támogatásával). Mert ilyenkor az idő a legdrágább tényező. Csütörtök reggel a refiből 20 diák és 10 felnőtt a gyülekezetből, és más felekezetekből indult a Szigetközbe.

A reggeli kérés így szólt: Zselykepuszta. Odaérni sem volt egyszerű. A mecséri utat teljesen lezárták, így kerülniük kellett a buszozóknak. Megérkezve 10-től 15-ig rakták a homokzsákokat.
Csütörtökön folyamatosan szerveztük a következő akciót. 4 autó, 21 ember állt készen péntek reggel.
Nehezebb volt az indulás, mert nem tudtuk, hova kellene a segítség. Az Egyházmegye Esperesétől, Lentulai Attilától kértünk segítséget, hogy segítsen kapcsolatot találni – a katasztrófavédelem telefonját hiába hívtunk, annyira túlterhelt volt, hogy nem tudtunk értekezni velük. Győrbe érve, azonnal indultunk tovább Gönyűre. A településre érve az Önkormányzatnál regisztráltunk, majd visszamentünk homokzsákot lapátolni. Fiatalok és idősek, férfiak nők, különböző nemzetiségű emberek együtt rakták a zsákokat. Majd másfél óra alatt felraktuk a 3 dömpernyi homokot.

Tovább keresve a feladatot – amíg nem érkezik újabb homokszállítmány, beálltunk a homokzsák-adogató láncba. A Cuhai-bakonyér torkolatánál, ahol a Duna visszaduzzasztotta a kis patak vizét, kellett megerősítenünk a községet védő gátat.
A védendő területre érve kiadták a következő feladatot: a gátat bordás-támfallal kell megtámasztani. Beálltunk a sorba. Egy nyíregyházi vizes-szakember keze alá dolgoztunk, majd – mikor tovább kellett mennie, mert máshol volt szükség a szakértelmére, egyedül raktuk tovább a támasztó falat. Körülbelül 40 fős brigád, 4-4 és fél óra alatt 8 ilyen támfalat készített el. Mintegy 4000 zsákot raktunk a helyébe.
Délután egy ismerős járt arra, és mondta, még áll a gát, amit támasztottunk, s talán még ma reggel is tartja a vizet.

Félelmetes látvány volt a víz, amit a 2 méter magas gát tartott. A gát túlsó oldalán a víz talán 20 cm-re volt a gát tetejétől.
Este 5-re már nagyon elfáradtunk, mégis jóleső érzéssel indultunk hazafelé: Tettünk valamit a Gönyűn lakókért, s talán nem is tudják, hogy mi is ott voltunk... de így jó! Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy tehettük.
A szerző református lelkipásztor, Pápa
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2026. June 09., Tuesday,
Félix
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 15824
Összesen 2009. június 2. óta : 52549606











