Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - A lábatlani gyülekezet tagjai Dunaalmáson

Darányiné Csonka Valéria, 2013-06-10 09:57:35

A lábatlani gyülekezet tagjaiban már az árvíz kezdetekor megfogalmazódott a vágy: olyan jó lenne segíteni a bajbajutottakon, hisz mi is itt élünk a Duna partján, látjuk, tapasztaljuk, milyen súlyos következményekkel jár a mérhetetlen víztömeg áradása.

Mi 2 kilométerre lakunk a Dunától, ezért épületeink, ingatlanjaink nincsenek veszélyben, így a közvetlen védekezés nem köti le energiáinkat. Hallottuk viszont, hogy mások élet-halál harcot vívnak az árral való küzdelemben. Dunaalmási kolléganőmnél érdeklődtem, hogy mire lenne szükségük. Éva említette nekem, hogy a dunaalmási parókia körül, a gáton dolgozóknak vasárnapra nincsen főtt ebédjük, nagyon hálás lenne, ha azt meg tudnánk oldani. Lábatlani gyülekezeti tagoknak elmondtam a dunnaalmásiak  kívánságát, s az Úr Istennek legyen hála azért, hogy pillanatokon belül kialakult:  ki vállalja a főzést, a fasírozottak, a pörkölt, a köret elkészítését, ki hozza az alapanyagokat, ki süti a süteményeket, a palacsintákat, a pogácsát, a túrósbatyut, ki biztosítja savanyúságot, a papírszalvétát, a kávét,stb.

A szállítást négyszeres kerülővel tudtuk megoldani. A Lábatlan és Dunaalmás közti útszakasz ugyanis a 10-es úton kb. 15 km, ez most  Lábatlan-Süttő-Tardos-Agostyán-Tata-Dunaalmás érintésével 42km-re nőtt. A mai (hétfői) ebédet is így tudjuk majd átszállítani.  

Hála legyen az Úr Istennek azért, hogy segíteni tudtunk testvéreinken és a bajban, veszélyben gyülekezetünk tagjai összefogásról, együttérzésről tettek tanúbizonyságot.

A szerző református lelkipásztor, Lábatlan


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2026. June 09., Tuesday,
Félix napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15828
Összesen 2009. június 2. óta : 52549610