„Jó nekünk együtt lenni!” - Családi nap volt Kanizsán
, 2013-06-19 04:00:00
Vasárnap délután a zalaszabari kalandparkban rendezte meg családi napját a Nagykanizsai Református Egyházközség. A kora délutáni órákban kezdődő és az esti órákban végződő programot követően Hella Ferencet, a gyülekezet lelkipásztorát kérte a rendezvény értékelésére a Kanizsa.hu portál.
— Amint ez látható volt, egyre nagyobb az érdeklődés programjaink iránt. Ma sokan voltak itt olyanok, akik először találkoztak velünk. Ez részint annak is köszönhető, hogy programjaink ökumenikus jellegűek. Másrészt a „Szeretetben Összefogva Egymásért” (TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0170) pályázati projekt, amelynek egyik fő célja a közösségek építése és azok egymásra találása, nagymértékben járult hozzá programunk sikeréhez. A projekt ideje alatt azon dolgozunk, minél több ember kerüljön közel közösségünkhöz, gyülekezetünkhöz, akik itt egymásban barátokra találnak. Úgy tapasztaljuk, erre hatalmas igény mutatkozik. Ez nem véletlen, hiszen az ember így van megteremtve! Pályázatunk benyújtásának már eleve sarkalatos pontja volt a családi napok megrendezése, hiszen ma is bebizonyosodott, hogy ezekre a programokra igény van. Hála Istennek, ma rekordot döntöttünk az érdeklődők létszámában.
— További célunk, hogy az emberek közel kerüljenek, halljanak, tudjanak egymásról, rólunk és egyéb más programjainkról. Öröm volt látni a kisebb nagyobb csoportokban kialakult spontán beszélgetéseket. A mai, kétszázhoz közeli létszám azt mutatja, hogy az általunk elkezdett projektre — bárkinek bármi is a véleménye — nagy érdeklődés van, és sikeresnek ígérkezik. Ezt egy kívülálló — aki az egész napi pörgéséből, munkahelyi feladatain nem bír vagy nem tud túllátni, netán nincs is késztetése erre — nem láthatja, hogy az embereknek mire van szüksége, igénye. Ezért nem is érzékelheti eredményeinket. Nem az én személyes bölcsességem, hogy felfedeztük ezt az igényt. Ez az Isten bölcsessége, útmutatása! Mi ezzel most egy nagyon régi mulasztást pótolunk.

— Láthattuk, tapasztalhattuk a mai nap sikerét. Hogyan tovább? Mikor lesz a következő alkalom?
— A mai nap csak egy fontos, sikeres állomása volt a megkezdett útnak. Már az elmúlt héten — amikor a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt rendezvényünk — százhatvanan voltak a templomban, akik jelezték, hogy csatlakozni szeretnének a tanévzáró istentiszteletet követő családi napunkhoz. Számos célunk van még a projekten belül, melyek megvalósításán hasonló lendülettel dolgozunk. Vannak eredményeink is, de ezek még csak részeredmények, hiszen nemrég kezdtük el ezt a munkát.
—Az előző évhez képest bővültek a programok?
— Igen, hiszen itt a kalandparkban is folyamatos beruházás folyik, így egyre színesebb programot, programokat, a gyermekeknek több játéklehetőséget tudtunk biztosítani. A játéklehetőségeken kívül különböző bemutatókat láthattunk. Itt voltak a MÁV NTE Judo Szakosztály edzői, akiknek bemutatóját gyermekeink nagy érdeklődéssel figyelték. Hozzá teszem, hogy ők gyakori vendégeink, így segítőik is táborozásainknak, tábori programjainknak.

A köszönet nem csak őket illeti, hanem Szabadics Zoltánnak és csapatának, Gerlinger Sándornak és családjának, Horváth Tamásnak és még másoknak, akik ma programunk megvalósításának feltételeit biztosították.
— Nagyon sok apró gyermeket, kismamát láttam ma. Úgy tudtam, hogy a projektben szereplő baba-mama kör beindítása a legkörülményesebb. Mi az igazság?
— Valóban így volt, de csak volt. Ez a projekt is elindult. Egyelőre tíz és húsz közötti, változó létszámmal működünk. Aki itt körülnézett, láthatta, hogy legalább nyolcvan gyermek volt ma velünk. Ez ad okot arra, hogy optimista legyek az említett program létszámának növekedését illetően.
Itt ma legalább három generáció találkozott, beszélgetett. Láthatóan jó volt nekik, nekünk egymásra találni, beszélgetni.
Jó nekünk együtt lenni!
Szerző: Czene Csaba
Forrás: Kanizsahir.huVélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2026. June 09., Tuesday,
Félix
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 13111
Összesen 2009. június 2. óta : 52546890











