Egy nem mindennapi csütörtök este

Csöngedi Nikolett, 2013-08-08 04:00:00

...és valóban egy nem mindennapi csütörtök esténk volt. Legyen hála és dicsőség az Úrnak, hogy lehetővé tette számunkra, hogy együtt játsszunk, beszélgessünk, együnk és nevessünk. „És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Mt.21;22) Emlékszem, először egy sárkeresztesi látogatás-beszélgetés alkalmával fogant meg bennünk az ötlet Tiszteletes úrral, hogy milyen jó lenne itthon, Magyaralmáson egy Ifjúsági csoportot „összehoznunk”.

 Hiszem és tudom, hogy sok-sok imádság kísérte ezt az ötletünket, és immáron közel fél éve rendszeresen van ifjúsági program kis, de annál szeretettebb gyülekezetünkben. Ennek köszönhetően és természetesen az Úr akaratából és jóvoltából, mi, magyaralmási fiatalok megismerkedhettünk Mezőföld ifjúságával az elmúlt hónapokban, különböző alkalmak során. Voltunk már Sárkeresztesen, Csőszön a családi napon, Bodajkon a MERIT-en (Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozón), ahol megismertük és megszerettük egymást a fiatalokkal. De hogy a kályhától egy kicsit elmozduljunk, engedjék meg a kedves Testvérek, hogy a legutóbbi alkalomról adjak számot, hiszen ez egy igazán különleges Ifi volt.

 

Legyen hála és dicsőség Istennek a Facebook-ért is! :) Ez most nem a reklám helye, de bizony, Isten az ilyen közösségi portálokat is használni tudja. Ugyanis micsoda szerencse, hogy a környező gyülekezetek fiataljai szintén „internet-huligánok” (a szó nemes értelmében véve), s ezen a közösségi portálon a fentebb említett alkalmak után megkerestük egymást és online-baráti kapcsolatba kerültünk. Ennek köszönhetően többekkel beszélgettünk és tartottuk a kapcsolatot.

 

Az egyik ilyen beszélgetés kapcsán jutott eszembe, hogy a közelgő Ifi alkalmunkra meghívjam bodajki testvéreinket. (A gondolatért nem engem illet a dicsőség. ;) ) Nagyon boldog voltam, amikor az invitálásra „IGEN” válasz érkezett. (Milyen jó lenne, ha minél többen mondanánk „IGEN”-t az Úr hívására!) Ezúton és ezen a ponton szeretném megköszönni Sallayné Sziki Judit bodajki Lelkésznőnek és Polgár Tibor Tiszteletes úrnak, hogy a bodajki ifjúságot ide- és hazaszállították.

 

2013.07.18-án csütörtökön 18:00-kor kezdődött az alkalmunk. Összesen 19-en vettünk részt, a bodajki delegáció 6 főt számolt. :) Kezdetnek ismerkedős, bemutatkozós játékaink voltak, majd két koncentrációs feladat következett, melyek közben nagyon sokat nevettünk. Jó volt látni mindenkinek az arcán a mosolyt, azt hogy jól érzik magukat és szívesen vannak itt.

 

Az alkalom témája a barátság volt, Dávid és Jonatán történetén keresztül. Jó volt beszélgetni és megtudni azt, hogy a mai kamaszok milyen éretten gondolkoznak a barátság fogalmáról és mennyire sokat jelent nekik, hogy legyen egy-két ember, akikre minden körülmények között számíthatnak. (Mi „felnőtt gyerekek” is mennyire hálásak lehetünk a barátainkért és kívánom, hogy Krisztus barátsága pedig legyen mindannyiunk egyik legfontosabb kapcsolta!)

 

A beszélgetés után egy közös vacsora volt. A hagyományos és/de megunhatatlan sült szalonna, paradicsom illetve hagyma körettel igazi csemege volt mindannyiunk számára. Ezt követően a várva várt foci vette kezdetét, és az örökmozgó fiúk mellé egy két (szám szerint 4!!) leányzó is beállt rúgni a bőrt.

 

Az alkalom fél kilenckor fejeződött be. Míg a „felnőttebb” csoportot vártuk, (mert bizony van egy Ifi 2. is :) ) a bodajki ifjúsággal még egy kicsit fociztunk, beszélgettünk és a tűznél énekeltünk. Nagyon áldásos volt a közös zenélés. A búcsúzásra megközelítőleg 21:30 magasságában került sor, testvéri öleléssel köszönve meg egymásnak ezt az alkalmat.

 

A „felnőttebb” Ifi-n egy kicsit komolyabb témával foglalkoztunk. A csapatunk elég vegyesnek mondható korosztály, felekezeti hovatartozás tekintetében egyaránt. De tudjuk egy az Isten és a mindent átölelő szeretetnek nincsenek akadályai. :) A pattogó tűz mellett egy kicsit komolyabb témával foglalkoztunk, mégpedig a bűn létezésének kérdéseire próbáltunk választ találni. Jó volt tapasztalni, hogy mindannyiunknak van véleménye, és van fogalma a bűnről, annak következményéiről. Az alkalmunk 22:45 körül ért véget.

 

Bár már péntek hajnal volt, mikor álomra hajtottunk fejünket, mégis abban a bizonyosságban tehettük mindezt, hogy valóban egy nem mindennapi csütörtök esténk volt. Legyen hála és dicsőség az Úrnak, hogy lehetővé tette számunkra, hogy együtt játsszunk, beszélgessünk, együnk és nevessünk.

 

„A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Róm. 15;5-6)

 

 Forrás: Magyaralmási Református Egyházközség honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4449
Összesen 2009. június 2. óta : 40190685