Még idén megújulhat a református templom
Adminisztrátor, 2010-02-04 20:02:21
Pályázati pénzből újulhat meg a Károlyi Gáspár téri református templom. A munkák akár már az idén elkezdődhetnek, és ha sikerül forrásokat találni, a jövő év második felében a felújított épület várhatja a híveket.
A tervek már elkészültek. A leglátványosabb változás az lesz, hogy a 72 éves templom mellé egy tornyot építenek. Ebben három harang kap majd helyet, sőt a tervek szerint egy harangjátékot is beszerelnek a tetőszerkezetbe. Mellette egy 150 fő befogadására alkalmas közösségi épületet húznak fel, itt városi rendezvényeket is tarthatnak majd. Megújul a templom épülete is.
Ki kell cserélni az elöregedett palákat, és a templom betonlépcsői is majdnem használhatatlanná váltak. A munkák összköltsége elérheti a 100 millió forintot, ezt csakis pályázati források segítségével lehet előteremteni.
Jakab Bálint református lelkész
"Ehhez az önerő megvan. Évek óta gyűjtjük és a várossal kell majd együttműködnünk. Fontos hogy megvalósuljon, nemcsak az egyháznak fontos, de a városképet is befolyásolja."
A jelenleg beadott pályázatból csak a felújításokat lehet elvégezni, a torony és a közösségi ház építésére nem lehet felhasználni. Ehhez új pályázati források kellenek. Sok szombathelyi magánszemély és vállalkozó felajánlotta már a segítségét, és ha lesz pénz, már az idén elkezdhetik az építkezést.
forrás: Szombathelyi Televízió
Kapcsolódó link:http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=46983
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2012. február 06., hétfő,
Dorottya
, Dóra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 1523
Összesen 2009. június 2. óta : 1856440
(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)
Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább
Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?
Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről. Én magam ... ...
Tovább
Mai programok
Mai napra nincs esemény
Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!
Dokumentumtár
NL100830
Formátum:.doc
Méret: 32.5 KB
Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2010.08.30.
[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltéseKüldjön egy fotót!
Karácsonyi Templommesék - Kulcsár Barnát (Pápa) lenyűgözték a TemplommesékRefdunantul Adminisztrátor
Hangtár
ahitat_polgarmester
Formátum:.mp3,
Méret: 16.3 MB
Steinbach József áhítata a Dunántúli Református Polgármesterek I. Találkozóján
Hanganyag letöltése











