Léteznek, élnek és tovább dolgoznak - Tíz éves jubileumát ünnepli a protestáns újságírók országos szervezete

Szűcs Gábor, 2014-04-08 04:00:00

Bár kezdetben leginkább az egyházi lapok munkatársai képviseltették magukat benne, mára ez az arány változott, s a tagság jelentős része kiterjed a világi sajtóban dolgozó újságírók felé is. A Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában tartotta tisztújító közgyűlését, ahol megemlékeztek a szervezet fennállásának tizedik évfordulójáról is.

A rendezvényt Dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára nyitotta meg áhítatával, amelyben Pál apostolnak a Timóteushoz írt levelét idézve hangsúlyozta: az újságírói hivatás valójában egy olyan szolgálati út, melyben nemcsak az objektív hírközlésen, hanem Krisztus igéjének következetes képviseletén is jelentős hangsúly van.

 

- „Az előző évre vonatkozó számadásnál leginkább a hála szó fogalmazódik meg bennem. Öröm megtapasztalni, hogy szervezetünk egyre több irányban tudja tevékenységét kifejteni, egyre több szervezettel dolgozik közösen. A pályázati úton szerzett támogatások újabb lehetőséget nyújtanak tevékenységünk bővítésére” – ezeket a gondolatokat már Novotny Zoltán, a protestáns újságíró szövetség elnöke mondta el. A szervezet elmúlt évi tevékenységei közül kiemelte az Ökumenikus Gálán történt Ráth Mátyás-díj átadását, a Házasság Hetén való részvételt és T. Pintér Károly, az Evangélikus Élet főszerkesztőjének a Korrektúra-díj zsűrijében való tagságát. Novotny Zoltán egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a szervezet immár kettőszáz, nagy részben aktív médiamunkát végző tagsággal rendelkezik. Megemlítette: a Protestáns Újságíró Szövetség fennállásának tizedik évfordulóját az esztendő folyamán többféle és sokszínű rendezvénnyel kívánják emlékezetessé tenni.

 

- A hagyományos eseményeken túl május 28-án gálaesttel adunk hírt a PRÚSZ 10. születésnapjáról. Az ünnepségen a szakma, a közélet, és a szövetséget támogató egyházak vezetőinek jelenlétében kívánunk köszönetet mondani mindazok számára, akik az elmúlt évtized során a szervezet éltetői voltak – említette meg az elnök, majd hozzátette, szeptemberben rendhagyó konferenciával, decemberben pedig a már hagyományosnak számító adventi vacsorára készülnek.

 

Novotny Zoltán szót ejtett a készülőben lévő évfordulós újságíró évkönyv előkészítő munkálatairól, felhívva a figyelmet, hogy az új antológiából egyetlen tagtársuk írását sem szeretnék kihagyni.

 

Rövid visszapillantásban megemlékezett arról, hogy miközben a szövetség kezdetben az egyházi lapok munkatársaiból formálódott, mára már tagságuk jelentősen kiterjedt a világi sajtóban dolgozók felé is. A szövetség tagjait egyúttal arra kérte, továbbiakban is segítőkészen dolgozzanak tovább.

 

A tisztújító közgyűlést követően az új elnökségben Kiss Sándor, a Reformátusok Lapjának munkatársa tölt be tisztséget. Elnökségi tagok Csoma Áron, dr. Lakatos Judit és Nagy Imre lettek. A titkári feladatokat továbbra is T. Pintér Károly, míg az alelnöki tisztséget Faggyas Sándor látja el. A Protestáns Újságírók Szövetségének régi-új elnöki tisztét pedig Novotny Zoltán látja el a jövőben.

 

- Három esztendővel ezelőtt, 2011-ben indította útjára hat református lelkipásztor és egy lelkésznő a Dunántúli Református Közéleti blogot, a „Reposzt"-ot - ismertette a PRUSZ közgyűlésen Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, a Dunántúli Református Lap szerkesztője.

 

A Google analizátor programja segítségükre volt egy kis statisztika összeállításban, amelyből meg lehet tudni, hogy a honlap országos látogatottsága mára meghaladja a 180 ezret.

 

Az olvasottsági mutatók azt is jelzik, hogy 2012. január hónaptól kezdődően naponta több mint 400-an látogatják a blogoldalt.

 

- A Reposzt esetében egy nem tematikus blogról beszélünk, azaz a lelkipásztor szerzők számára szabadon adott, hogy milyen témában publikáljanak. Egy feladatnak kell megfelelniük, nevezetesen annak, hogy a hét szerzőnek adott napon publikálnia kell egy-egy írást. Az egyházpolitikai kérdések mellett a közélet, és a házasság kérdése is napirendre kerül - fejtette ki Köntös László, aki egyben figyelemre méltónak tartja, hogy a református egyház hivatalos honlapjának „blogfigyelője" is rendszeresen szemlézi írásaikat, ahogy a mandiner.hu keresztény melléklete is. Olvasótáborukban a református felekezetű középkorosztályon kívül a fiatal generációk éppen úgy  megtalálhatóak, mint az egyházi élettől egyelőre távolságot tartók. Ugyanakkor érdekes, hogy ebben a csoportban a magukat „hagyományosan" templomba járóknak vallók száma kevesebb.

  

- A blog létrejöttét jelentős áttörésnek nevezném - véleményezte a lelkipásztor, aki azt is elmondta, hogy korábban szokatlannak számított az a  „stílus", hogy az egyházi személyek reagálnak, válaszolnak, állást foglalnak politikai- közéleti kérdésekben. Köntös László szerint miközben a blogoldalon megjelenő publikációk önkritikusak, a Reposzt-ot semmiképpen sem nevezné a Magyarországi Református Egyház hivatalos internetes fórumának.

 

Fotó: PRÚSZ

Forrás: A Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16814
Összesen 2009. június 2. óta : 39881386