"Csak egyféle értékrend szerint létezhetek” - interjú Dr. Fekete Lászlóval

Kaposvár díszpolgára lett Fekete László Deák Ferenc-díjas ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, református zsinati bíró. Az egykori szennai kisgyerek orvosnak készült, de a parag­rafusok világa olyannyira megbabonázta, hogy a jogi pálya felülírta korábbi álmait - a Reformátusok Lapja interjúja.

Meghatározó gyermekkor

– Szennához szép emlékek fűznek – vallja. Iskolaigazgató édesapja itt valóban lámpás volt, a hajdani néptanítók kiválósága. Nem véletlenül nevezték el róla az iskolát, és lett posztumusz díszpolgára e településnek. – Tizenegy éves koromig éltem itt, édesapám „pályafutása” 1956-ban véget ért. Szenna köves út és villany nélküli, elszigetelt falu volt akkoriban, amelyben szüleimnek és az iskolának köszönhetően mégis teljes értékű életet lehetett élni. Ma is kapcsolatban vagyunk a faluval, nem múlhat el farsangi bál nélkülünk. Az istenhitet a családból hoztam. Édesapámék heten voltak testvérek, közülük ketten lelkészek lettek. Édesanyám szintén vallásos környezetből jött. Egyik kedves gyerekkori emlékem, amikor elmesélte: édesapja úgynevezett preoráns tanító volt, aki elláthatta az istentiszteleti szolgálatot is, ám ameddig katona volt, édesanyám helyettesítette a szolgálatban. Családunkban a vi­lág legtermészetesebb dolga volt, hogy a hit etikai értékrendet is jelent. Külön értékrendem azóta sincs: nem létezhetek más értékrend szerint vasárnap a templomban és hétközben a bíróságon vagy az irodában 

Orvos helyett jogász

A gimnáziumi évek a somogyi megyeszékhelyhez kötötték: a Táncsics Mihály Gimnázium várta jeles tanáregyéniségeivel. A nagy múltú iskolában végzett Király Béla, az ‘56-os nemzetőrség parancsnoka, Boross Péter, a későbbi miniszterelnök és Szabados Péter, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott kaposvári polgármester is. – A máig vallott polgári értékrend főként a családban ivódott belém, de jól kamatoztathattam a gimnáziumi évek során is. A hajdani Baross laktanyában lévő kollégium volt átmeneti otthonom. Erre a félkatonai szervezetre azonban ma már hálával gondolok vissza, pedig a negyvenszemélyes hálókban és a nyolcvanszemélyes tanulókban nem tűnt egyszerű feladatnak a korunkbeli, tizennégy-tizennyolc éves vadcsikókat megszelídíteni – emlékezik vissza.

S hogy ki irányította Fekete Lászlót a jogi pályára? Egy kaposvári ügyvédként dolgozó nagybácsi. Jóllehet az orvosi pálya képe még jó ideig kísértette, hiszen e hivatás is megbabonázta, az Ügyvédi Kamara társadalmi ösztöndíjának köszönhetően mégis egyértelmű lett a pályaorientáció, és bánkódásra sem volt ok: megismerkedett egy orvosnak készülő ceglédi leánnyal, későbbi feleségével, Herczeg Olgával. Így orvos is lett a családban. 

Nem sztárügyvéd

Arról is szó esik közöttünk, hogy sztárügyvédektől zajos a média, sőt a kamaszok körében végzett kutatásokból az is kiderül, hogy az ifjak számára rendkívül vonzó ez a pálya a jövedelmezőség szempontjából. Fekete László nyomban megjegy­zi: – Nem tartom ma­gam sztárügyvéd­nek. És nem is szeretem ezt a kifejezést. Nem látszani, hanem inkább len­ni, én ezt a viszonyulási módot jobban szeretem. Az ügyvéd minden lépését az ügyfél érdekeinek kell meghatároznia. Ezt a pályát nem szabad imázsépítésre használni.

Amikor arról faggatom a zsinati bíróként is tevékenykedő díszpolgárt, hogy volt-e olyan helyzet, amikor kételyek gyötörték amiatt, hogy vajon a jog eszközeivel elkövetett-e mindent ügyfeléért, így válaszol: – Arra köteleztük el magunkat, hogy mindent megteszünk az ügy sikeréért. A kérdés ezért bennem is ott munkál. Mert mi is megméretünk Isten és a lelkiismeretünk előtt. És bizony utólag lehet olyan érzésünk, hogy talán nem tettünk meg mindent, de azt is fontos tudni, hogy teljesen szabadok vagyunk az ügyfeleink érdekében megtett lépések tekintetében és a tekintetben is, hogy mibe ártjuk bele magunkat és mibe nem. Nekem is akadnak álmatlan éjszakáim, amelyek a megoldási lehetőségek számbavételével telnek, és ugyan a határidőnapló szorításában, paragrafusok tengerében élek, de hiszem: Isten egyengeti az utamat.

Megjelent a Reformátusok Lapja április 6-i számában