„Kötelességünk az elejeinknek méltó utódai lenni”

Écsi Gyöngyi az őriszentpéteri REND egyik előadójaként a magyar népi kultúra varázslatos világát hozta el közönsége számára. Écsi Gyöngyi maga is „őrálló”, a felvidéki Hetényen beosztott lelkész, a magyar néphagyományok megmentésének és továbbadásának elkötelezett ápolója. Vele beszélgetett Jakab-Köves Gyopárka mesékről, hitről és eleinkkel szemben való kötelességeinkről.

- Mit hozott magával Écsi Gyöngyi a REND-re?

- Istenes meséket hordok magammal. Illetve nem igazán hordom, mert ezek velem együtt jönnek. Nem is én mutatkozom be, hanem mesék, istenes és szerelmes énekek, vidám, jókedvhozó énekek, vagy bibliatöredékek, amik az elejeink gondolkodásmódjáról vagy életérzéséről szólnak. Bemutatják azt a világot, ahol az élet még sokkal tisztább és egyszerűbb volt, közelebb a fűhöz, fához, állathoz. A szókincse pedig sokkal elevenebb, ízesebb: roppantott világból való. Ezt hozom magammal, mert kaptam, mert tanultam, mert láttam, magamba szívtam és velem járnak, jönnek. Bárhol ahol vagyok, megállok és mesét mondok, ha jót tesz a másik ember lelkének. 

- A gyűjtött néprajzi anyagból mi alapján választja ki, hogy mit tanul meg és mit ad tovább? 

- Fiatal koromban kezdtem gyűjteni, amikor gimnazista voltam. Néprajzkörünk alakult, ami nagy csoda volt abban a korban, a nyolcvanas évek elején. Csodálatos pedagógusok vezettek bennünket, azzal a szándékkal, hogy minél több megmaradjon a népi emlékezetből. Úgy kezdődött, hogy lakodalmi szokásokat gyűjtöttem, és a vele együtt járó mondókákat, énekeket, rituálékat, szertartásokat, gondolkodásmódot. Később aztán Ágh Tibor, egy csodálatos zenekutató – Isten nyugosztalja – és Katona István, egy néptáncgyűjtő-koreográfus oldalán sokat gyűjtöttünk, jöttünk-mentünk. Főleg ők gyűjtöttek. Én ellestem és belélegeztem azt, amit láttam és hallottam. Későbbiekben férjem Berzétén lett lelkész, itt a gömöri népzenekinccsel találkoztam. Ezt már amúgy is ismertem, hisz néptáncos voltam előtte is tíz-tizenkét éve. Sokat énekeltünk, rengeteget gyűjtöttem, és feljátszottam, amit lehetett. Most Hetényen élünk immár tizenkét éve. Hetény Mátyusföld, egy teljesen más világ. Itt is igyekeztem összegyűjteni a régiektől, amire még emlékeztek. Itt is szerveztünk népdalkört, valamint Hetényben gyerekeket tanítok mátyusföldi néptáncra. 

Bennem az ragad meg, ami tanításra, mondásra alkalmas. Vannak óriási tudományú 16-17. századi népénekek vagy virágénekek. Egyszerűen csoda, hogyan tudtak valamikor gondolkodni. Ahogy mondja az egyik ballada, hogy a „szólló szívemmel” van a baj. Ezek az énekek szívből jöttek, és ezért nem lehet köztük válogatni. Egyszerűen érzed azt, hogy mi a tiszta, eredeti. Lehet, hogy csak fájdalma van az éneknek. De az is az Úr Istenhez közel van, hogy őszintén fáj valami, vagy őszintén örülök, vagy őszintén szeretek valakit. Ezek erős dolgok, amik megragadják az embert, mert igaz érzelmek, igaz kétségbeesések. Ezért szeretem a balladákat, a bibliatöredékeket. Bejelentkeznek, hogy igen, ennek van „illata”. 

- A mostani előadáson, Őriszentpéteren mennyire volt fogékony a közönség erre a kincsre?

- Gyönyörűséges időtöltés mesét mondani, mert a mesemondás varázslatos dolog. A régiek csak felnőtteknek mondtak mesét, a gyermekeket kiküldték. Ott bizony a Tejútnak a csillagain ugrabugráltak innen-oda, talán nem is tudták, hogy mit tesznek. Valami olyan nagyon mély tudás van ebben, ami a mai gondolkodásmód számára egyáltalán nem érthető. Rengetegen elemzik, próbálnak a végére járni. Mint ahogy a népművészetben egy-egy motívumban el van rejtve, hogy ki kit szeret, de az is, ha meghalt a párja, vagy megcsalta. Ez egy virágba bele van varrva, amit meg lehet fejteni. Ez ugyanígy van az énekekkel, a balladákkal, a mesécskékkel. Nagyon mély üzeneteik vannak. Olyan egyenként, mint egy kis igehirdetés, csak teljesen más nyelven szól.

- Egy bábcsoport is érkezett Hetényből. Mit lehet róluk tudni?

- Ők a mi gyülekezetünk bábosai. Tizenegy éve működik a Tábita bábcsoport. Csodálatos tizenöt gyermek. Nagyon komolyan báboznak. Négy bibliai történetet dolgoztunk fel tizenegy év alatt. Megnyerték a magyarországi bibliabábosok találkozóját. Brüsszelben, Budapesten a Millenáris Parkban, s mindenfelé jártunk fellépni. Nagyon ügyes társaság. Van egy bábszínházam, ezért én bábokkal dolgozom. Próbálom a saját hagyományainkat, a mátyusföldi mondókákat, tánclépéseket, kiszámolókat behozni a bibliai üzenetekbe. Hiszen eszköztárra van szükségünk, és ezt az eszköztárat valahonnan vennünk kell. Ha nem a sajátunkat vesszük, akkor bejelentkezik mindenféle idegen. Ezért fontos nekem, hogy amit a bábcsoport csinál, az is magyar, és az is a miénk. 

- Ez azonban egy külön tudomány, hogy hogyan lehet dramatizálni, vizuálisan megjeleníteni a történeteket. Erre erősen fel kell készülni. 

- Igen. Két évben egyszer sikerül egy jó előadást létrehozni. Szükség van jó forgatókönyvre, díszletre és tervekre. A gyermekek nagyon élvezik, a szüleikkel együtt ők azok, akik besegítenek. 

- A REND-en minden program a hit és megmaradás témája köré szerveződik. A Felvidéken ez szintén egy nagyon fontos kérdés. Kisebbségben, szórványban hogyan tud megmaradni a felvidéki magyar reformátusság? 

- A hit nagyon fontos. Mi ezt ott látjuk, hogy aki elveszti a hitét, kiáll, kimarad a gyülekezetből, vagy nem szocializálódik bele, az előbb-utóbb a nyelvét is elhagyja. Könnyebben házasodik más anyanyelvűvel, s a gyermekeit nem feltétlenül fogja már magyar iskolába adni. Egyenes arányosság van a hitelhagyás és a nemzet- és nyelvelhagyás között. A hit megtartásához azonban egy közösség is kell. Nem lehet egyénileg megélni a hitet. Biztos, hogy mindenki vágyik a transzcendens élményre, hogy Krisztus köntösének a szegélyét kisujjával megérintse. De ehhez a lehetőséghez közösségek vezetnek. Ez az, ami a mi helyzetünkben nagyon nehéz. A posztkommunista országokban, így Felvidéken is óriási bizalmatlanság van az emberekben. Ott volt a kitelepítés. Ott volt a szövetkezetesítés. Nálunk a kitelepítés nagyon-nagyon durva beavatkozást jelentett. A „szlovákizálás” szintén, amikor alá kellett írni, hogy te szlovák vagy, vagy bármikor fognak és egy hátizsákkal bevagoníroznak. Az emberekben megmaradt a félelem és bizalmatlanság. Az ördögnek a legjobb eszköze, hogy összeveszít bennünket. Ne bízz meg a szomszédban, a testvéredben, senkiben. Ez minket jobban meggyengített és jobban érintett, mint a Kárpát-medencei magyarságot másutt. Máig vannak helyek, ahol az ember nem mer az utcán hangosan magyarul beszélni. Benne van a zsigereidben. „Most mondhatom, most nem szabad? Akkor hogy is hívnak engem? Mi is a nevem?” Nálunk nem szabadott magyar neveket választani. Az ember nagyon nehezen heveri mindezt ki. Ez meglátszódik az unokákon, dédunokákon, mert sok családban nem mozognak a történetek, nem élő az emlékezet, mert mindig valami szégyen van mögötte, valami, amit el kell hallgatni. Olyan történetek vannak, amelyeket évtizedekig nem lehet feldolgozni. Mire pedig ezek elmúlnak, kiderül, hogy elveszett az, ami megtartotta volna az embereket. Hogyan lehet így továbbadni a hitet? Mindenki hallgat, ezért beteg a társadalmunk. Ránk ez fokozottan érvényes. Mi jön? Jön az az iszonyú állapot, hogy nincs munka, csak uniós elszegényedés van. A gyermekek úgy nőnek fel, hogy a szüleiket életükben nem látták dolgozni, mert munkanélküli segélyen vannak, mióta ismeri őket. Tehát óriási szükségek jönnek, és az egyház számára komoly kihívás, hogy be tudja tölteni hivatását. Krisztus a szeretet, de mi nem bírunk olyan gyorsan reagálni a szeretettel, mint amilyen gyorsan történik a baj. 

- Több határon túli gyülekezetben ma már az a kérdés merül fel, hogy megmaradnak-e magyarnak, s megszűnik a gyülekezet, vagy megmaradnak reformátusnak, de már nem magyar nyelvűként. Felvidékről hogyan lehet megválaszolni ezt a kérdést? 

- Gyülekezeteink alulról építkező gyülekezetek. Amennyiben a presbitérium úgy látja jónak, hogy itt szlovákul kell beszélni, azt bárki közülünk meg tudja tenni. De hát a presbitériumoknak az a célja, hogy a gyülekezetet és a gyülekezet múltját megőrizze, és méltó utódja legyen az elejeinknek. Én azt gondolom, hogy egyetlen kulcs van ezekre nézve: a szeretet, a szeretetben való megoldás. Egy missziós szolgálati területem Argentínában a Buenos Aires-i magyar gyülekezet, ahol évente egy hónapot szoktam eltölteni. Ez a gyülekezet nagyon jó példa arra, hogy amikor magyar istentisztelet van, akkor mindenki eljön. Mert magyarul akarnak Igét hallgatni. Annyira fontosnak tartják, hogy magyarul szóljon az Ige, hogy el tudják fogadni, amikor azt egy katolikus plébános, s akkor is, ha egy református lelkész hirdeti. Ők maguk el tudják dönteni, hol értik jobban az Igét. Hol kerülnek közelebb Krisztushoz?  Vannak ilyen szélsőséges esetek. Nekünk kötelességünk az elejeinknek méltó utódai lenni. 

- Écsi Gyöngyi viszont része a magyar kultúrának. Előadóként ismeri az egész ország. Hogy néz ki a naptára? Hová hívják, hová megy? 

- A hetényi gyülekezet beosztott lelkésze vagyok. Úgy telnek napjaim, hogy tanulok, tanítok, hitoktatok, betegeket látogatok, énekkart, bábcsoportot vezetek. Sok gyönyörűséget szervezünk. Táborokat, női lelki csendesnapokat. Sokat lehet tenni. Amikor pedig időm van, bábozom, mert a bábszínházam és a mesemondásom az egy nagyon szép missziós alkalom. Rengeteg gyülekezetet látogatok. Úgy érzem magam, mint valami missziós lelkész, amelyik nem is helyhez van kötve. Egy évben húsz-harminc más gyülekezetet, illetve táborokat látogatok meg. Ez egyrészt nagyon fárasztó, autóigényes, ugyanakkor hihetetlen ajándékokat kapok ezeken az alkalmakon. Hasznosnak érzem magam. Az ember számára pedig nincs szebb, hogy úgy érzi, szükség van rá, hasznos. Olyan embereknek nyílik esetleg Krisztus felé a pillantása, akik különben nem néznének oda. Nagyon fontos szolgálati terület azokkal az emberekkel találkozni, akik különben nem jönnének be a templomba.