„Odavitték áldozatukat az Úr elé…”

Steinbach József, 2014-07-20 04:00:00

(4Mózes 7) Mindenki odavitte áldozatát az Úr elé (3), így szentelték fel Isten hajlékát (1). Áldozatot azért hozhatunk, mert Isten már előre sokkal többet, Krisztusban mindent odaadott nekünk, amiből mi valamit visszaadunk az Ő dicsőségére, hálával hirdetve, hogy minden az Övé.

Az Istennek szánt áldozat kerete, forrása és „kirakata” csupán az istentisztelet, mert az Istennek szánt áldozat, mindig az embertársainknak szánt odaadásban mutatkozik meg hitelesen. Emberszeretet nélkül minden kultusz öncélú és hiábavaló (Máté 5,23-25).*

*  - Ez az áldozathozatal a legigazságosabb teherelosztást mutatja. - Lévi fiai közül azok, akik nehezebb feladatot kaptak, kétszer annyi „tehetséget”, azaz ökröt és szekeret kaptak, hiszen Merári fiai a legnehezebb sátorelemeket szállították, ezért kaptak kétszeres „igát”, mint Gerson fiai (7-8). Aki többet kap, az több feladatot és igát is kap. Kár, hogy pont nem így értelmezzük a „többet”, amit kaptunk, ez egyszer ítéletünkre lesz. Kehát fiai a szent kultusztárgyakat vitték a vállukon, ez volt a legnagyobb tisztesség, ezért semmi látványos eszközt nem kaptak ehhez (9). Aki eleve sokat kapott, látványosan sokat kapott, ne akarjon még többet: pedig, aki szép és okos, az még többet akar; ne akarjon! – Ugyanakkor az igazságos teherelosztás nemcsak a fent említett arányosításban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a fejedelmek ajándékai, amit odaáldoznak a hajlék számára, pontosan ugyanannyi, mindegyikük esetében, amit azzal is hangsúlyoz a szentíró, hogy az ismétlődés ellenére pontosan leírja mindegyik fejedelem ajándékát (12-83). Az egyének között van különbség, de a csoportok, közösségek, népek között nincs; egyenlően kell hordozni a terheket. Az ugyanannyi itt azt jelenti, hogy mindegyik törzs, „nép” pontosan annyit ad, nagysága, lehetősége arányában, amennyit a másik; azaz ugyanannyi legyen az erőfeszítés az áldozat megteremtéséért. - Ez a kép egy jövőbe kivetített vágy, amely áhítozik Isten országa tökéletesen igazságos kiteljesedése felé, és amely népe között már részben megtapasztalható, Krisztus visszajövetelével pedig konkrét valósággá lesz. Addig azonban ez még töredékes, mert aki „nagy” és „tehetséges” éppen az hoz a legkevesebb áldozatot. - Lesz ez még másképp is. Amikor az Úr szól, akkor azonban már az Isten országának megváltó és igaz, igazságos erői működnek a jelen hasadtságai között is (89).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7581
Összesen 2009. június 2. óta : 39861338