Angolok és magyarok Krisztus tanítványaként

Závodi Zsuzsanna, 2014-08-18 04:00:00

A veszprémi református új templom ifjúsági csoportjának 7 fiatal tagja látogatott el Angliába és Wales-be Závodi Zsuzsanna lelkész vezetésével a Kongregacionalista Egyház meghívására.

A helyi gyülekezetnek az elmúlt hat évben sokszínű, párbeszédre épülő kapcsolata alakult ki az angol Református Egyházzal és a konkrét gyülekezetekből álló Kongregacionalistákkal. A kölcsönös látogatások, építkezések, hátrányos helyzetben élők segítse azt a célt szolgálta, hogy közösen és a helyi gyülekezetek adottságai szerint gondoljuk végig és váltsuk tettekre a missziói parancsot: hogyan tudunk keresztyén fiatalként részt venni a megváltozott világban és gyülekezetünk életében. 

Július 25-én indult el a fiatalokból álló csoport arra a két hetes programsorozatra, amelynek fontos része volt a keresztyén ifjúsági tábor. Szép vidéki környezetben a magyar fiatalok egész Nagy Britanniából találkozhattak angol, skót és wales-i fiatalokkal. Így foglalta össze ezt a sokszínűséget az egyik veszprémi fiatal: „sok különböző helyről jöttek és soknemzetiségűek voltak a tagjai, de a fiatalokon a rasszizmus egyetlen jelét se lehetett észrevenni, barátságosak voltak egymással, így velünk is.” Ez a tábor jó példa volt arra, hogy mennyire fontos a közösség, az imádság, a Bibliából kapott reménység. A táborba számos pici gyülekezetből érkeztek fiatalok. Minden program során új és új csoportbeosztás adott lehetőséget az ismerkedésre.

A magyar résztvevők azzal az átgondolt üzenettel találkoztak, hogy Jézus követése nem élhető meg individualista jelleggel. A sportprogramok és interaktív áhítatok is ezt a célt szolgálták. A közösség tanulásában angol barátainknak is nagyon fontos, hogy kisegyház létükre pl. magyar vagy zambiai fiatalokkal ápoljanak testvéri kapcsolatot. Krisztus tanítványaiként nemcsak barátokat szerezhetünk magunknak, hanem közös szolgálatot is!      

A magyar csoport állandó kísérője Stephen Haward lelkipásztor, az Ifjúsági és Gyermek Munka osztályvezetője és Jasmine Tansur ifjúsági referens volt. A kölcsönös tanulási folyamatban elgondolkodtató volt látni azt, hogy milyen bátran élnek az angol gyülekezetek az ifjúság erejével és friss meglátásaival. Bátran adnak feladatot, csoportvezetést az ifjúsági csoportok új vezetőinek is. A gyors társadalmi változások között Isten népének küldetésben járó tagjai a huszonéves fiatalok is, akiknek szintén úgy kell világítani, mint csillagoknak – vallják a kongregacionalisták. A gyermek és ifjúsági munkára szép számmal alkalmaznak világi ifjúsági munkásokat és önkénteseket is. 

Az út során – amelynek része volt London, Manchester, Knowle Green és Wales meglátogatása – nemcsak a táj szépségében, kulturális kincsekben gyönyörködhettek a veszprémi fiatalok, hanem ennek része volt a hitben és közösségben megélt utazás. Egyik vasárnap egy falusi istentiszteletre látogattunk el Knowle Green-be, ahol a gyülekezet egyik része nem is tudta pontosan elhelyezni Magyarországot Európa térképén. Mégis az a vendégszeretet, őszinte beszélgetés, a gyorsan elénk varázsolt bőség-asztal arról szólt, hogy mennyire fontos nekik a testvéri közösség.

Az utolsó négy napot Wales-ben töltöttük, ahol a táj szépsége, a tenger nagysága is Isten magasztalására hívott minket.

A Kongregacionalista Egyház eltérő egyházszervezete ellenére – amely főleg a 17. századból adódó nemzeti-történeti örökségük – szép példáit láttuk annak, hogy minden gyülekezet (a legkisebb is) teljesen egyház, de nem a teljes egyház. Az elfogadó, figyelmes szeretet, amelyet angol testvéreinktől kaptunk, mind-mind azt példázta, ugyanarra a tanítványi létre kaptunk elhívást és Krisztus testének együtt vagyunk tagjai. 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 17959
Összesen 2009. június 2. óta : 39882531