Meg ne keményedjen a ti szívetek!

, 2014-08-20 08:09:23

„Éljétek át, tapasztaljátok meg, mit jelent Krisztus jelenléte a mában, hogy tudjátok egymás terhét hordozni, betöltve Isten törvényét!" – kérte Bölcskei Gusztáv református püspök augusztus 20. előestéjén. A magyarországi egyházak vezetői ökumenikus istentiszteleten adtak hálát az új kenyérért és az államalapításért, valamint az üldözött keresztényekért imádkoztak.

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó fővárosi rendezvények idén is egy nappal korábban kezdődtek, augusztus 19-én a Magyar Ízek Utcájában sétálgató tömeg foglalta el a budai felső rakpart egy részét. Ezt a vásári forgatagot délután istentiszteletre hívó fúvószenekar harsogta túl: a Szilágyi Dezső téri református templomban tartották szokásos ökumenikus hálaadó istentiszteletüket a magyarországi keresztény egyházak.

Az ünnepi alkalmon – melyen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak püspökei és Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke végezték a liturgiai szolgálatot – több százan imádkoztak a magyar nemzetért, a világ bármely pontján, így Irakban, Szíriában vagy Afrikában hitükért üldöztetést elszenvedő keresztényekért és hálát adtak az aratás végéért, s az új kenyérért.

A házigazda, Illés Dávid esperes „nagy örömmel és nagy szeretettel", „Krisztus nevében" köszöntötte az istentisztelet résztvevőit, köztük a Magyar Katolikus Egyház és MEÖT tagegyházainak és tagszervezeteinek megjelent képviselőit, valamint Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és a Közel-Keletről érkezett ortodox egyházi vezetőket.

Prédikációja elején Bölcskei Gusztáv református püspök is kiemelte, a magyarországi egyházak vezetői 2000-ben tartottak először hasonló ökumenikus ünnepséget az államalapítás ünnepének előestéjén, abban az évben, melyben a keleti keresztények szentté avatták I. Istvánt, s ezzel követendő példának állították a magyar államalapító királyt.

A tiszántúli református püspök a Zsidókhoz írt levél harmadik fejezete alapján hirdette Isten Igéjét: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában..." (Zsid 3,7-8) Rámutatott: ez a buzdítás egy olyan korban íródott, melyben intenzívebbé vált a keresztények üldözése, s ebben nagyon hasonlít napjainkhoz.

A cikk folytatódik, a teljes beszámolót a www.reformatus.hu oldalon olvashatják el.

Szerző: Feke György, képek: Keppel Ákos

Forrás: www.reformatus.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4120
Összesen 2009. június 2. óta : 40190356