Továbbra is egységben, örömben és reménységben szeretnénk szolgálni

Bella Péter, 2014-09-25 19:26:40

Az alábbiakban közöljük a Steinbach József püspökkel készült cikluszáró beszélgetést, amelyben a püspököt többek közt arról kérdeztük, hogy jelölése és megválasztása esetén vállalja-e továbbra is a püspöki szolgálatot, ezen kívül kértünk egy visszatekintést és válaszokat kaptunk a lehetséges jövőbeni tervekkel kapcsolatban is.

Püspök Úr, Hadd vágjak mindjárt a közepébe! Ha jelölik, indul-e újra, folytatná-e a püspöki szolgálatot?

Köszönöm a fontos kérdést, igen, ha jelölést kapok, örömmel vállalom a feladatot, továbbra is. 

Örömmel tettem, tettük a dolgunkat, erről még szeretnék szólni. 

A terhek pedig alázatban tartottak mindig, - meggörnyedtem, de nem rogytam össze, és ez határozottan érlelt. 

Van Rodinnak egy szobra a vízhordó lányról, evangéliumi, mert pont ez a Krisztus-követés és az Őneki való szolgálat egyik lényeges jellemzője, bele kell görnyedni, mert fel kell venni az igát, közben kell az alázat, gőgben nem lehet szolgálni; de Ő nem enged összeroskadni, nem terhel erő felett; és majd eljön a kiegyenesedés ideje is.

Továbbá: rengeteget tanultam a hat év alatt és ezeket a tapasztalatokat a következő hat évben lehetne csak igazán kamatoztatni Egyházkerületünk javára, és Isten dicsőségére. 

Hiszem azt, hogyha a második ciklusban lehetőséget kapunk, az első ciklusban tanultakat igazán az Egyházkerület javára tudjuk fordítani. Kár lenne ezeket a megszenvedett tapasztalatokat a következő ciklusban kihasználatlanul hagyni. 

 

Tekintsünk vissza még egy kicsit: Ha egy útként kellene jellemezni az elmúlt hat évet, akkor az milyen lenne?

Ezt a hat éves utat örömmel és reménységgel jártam, pontosabban fogalmazva, jártuk, szűkebb és tágabb munkatársaimmal együtt. Az úton haladni úgy lehet, ha együtt vagyunk, bátorítjuk egymást, számon tartjuk egymást, és látjuk a közeli és a távoli célokat, amelyek mindig elérhető célok, és erőt adnak a továbbiakhoz. 

Hálásak vagyunk Istennek, hogy egy egységes Dunántúlon tudtunk haladni az úton, keresve Isten akaratát, és a kínálkozó lehetőségekben is meglátni azt, hogy az adott lehetőség Istentől való-e, vagy sem? 

Mindig gyönyörködöm abban, ahogy a fecskék csapatban kelnek útra, fárasztó az út, tele veszélyekkel, de biztos az irányzék és a cél, miközben együtt maradnak, s egymást bátorítják ebben az egységben, a hosszú úton. Hálás vagyok Istennek, hogy együtt, egymást támogatva, a református kegyesség iránytűjét szem előtt tartva haladhattunk. 

Az út egyes szakaszait számba véve, a ciklus második fele folyamatosan nehezebb és hajszoltabb volt. Ennek oka sokféle, nem akarok itt most kitérni rá.

Szent alázattal talán elmondhatjuk, hogy utasként és zarándokként, nem pedig vándorként vagy csavargóként jártunk ezen az úton. Ezek a képek Joó Sándor igehirdető szemléltetőanyagai, miszerint, az utas és a zarándok látja a közeli és a távoli célt, az Istentől valót, azt a jövőt, amit az Isten készített, és ez az üdvösséges jövő soha nem panasszal, hanem mindig örömmel és reménységgel, tervezett szolgálattal tölti meg életét. A ciklus indulásától kezdve határozott programunk volt, célokkal, tervekkel, de Isten kegyelmében bízva. 

Teológusként is hadd szóljak erről az útról. Missziói fáradozásunk eredménye a szuverén Isten kezében van, legyen akármilyen jó is a módszer, a stratégia, a missziói látás. Persze a missziói fáradozás Jézus Krisztus parancsából következik, ezért mindent ebből a parancsból kiindulva teszünk, ám soha nem az eredményért, és mindenkire reménységgel tekintve. A mi Urunk soha nem az eredményre tekintett, mert tudta, hogy az Igében, mint magban, ott van a növekedés lehetősége, ha jó földbe esett (Máté 8,4-15), és hogy a mag hova esik jó földbe, az mindig az Úr kezében van; a növekedést is az Isten adja. A statisztika nem missziói kategória. Legyen missziói látásunk, legyenek módszereink, stratégiánk; de a misszió mindenestül a Szentháromság Isten műve („Opus Dei”), aki mindeneket kezében tart. Mi csak hirdessük és éljük az evangéliumot, az Úr pedig ad odaszánt szolgatársakat, s akarata szerinti eredményt. Ennyi elég.

Szeretem a régi falusi, út menti kutakat. Ott feszül bennük az életet adó víztömeg. Kell valaki, aki erővel megnyomja a kút karját, hogy a másik ember, a tenyerét odatartva ihasson. Sok víz melléfolyik ilyenkor, de valamennyi mégis oltja a szomjúságot. De ha csak úgy megnyomják a kart, a víz akkor is ömlik belőle, ezért mindig élénk a növényzet a kút körülötte. Amikor pedig nem nyomják a kart, a kút az életet adó vizet akkor is magában hordozza. Kell nyomni a kart, de a víz nem a miénk, és nem mi oltjuk a szomjúságot. Ez a tény alázatban tart minket, szolgálatunkat illetően.

 

Mi az, aminek örül, hogy sikerült, hogy megtörtént?

Annak örülök, hogy végezhettem ezt a szolgálatot, mégpedig a mellettem lévő munkatársakkal, akiknek ezúton is köszönetet mondok. 

Nyilván sok mulasztás terhel, mert tökéletes munkát végezni ekkora területen nem lehet, mégis hadd mondjam ki, hogy ebben a hat évben minden időmet, energiámat erre a szolgálatra szántam, teljes odaadással, miközben számos más területen is valamilyen szinten helyt kellett állnom. Teljes tudásom és képességem alapján mindent megtettem, amit tehettem, ezért jó lelkiismerettel zárom ezt a hat évet. Ezt nagy alázattal mondom ki, s hiszem, hogy az én Uram is így értékeli majd életemnek eme hat évét. 

Munkatársaim hasonló odaadással szolgáltak mellettem. Örömmel megyünk tovább, ha az Úr erre lehetőséget ad.

Körmenden a cikluszáró Egyházkerületi Közgyűlésen, június 19-én, közel két órán keresztül olvastam a hat évet lezáró püspöki jelentésemet, amelyben a mögöttünk lévő időszak minden jelentős történésére kitértem, minden szolgálati területet érintettem, ideértve a misszió, a pásztoráció, a lelkipásztorokkal való törődés, a kommunikáció, intézményeink és épületeink, pályázati tevékenységünk, és a kiemelkedő események területét is. 

A cikluszáró püspöki jelentés emellett, elvi alapvetésből kiindulva, számot vetett azzal, hogy mit terveztünk a ciklus elején, ebből mi valósult meg, minek örülhetünk, és önkritikusan mit kellett volna másként csinálnunk. 

A cikluszáró püspöki jelentésben kimutatások jelzik tényekkel, számadatokkal, hogy mit végeztünk el. Isten iránti hálával és alázattal mondom, hogy még magam is megdöbbentem ezeken az adatokon. 

Az őszi Dunántúli Református Lap melléklete lesz ez a külön kiadványban megjelenő  püspöki jelentés, amely tartalmazza az elvi alapvetés után a konkrét számadást, minden területen, és meghúzza az elkövetkezendő ciklus felé is a feladatokat, közelebbi és távolabbi célokat; - divatos szóval élve, egyfajta stratégiát alkot. Ez a kiadvány tartalmazni fogja a hat év teljes szolgálati naplóját, elszámol minden órával, közli a grafikonokat, statisztikai adatokat. Ezek mind jelzik az örömöket és a kihívásokat egyaránt.

Az összegzés tehát megtörtént. Talán akkor az is látszik, hogy Miben más az egyházi, a társadalmi helyzet, mint hat évvel ezelőtt volt?

Azt mondhatom, hogy a hat évvel ezelőtti tendenciák felerősödtek, mind az életmódváltást, az értékvesztettséget és az értelemvesztettséget is idesorolom. A mobilizációs irány szintén felerősödött, a hagyománytörés ugyanúgy tetten érhető, miközben a vidék helyzetének változását még csak reménységben sejtjük. A lelkészek társadalmi presztízse, egyáltalán az egyház társadalmi presztízse még mindig kérdéses, tehát ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk, mint hat évvel ezelőtt.

Vannak azonban konkrét változások. 

Egyrészt adatok vannak a birtokunkban, a 2011-es népszámlálási adatokra gondolva. 

A kötelezően választható hit- és erkölcstan bevezetése óriási kihívások elé állít bennünket, még akkor is, ha több gyülekezetben ezzel a törvényi szabályozással megemelkedett a hittanosok száma. 

Áldott változás az is, hogy 2009. május 22-én létrejött az egységes Kárpát-medencei Magyar Református Egyház, amely egységben tekint arra, amit a történelem szétválasztott. Ez a Dunántúlon is egy más magyar református lelki hátteret teremtett, odafigyelve természetesen a Nyugat-Európában és tengerentúlon élő magyar református testvéreinkre is. 

Konkrét, és egyre felerősödőbb kihívás az, amelyről a REPOSZT-on, főleg Főjegyző Úr írásaiból olvashatunk, hogy a keresztyénség egy sokszínű és szabadelvű Európában és világban hogyan képviselheti magát szelíd, de hitvallásos határozottsággal? Ez az eljövendő korszak talán legnagyobb kihívása lesz, amit kicsiben a Dunántúlon is komolyan kell vennünk

A visszatekintések után nézünk kicsit előre: Milyen új céljai lennének a következő hat évre?

A hamarosan nyomtatásban megjelenő cikluszáró jelentésemben ezekről elviekben, és konkrétan is beszámoltam, de minden kifejtés nélkül hadd soroljak néhány konkrétumot.

Továbbra is egységben, örömben és reménységben szeretnénk szolgálni. 

A misszió terén szeretnénk folytatni a megkezdett nagyvárosi, kistelepülési missziókat, bővíteni szeretnénk az egyetemi lelkészi szolgálatot, megoldani a kórházlelkészség kérdését, pályázni a cigánymisszió Somogyban való megerősödésére, és bővíteni, valamint életben tartani a megkezdett rétegkonferenciákat, a balatonfenyvesi heteket. 

A misszió terén konkrét feladata lesz az egyházkerületnek, hogy a missziói támogatásban még nem részesült megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban erősítse meg a lelkészi szolgálatot, valamint a nyolcezer fő fölötti kisvárosokban, felekezeti aránytól függetlenül legyen református lelkészi jelenlét, az emberek ugyanis arra várnak, hogy megszólítsák őket. 

A kistelepüléseken pedig a lelkészi egzisztencia megoldása, az EKSZA (Egyházkerületi Szociális Alap) keret továbbgondolásával lehetne legfőbb feladatunk. 

Missziói szempont, hogy az alkalmas embert megtaláljuk az alkalmas helyre. 

Missziói szempont az is, hogy a kötelezően választható hit- és erkölcstan terén felmerülő kérdéseket képviseljük a felsőbb szintek felé. 

Továbbra sem akarjuk feladni az eddigi pásztorációs lelkületet és gyakorlatot az Egyházkerületben. Ez a pásztoráció nem csak azt jelentette, hogy lelátogattunk minden lelkészt, intézményt, és a gyülekezetek nyolcvan százalékát is, hanem ez a pásztoráció azt is jelentette, hogy az egyházkerület vezetője minden személyes beszélgetésre irányuló igényt teljesített, a saját e-mail címére érkező leveleket is mind igyekezett megválaszolni, s egyetlen telefonhívást sem hagyott visszahívás nélkül. 

Noha ez a pásztorációs gyakorlat nagy energiát és időmennyiséget igényel, az a tapasztalatunk, hogy mégis áldássá lesz. 

A megújult kommunikációnk terén a bevált gyakorlatokon túl, az erre megszavazott forgótőkéből továbbra is megjelentetjük kiadványainkat, a lelki irodalmat, a lelkészek igehirdetés köteteit ugyanúgy, mint a tudományos munkákat és tanulmányköteteket, valamint az egyháztörténeti kiadványokat, és a kerületet népszerűsítő szóróanyagokat. 

Ezek a kiadványok, hiszem, sokak számára fontosak lettek, miközben messze elvitték a dunántúli reformátusság hírét. 

Az egyházkerületi intézményekkel és épületekkel kapcsolatban mit tud mondani?

Intézményeink kapcsán imádkozunk az újonnan átvett iskolákért, amelyek, ha jól működnek, nagy lehetőséget kínálnak. Imádkozunk gimnáziumainkért, és büszkék vagyunk a Pápai Teológiánkra, művészetoktatási intézményeinkre, idősotthonainkra. 

A Pápai Teológia a következő ciklusban a Pannon Egyetemmel karöltve új képzéseket kíván beindítani, amelyben segítségükre leszünk. 

Az épületeinket illetően, nagy feladataink vannak. Ezeket nem is tudom itt felsorolni. Az MVH-s és egyéb pályázatok útján közel kétmilliárd forintot hoztunk a Dunántúlra, miközben nagy ívű pályázataink várnak befogadásra. A pályázatok segítése, koordinálása továbbra is kikerülhetetlen, ahol ezt igénylik. 

A következő ciklus feladatai közül kiemelt a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának épülete, ide értve az Internátus és a Könyvtár, valamint a könyvraktározási lehetőség felújítását-megújítását. Mindent előkészítettünk, hogy erre a következő ciklus elején megnyíljanak a források. Három évet dolgoztunk azon, hogy most mindezek beérhessenek. 

Ide sorolom az ótemplomból kialakítandó múzeum újranyitását, a kiszolgáló helyiségek megépítését, amely közelesen a dunántúli reformátusság „kirakata” lehet. 

Már idén novemberben elkezdjük a Siloám Otthon teljes megújítását, több ütemben, miközben éppen most fejeztük be az új Levéltár épületét, és a badacsonytomaji templomot, közben kifizettük a kehidai beruházás hitelének nagy hányadát. 

Elvi, teológiai, látásbeli, stratégiai alapvetésemet már elmondtam, itt ezért a jövő egyházkerületi programjának konkrétumait soroltam fel – bízva, mindenkor bízva az Úr kegyelmében, aki mindent felettébb megcselekedhet, mintsem mi azt elgondoljuk. 

 

Köszönöm a válaszokat! Így a végére, ha kellene választani egy igeverset, mi lenne az?

Hiszem: „velünk az Isten” (Máté 1,23) – Göröngyös a lépcső, de felfelé visz, haladunk!

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4830
Összesen 2009. június 2. óta : 39858587