Szeptemberben történt Rédén

Barta Lívia, 2014-10-02 04:00:00

„Aluszik a nyár", de mi nem! Szeptemberben több különleges esemény is történt gyülekezetünkben, gyülekezetünkkel. Ezekről szól a következő kis beszámoló.

Szeptember első hétvégéjén egy különleges csoport látogatta meg gyülekezetünket. Az ELTE vallástudományi szakos diákjai közül heten jöttek el arra a liturgiai terepgyakorlatra, amelynek kiindulópontja és végállomása is mi voltunk. Dr. Déri Balázs tanár úr vezetésével érkeztek meg hozzánk szombat dél körül.

 

 

Egy kis ismerkedő beszélgetés és felfrissülés után hátukra vették hátizsákjukat és kora délután elindultak zarándoklatukra, a csatkai cigány búcsúra az erdőn keresztül.

 

 

Az estét és az éjszakát ott töltötték. Részt vettek a miséken, látták, hogy a kegytemplom Mária szobrát hogyan öltöztetik új ruhákba és virrasztottak a többi zarándokkal együtt. Reggel érkeztek vissza hozzánk kicsit csapzottan, kicsit vizesen, ugyanis az éjszaka során többször eleredt az eső.

 

 

Részt vettek a délelőtti református istentiszteleten, majd a parókia udvarán bográcsos pörkölt elfogyasztása közben beszámolót hallgattak meg gyülekezetünk életéről. Ezután lehetőség nyílt kérdéseiket feltenni és friss élményeiket, benyomásaikat megosztani. A délutáni órákban indultak vissza Budapestre.

 

 

A következő hétvégén, szeptember 14-én került sor a bakonyi gyülekezetek szabadtéri istentiszteletére Csetényben. Sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy az időjárás miatt a templomban kellett megtartanunk ezt az ünnepélyes és minden érdeklődő számára nyitott alkalmat. Az istentisztelet előkészítésében és lebonyolításában nemcsak a házigazdák veszik ki a részüket, hanem az összes környező gyülekezet. Harmadszor állt össze egy alkalmi énekkar, amelyben énekeltek csetényiek, csesznekiek, bakonyszentkirályiak, dudariak és rédeiek is. Idén zongorakísérettel csendültek fel fiatalos egyházi énekek. Az istentiszteleten mindegyik gyülekezet lelkésze szolgált: Barta Zsolt (Réde) olvasta fel Isten Igéjét, Vecsei Katalin (Zirc) és Gilice Tamás (Bakonyszentkirály) imádkoztak, Kálmán István (Dudar) hirdette Isten üzenetét, Barta Lívia (Réde) kérte Isten áldását a jelenlévőkre és Hajdu Ferenc helyi lelkipásztor köszöntötte és hívta meg szeretetvendégségre az egybegyűlteket. Nem siettünk haza, hisz a gyülekezeti teremben pogácsa és tea mellett lehetőség nyílt személyes beszélgetésre. Ez is fontos része ezeknek a találkozóknak. Jó volt látni, rég nem látott ismerősök, hitbeli testvérek örömteli összekapcsolódását.

 

 

Szeptember harmadik vasárnapján tartottuk meg a hittanévnyitó istentiszteletet, melyre szép számmal jöttek el gyerekek és szülők.

 

 

Néhány hittanos verset mondott, ám egyik verstől a másikig elgondolkoztunk azon is, hogy kik a boldogok és mitől vagyunk boldogok. A versek között ugyanis a tiszteletes néni beszélt a boldogságról egy dal és egy lufi segítségével.

 

 

Az elmúlt évben végigsöpört a világon egy boldogsághullám. Pharell Williams Happy című dalára rengeteg város, falu, iskola, munkahely elkészítette a maga happy videóját, amelyben táncolnak gyerekek és felnőttek, postások és bankárok, tanárok és nagymamák, sőt még református lelkész is. Mindenki mosolyog, mindenki boldog és vidám. Az énekes arról énekel, hogy amikor megjelenik a színen a barátnője, akkor olyan boldog, mint egy lufi, amely az égig száll. A Hegyi beszédben található boldog-mondásokból (Máté 5:3-10) megértettük, hogy boldogok egyedül csak Istennel leszünk. Ő tesz minket boldoggá, ha megértjük a szavát és engedelmeskedünk neki. A mi lufink tehát egészen a mennyig száll. Végül meghallgattuk az boldog-mondásokat egy kicsit másképp.

Jézus mondja,

Boldog az a szem, mely látja az arcom

Boldog az a fül, mely hallja a hangom

Boldog az a kéz, mely teszi a dolgom

Boldog az a láb, mely követ, ha mondom

Boldog az a száj, mely megvallja létem

Boldog az fej, mely bólint, ha kérem

Boldog az a szív, mely enyém egészen.

 

 

 

Ezt kívánom mindenkinek!

Forrás: A Rédei Református Egyházközség honlapja

 

 

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2114
Összesen 2009. június 2. óta : 40188350