Mi a pálya? Avagy miért is menjek református középiskolába? - Toborzó találkozó 1 időpontban 6 helyen

ifj. Márkus Mihály, 2014-10-21 12:39:59

Miért is ne? 

De félre téve a viccet, éppen azért lesz ez a találkozó, hogy meggyőzzük a középiskolába készülő gyermekeket, érdemes református középiskolát választani. Ezért a találkozók mindegyikén részt vesznek „refis” diákok, akik segítenek megismerkedni a református gimnáziumok életével, sajátosságaival, hangulatával. 

Kiket várunk?

A 6-7-8. osztályos fiatalok közül azokat, 

- akik már tudják, hogy „refibe” mennek. Őket azért, hogy már most megismerkedhessenek 1-1 leendő iskolatárssal; 

- akik nem akarnak egyházi iskolába menni. Őket azért, hogy hátha meggyőzi őket a toborzó hangulata, és megváltoztatják véleményüket; 

- akik pedig egyáltalán nem tudják, hol tanuljanak tovább, őket pedig azért, hogy meglássák, valóban érdemes egy „refit” választani.

 Mind a hat egyházmegyében ugyanazon a napon, november 8-án lesznek a találkozók a plakáton jelzett időpontok és helyszínek szerint, amelyre a saját, otthoni gyülekezeteken keresztül érdemes jelentkezni, de ha olyat is érdekel a találkozó, akinek nincs egyházi kapcsolata, jelentkezzen a helyszínek református lelkipásztorainál, vagy írjon email-t a megjelölt címre.  (toborzo2014@refdunantul.hu)

 

 

ifj. Márkus Mihály kerületi ifjúsági előadó


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3875
Összesen 2009. június 2. óta : 39857632