A kocsi református iskolások az Országos Zsoltáréneklő Versenyen

Beke Ferenc, 2014-12-04 14:47:28

2014. november 21-én hat tanulóval vett részt a Vincze Imre Református Általános Iskola az Országos Zsoltáréneklő Versenyen, melyet közösen rendezett meg a Budapesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és a közeli Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola.

Azért volt szükség a két helyszínre, mert már nagyon sok iskola nevezett a versenyre.

Az iskolai fordulón több versenyző közül választottuk ki az indulókat. A felkészülés során minden gyerek megtanulta a kötelező és a szabadon választott zsoltárokat. Szinte minden nap gyakoroltunk a tanulókkal. Komoly feladat volt a zsoltárok pontos, hibátlan előadása, fejből éneklése.

Induló versenyzők: Gerencsér Réka, Harangozó Kinga 3. osztály, Mészáros Fanni 4. osztály, Komlósi Csenge 5. osztály, Csonka András 6. osztály és Csonka Nikolett 8. osztály.

A versenyre az Aranykocsi Zrt biztosította ingyen a kisbuszt, amelyet ezúton is köszönünk.

A rendezvény áhítattal kezdődött a református templomban, majd minden versenyző évfolyamonként külön tanteremben énekelt a zsűri és társai előtt.

A következő minősítéseket szerezték meg a gyerekek:

Gerencsér Réka 3. osztály      arany

Harangozó Kinga 3. o.           bronz

Mészáros Fanni 4. o.              ezüst

Komlósi Csenge 5. o.             ezüst

Csonka András 6. o.              bronz

Csonka Nikolett 8. o.             bronz

 

Az eredményhirdetés előtt a zsűri tagjai zenés előadással kedveskedtek a résztvevő gyerekeknek.

A gyerekek felkészítését Szunyiné Szabó Judit lelkész-vallástanár és Beke Ferenc igazgató végezte.

Remélem, hogy a tavaszi Megyei Zsoltáréneklő Versenyen is sokan indulnak és szép eredményeket érnek el gyermekeink.

A szerző a Vincze Imre Református Általános Iskola igazgatója

Forrás: A Vincze Imre Református Általános Iskola honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1968
Összesen 2009. június 2. óta : 40172262