"Hála, hogy méltónak talált" - beszélgetés Lentulai Attila esperessel

Karácsonyi sorozatunk mai részében a Pápai Református Egyházmegye esperese Lentulai Attila válaszolt kérdéseinkre.

Mi a legszebb emléke az elmúlt időszakból? 

Az elmúlt közel másfél évtized alatt sok boldog hálaadó ünnep van a szívemben, de ezek között, mely számomra a legszebb emlék – ezt nem udvariasságból írom – a 6 évvel ezelőtti beiktatási istentisztelet Pápán, amikor is az egyházkerület püspökét, főgondnokát, főjegyzőjét tisztségébe való beiktatását, mint rangidős esperes elvégezhettem.

Voltak- e kudarcai?

Természetesen. Hisz melyikünknek nem volt és nem lesz? De a kudarcból, csalódásokból mindig fel kell tudni emelkedni és hittel túl „lépni” rajta, és főleg megbocsájtani!

Mit tenne másképp?

Jó kérdés! Hisz az ember utólag mindig okosabb! Ha újra kezdeném, biztosan szigorúbb lennék. Ugyanis a jóindulattal vissza lehet élni, sőt hamar elfelejtik. A szigorúságot, vagy következetességet akkor is az „ügy”, az egyház érdekében tenném.

Milyen érzésekkel fejezi be / folytatja/ szolgálatát? 

Ne vegye senki „kegyes” mondásnak: Hálával, hogy méltónak talált nemcsak a lelkészi szolgálatra, hanem a legrégebbi egyházmegye esperesi tisztségére is. Egyébként így befejezve az esperesi szolgálatot, most is Pál szavait tudom idézni, az 1Tim 1,12-17-et, amely számomra mindig irányadó volt: „Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

 Mit tart a legfontosabbnak a jövőre nézve? 

Megélni a keresztyénségünket, és egymást a „generációs” problémák ellenére is tisztelettel, szeretettel elhordozni. Hitelesen szolgálni. Értékeinket nem feladni!