Szólítsuk meg felebarátainkat, testvéreinket!

Szomorúsággal tölthet el bennünket, hogy gyülekezeteinkben sok helyen fogyatko-zunk, a megkereszteltek szülei és keresztszülei legtöbb esetben azonnal elfelejtik, hogy mit ígértek és mit fogadtak meg az Úristen és a gyülekezet színe előtt s már a következő istentiszteleti alkalomkor sem találkozunk velük Isten földi hajlékában.

Eddig hiába mondtam el a keresztelés alkalmából a gyülekezet képviseletében történő köszöntés során a szülőknek és a keresztszülőknek Pál apostolnak a Thessalonikaikhoz írt 1. levele  2. fejezete 20. versében leírtakat, „ Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.”  s tettem hozzá, nagyon jó lenne, ha évek múlva is elmondhatnánk ugyanezt, mert ez azt jelentené, hogy a szülők és a kereszt-szülők teljesíteni tudták az ígéretüket és a fogadalmukat. Hiába mondtam el Nekik, hogy a gyülekezet tagjai csak akkor tudják teljesíteni a gyermek nevelésével kapcsolatban tett ígéretüket és fogadalmukat, ha a megkeresztelt gyermeket a jövő-ben is elhozzák gyülekezetünkbe a szülők és a keresztszülők, ha élő kapcsolatban maradnak velünk, lehetővé teszik számunkra gyermekük lelki és szellemi nevelésében történő közreműködést. Ugyanezzel a jelenséggel és problémával szembesülünk a konfirmációval kapcsolatban, amikor a szinte már ifjú felnőttnek számító fiatalok mulasztják el teljesíteni ígéretüket és fogadalmukat, úgy élnek utána közöttünk, mintha a konfirmáció a szülői és nagyszülői hagyományokat követő puszta tény lenne számukra s nem történt változás az életükben.

 Nincs más lehetőségünk, az élő hitünket tükröző vonzó példával élre kell állnunk, a lélek gyümölcsei szerinti magatartásunkkal meg kell szólítanunk és a feltétel nélküli szeretetünkkel szolgálnunk kell felebarátainkat, hogy az Úristen kegyelmét és Szentlelkének erejét megérezve vágy ébredjen közösségünk iránt a gyülekezetünkből hiányzókban, az ingadozó egyháztagokban.

 Amikor szeretettel fordulunk a szegényekhez, a segítségre szorulókhoz s lehetősé-geink szerint támogatjuk őket, amikor bátorító tekintetünktől, mosolygó arcunktól, simogató kezünktől és biztató szavunktól megújult erővel folytathatja életét a lelki segélyünkkel megáldott ember, jól szólítjuk meg felebarátainkat, testvéreinket.

 Amikor képessé válunk a jó megszólítás naponkénti gyakorlására, a szeretettel történő szolgálatra, mindig világító jel, időnként lobogó fáklya leszünk csalá-dunkban, gyülekezetünkben és munkahelyi környezetünkben. Amikor szomorúság-gal tölt el bennünket a tudat, hogy nem tudunk annyi jót tenni, amennyit szeretnénk, jó úton járunk a megszólításban, a szeretettel történő szolgálatban, követésre méltó példává válunk. Erre a példamutatásra csak akkor leszünk képesek, ha élő hittel rendelkezünk, mert az óemberi voltunkat teljesen elvetve újjászületett emberként állunk az Úristen előtt s az Úr Jézus Krisztust urunknak, gyógyítónknak és meg-váltónknak vallva, tanítványai kívánunk lenni, tanítványaihoz illő módon élünk és cselekszünk.

Szívből kívánom mindnyájunknak, legyünk képesek életünk mindegyik napján a lélek gyümölcsei szerinti magatartásra, a feltétel nélküli szeretettel történő szolgálatra, hogy megvalósíthassuk életünkben Máté Evangéliuma 5. fejezetében a tanítványok hivatásával kapcsolatban a 16. versben leírtakat 

 „ Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

 Saját életemben tapasztaltak alapján tudom, hogy csak akkor vagyunk képesek a naponkénti jó megszólításra, ha élő hitünk alapján napi kapcsolatban állunk mennyei Atyánkkal, ha naponként hálaimával fordulunk Hozzá és könyörögve kérjük segítségét, saját szavainkkal vagy akár a Zsoltárok Könyve 139. fejezetének 23. és 24. versében leírtakkal, „Vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet, próbálj meg és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg nem járok-e téves úton!? És vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

 Nagyon szép küldetésünket könnyen tudjuk teljesíteni, ha betartjuk Pál apostolnak a Galatákhoz írt levele 5. fejezetének 14. versében leírtakat.„Mert az egész törvényt ez az ige summázza: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.”

Bármerre járunk, naponta látjuk a szomorú arcú, csüggedt tekintetű honfitársainkat, élethelyzetüket kilátástalannak és reménytelennek érző felebarátainkat. Olvassuk, halljuk a felmérések eredményeit, hogy milliókra tehető hazánkban a depresszióval élők száma. Egyedül nem tudunk letörölni minden könnyet s nem tudunk meg-vigasztalni minden bánatos arcú embert, de ha sokan vállalkozunk a lelki és anyagi segítségre szorulók támogatására, nagyon sok embernek tudjuk enyhíteni a gondjait. Feltétel nélküli szeretettel segítsük a kétségeikkel és félelmeikkel élőket, mutassuk meg Nekik a Jézus Krisztushoz vezető utat, hogy Jézus Krisztust uruknak, gyógyítójuknak és megváltójuknak vallva, ők is birtokolhassák a feltétel nélkül szeretet képességét s legyőzhessék kétségeiket és félelmeiket! Fennhangon hirdessük számukra Ézsaiás próféta által leírtakat

 „Ne félj, mert Én veled vagyok, Ne csüggedj, mert Én vagyok Istened, meg-erősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!”

 Isten kegyelméből testvéri szeretettel kívánok áldást és békességet!

A szerző a Kőröshegyi Református Egyházközség gondnoka