Csokonai napok Csurgón

Kovács József, 2015-04-15 09:35:22

A Csurgói Református Gimnázium névadóját ünnepeltük s vele együtt magunkat is a hagyományos diáknapok keretei között az elmúlt hétvégén. 

Zongorakoncerttel, ünnepélyes megnyitóval és ajándékozással, sport- és akadályversenyekkel, koszorúzással, író-olvasó találkozóval, közben felavattuk az iskolánkat, mint történelmi emlékhelyet megjelölő emlékoszlopot, körünkben üdvözölhettük Bertók László Kossuth-díjas költőt, iskolánk öregdiákját, de "felbukkant Festetics gróf és maga Csokonai":) is! 

Versekkel ünnepeltük a költészet napját, közben országos és csurgói versíró-pályázatos sikereket ünnepeltünk a kisiskolások felpróbálhatták a tógát a nagyobbak pedig még vasárnap is az iskolát képviselték egy veszprémi matematika-versenyen..egyszóval "hangulatos sürgés támadt", a képek ezekbe nyújtanak betekintést!

SZÉLL KÁROLY TANÁR ÚR KÉPEI A CSOKONAI-NAPOKRÓL ITT!

 

Kunecz Eszter (10.b), a Dt-elnöke beszámolójából: "Szokásainkhoz híven idén is megrendeztük a Csokonai-napokat az elmúlt hétvégén. Pénteken délután vette kezdetét a programsorozat, először megkoszorúztuk Nagyváthy János és Csokonai Vitéz Mihály szobrát, ezt követően előadásokon, sportversenyeken és akadályversenyeken vett részt az iskola. Az alsó tagozatosok részt vettek egy történelmi emlékhely avatásán is, amin jelen volt Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Füstös János, Csurgó város polgármestere. A programok szombaton reggel hasonlóképpen zajlottak, közösen vettünk részt az eseményekben. Bertók László Kossuth-díjas költőt is köszönthettük köreinkben, aki nem mellesleg iskolánk öregdiákja is. A költészet napjáról is megemlékeztünk sok-sok verssel, majd végül egy közös versmondással. A diák napok zárásaként megkoszorúztuk gróf Festetics György, iskolánk alapítójának a szobrát is."

 

Forrás: Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7160
Összesen 2009. június 2. óta : 40177459