Álmaink és Isten jelenléte - Ifjúsági MERIT alkalom Sárkeresztesen

Jakab Sándor, 2015-04-24 12:31:24

 Egy ébren megálmodott álommal kezdődött a Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozó. Arról álmodtam lelkipásztorként, hogy az ifink együtt van újból, sok más fiatallal. És örvendezünk, vigadunk és együtt vagyunk, mi fiatalok is Krisztussal, aki a mi vigaszunk is lett! Hiszem és vallom, hogy az Úr akarata szerinti álmaink valóra válnak, ahogy hála Istennek a Merit alkalom is.

 

 

Jól sikerült a Merit alkalmunk Sárkeresztesen március 28-án, amikor összesen 34-en vettünk részt (Bodajkról, Kálózról, Csőszről, Székesfehérvárról és Sárkeresztesről). A sárkeresztesi csapatban kb. 14-en voltunk, egy valaki csak rövid időre jött. Köszönjük a csapatok pontosságát, hogy időben jöttek. Bemutatkozás után rátértünk az érdeklődésre számot tartó témánkra, álmainkra, amelyek nemcsak szépek, hanem veszélyesek is lehetnek. Az álmok benne vannak a Bibliában. Gondolhatunk Jákób vagy Joel könyvében olvasható álmokra. Gondolhatunk József vagy Pál apostol álmaikon keresztül nyert vezetésére és figyelmeztetésére.

 

Mi végül is nem a pszichológia, sem a mélypszichológia álomértelmezésére tértünk ki, hanem megpróbáltuk összegezni személyes álmainkat a Biblia tükrében. Például, ha valaki bukásra áll az iskolában, nyilván arra gondolhat álmában, hogy átment, vagyis nem bukott meg. Ezért a „vágyálom vagy rémálom” fogalma mindenkinek ismert. De mi most ássunk mélyebbre és lássuk át „kívánság álmaink”, amelyeket rendszereznünk, értelmeznünk és válogatnunk kell, mert csak a Krisztus akarata szerinti álmok valósulnak meg. A többi „magunkhoz ragadott”, kierőszakolt álmunk, akár bukásunkat is okozhatja. Ezek nem válnak áldásunkra (pl. ha valakinek boltnyitás az álma és annak a legrövidebb útja az, ha „vasrúddal nyit” boltot, azt nyilván Isten nem áldja meg).

 

A szép álmaink iránti vágyakozást viszont maga Isten helyezte szívünkbe, ha azok megegyeznek akaratával. Mégis naponta érezzük: a valós életben vagyunk, nem álmaink szárnyán szállunk! Csalódások okai lehetnek az álmok… És átnéztünk néhány elérhető és elérhetetlen álmot, amelyek révén akár „nyakunk is törhetjük”, mint Ikarosz, aki lezuhant repülés közben. Ezek az álmok fényképként csatolva vannak.

 

Álmainkkal kapcsolatosan fontosabb a hit, mint az álom! Mert hitet is nyerünk Istentől, amely fontosabb, mint az álmaink, mert a hit segíthet át a nehézségeken, amíg az álmaink megvalósulhatnak! De nem munkánk és felkészülésünk nélkül! Arra is kitértünk, hogy hitünk nem egy álom, hanem Istentől nyert ajándék: így tehát nyilván lehetnek Istentől nyert ígéreteink és álmaink! Álljunk Isten színe elé és kérdezzük meg Őt, mi az akarata életünkre nézve! És tanuljunk meg imádkozni, miközben álmainkra gondolunk! Mert ha addig nem imádkoztunk, hanem csak álmodoztunk, amikor munkát keresünk, vagy családot szeretnénk alapítani, akkor itt az idő, hogy Isten akaratának megismerésével mérjük meg és szortírozzuk ki álmaink! Isten Fia és a mennyország nem giccses álmok illúziója! Nem a költészet, nem a szerelem, nem az akarás, hanem Isten gondviselő szeretete, elrejtettséget hozó megváltása. Jézus Krisztus visz át abba az összhangba, kapcsolatba Istennel, Isten jelenlétébe, amelyen keresztül megvalósulhatnak Isten szerinti álmaink! Nyilván a mi pontos tanulásunk és munkánk, erőfeszítéseink megáldásaként teljesedhetnek be az álmaink. Mert az álmok „csak úgy” nem valósulnak meg! Amíg még nem teljesedtek be álmaink, vágyakozhatunk Isten jelenlétébe, gondviselő szeretetébe! Ezért ne add fel álmaid! Vágyakozz csodás Istenünk jelenlétébe hamarabb, mint megálmodott álmaid birodalmába! Bízd álmaid, reményed, hited Istenre, majd Ő teljesíti azt! És itt van az átmenet és a bizalom jelentősége! Ha nincs létránk, mint Jákóbnak, elérhetetlenek lesznek álmaink, akárcsak a mennyország is, mint legszebb álmunk. Forduljunk Krisztushoz, aki az Út, az Igazság és az Élet, Akinek van hatalma megvalósítani álmaink! Jöjj Isten jelenlétébe, keresd Őt, hogy ígéretként nyert álmaid megvalósuljanak! Addig is ne feledjük: van valami szebb, mint az álom! Mennyei Atyánk dicsőséges jelenléte mindennél fontosabb! Mert Ő van! Még több: Velünk van, érezzük szívünkben, ez már megvalósult álom.

 

A lelki élet részeként az álmaink zenéjéről is volt szó. Kiderült, hogy a fiatalok hallgatnak magyar zenekarok által előadott „dicsőítő”, hívő zenét. És ismerik is a dalokat. De sem a klasszikus lelki élet orgonás zenéje, és meglepetésemre, sem az ismert Youtube-on elérhető egyházi zene nem tartozik a fiatalok által hallgatott zenék közé! Sajnos! Mert azért még is jó lenne, ha református zenei kultúránk megmaradna!

 

Ezek után pizzát rendeltünk, mert azt szívesen fogyasztják a fiatalok. Később játékra került sor, éneklésre, végül imádsággal és búcsúzkodással járt le a Merit. Hála legyen érte… akárcsak beteljesedő álmainkért, amiért meg kell dolgozni, akárcsak az ifjúsági mozgalomért…

 

 

Végül néhány „álomképről” vagy „rémálomról” szóló képet is csatolok… Nyilván azt remélve, hogy szép álmaink lesznek, amelyek Isten által be is teljesedhetnek…

Forrás: a Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16923
Összesen 2009. június 2. óta : 39881495