Pünkösdi körlevél és ajánlott istentiszteleti rend a Magyar Református Egység Napjára

, 2015-05-21 10:34:11

Pünkösd közeledtével körlevéllel fordult a Generális Konvent Elnöksége a gyülekezetekhez. A körlevél mellett a tovább mögött letölthető a Generális Konvent liturgiai bizottsága által elkészített közös liturgiajavaslat - az idén pünkösddel egybeeső - Magyar Református Egység Napjára.

Ünneplő Gyülekezet, református Testvéreink!

Isten népe vagyunk, akiket az Ige és a Lélek gyűjtött egybe 2015 pünkösdjén is.
Hálás a szívünk, hogy újra ünnepet szentelhetünk református magyar testvéreinkkel
a Kárpát-medencében és szerte a világon. Amint kiáradt a Lélek egykor Jeruzsálem-
ben a Krisztus követőire, úgy árad ki ránk ma is ott, ahol Jézus nevében vagyunk
együtt.

Az írott Igét a Szentlélek elevenítette meg a múltban és eleveníti meg ma is az igeolva-
só ember szívében. A Lélek kitöltetett, és bennünk, általunk és közöttünk munkálko-
dik, végzi a küldetését Isten dicsőségére és az emberiség üdvösségére.

A Szentlélek Isten művét semmi sem tartóztathatja fel. Pontosan elvégzi, amit az adott
napra tervezett. Rettenthetetlen, nem torpan és nem hátrál meg, mert ő az erőnek, a
szeretetnek és a józanságnak Lelke. A szeretetre és a bölcsességre való képességet
mi is tőle kaptuk, ahogy erről a Szentírás is bizonyságot tesz: „Mert nem a félelemnek
lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
Igen. A félelem korlátoz, elszigetel, tönkretesz egyént, közösséget, nemzetet.
Nem Isten adta a félelem lelkét! Ennek ellenére sokan vannak, akik félnek. Ezért fontos
bátran kérni az erő, a szeretet és a józanság lelkét a mindenség Urától, aki Atya, Fiú,
Szentlélek, egy örök Isten.

Megmaradni, helytállni, lelkeket hódítani csak az tud, aki bátor és erős. A Lélek is ilye-
nekké tesz bennünket. Ezért kérjétek, vegyétek a Lélek ajándékát!

Másokat felsegíteni, példát venni és példát adni csak az tud, aki szeret. A Szentlélek
tanít meg bennünket erre a szeretetre. Ezért kérjétek és vegyétek a Lélek ajándékát.
Társadalmunkra a megosztottság, a hamis értékek halmozása és követése jellemző.
Sokan vonják le a következtetést életük alkonyán vagy a nehéz pillanatokban, amikor
rádöbbennek, hogy nem éltek Istennek tetsző életet. Józanságra van szükségünk, jó
ítélőképességre, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között, értékes és érték-
telen között.

Életünkben az is a Lélek ajándéka, hogy már most tudhatjuk: mi Jézust választottuk,
akiben megtaláljuk üdvösségünket.

Kedves testvéreink az Úr Jézus Krisztusban! Bátran, hitünket megvallva, az Úrral
dicsekedve, szeretetben járva, önzetlenül élve, mindenért Istennek hálát adva töltsük
be küldetésünket itt a földön, mint jó sáfárai az Úrnak!

2015 pünkösdjén

Áldott ünnepet kíván:
a Generális Konvent Elnöksége

Csatolt dokumentumok


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6289
Összesen 2009. június 2. óta : 39860046