Hálaadó istentisztelet a Szomódi Parókia felújításáért

Vajda Lajos, 2015-06-29 04:00:00

2015. április 12-én hálaadó Isten tiszteletet tartott a Szomódi Református Egyházközség a meghívott vendégeivel együtt a 229 éve épült parókia felújításáért. Az istentiszteleten Steinbach József püspök hirdette az igét, melynek üzenetében kifejtette, jó kezekben vagyunk, mert az Úr közel van, és ennek örvendeznünk kell.

Köntös László főjegyző a nemzedékekről nemzedékekre való örökségre mutatott rá köszöntésében, hogy nem kell elfelejteni a múltat, hanem arra építve kell lelki és anyagi növekedést elérni. Köszöntött még Máté László esperes és a parókia felújításáról beszámolt Csákai László gyülekezetünk lelkipásztora. Az átörökítés és a lelkészi megtartás gondolataival köszöntötte a gyülekezetet Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok. Ezt követően Schunder Tibor, a Vértes Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöke a pályázati források egyházi ingatlanok felújítására fordított elosztásáról nyújtott tájékoztatást.

 

A szomódi parókia 1786-ban épült fel, és azóta is a lelkészek otthonát szolgálja. Az MVH-tól elnyert és a Dunántúli Református Egyházkerület előfinanszírozásának köszönhetően 15,7 M Ft került beépítésre a parókiába. A tető új héjazatot kapott, a falait pedig új vakolat díszíti és kicserélték a nyílászárókat is. A gyalogos közlekedésre és a parkolás megkönnyítése érdekében új járda és fedett kocsi beálló épült. Gyülekezeti saját forrásból pedig 1,5 M Ft értékben a parókia belső felújítását is megvalósította a szomódi református közösség, hogy e két beruházással megfelelő hajlékot biztosítson a lelkész család számára.

 

 Az istentiszteleten elhangzott hálaadások kísérjék a most felújított parókiát, hogy őrizze megtartató erejét mind a gyülekezetnek mind az itt lakó lelkésznek.

A hálaadó alkalom folytatásaként a lelkes és szolgálatkész gyülekezet látta vendégül mindazokat, akik eljöttek velünk együtt ünnepelni és hálát adni a kegyelmes és gondviselő Istennek.

„Áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké Ámen".

Vajda Lajos gondnok

 

Az 1786-ban épült, és 2014-ben felújított szomódi parókia

 Forrás: A Tatai Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15632
Összesen 2009. június 2. óta : 40185937