„Hiszen ez az ember római polgár…”

Steinbach József, 2015-07-19 04:00:00

(Apostolok cselekedetei 22,17-30) PÁL A RÓMAI POLGÁRJOGÁRA HIVATKOZIK. Az apostol bizonysággal elmondta, hogy a feltámadott Jézus Krisztus megszólította őt, és elküldte, messze (21), a nem zsidók, a pogányok közé, hogy beteljesedjen a zsidó nép küldetésének eredeti célja, és áldást nyerjen a föld minden nemzetsége, az Úr ismeretében (1Mózes 12,3).

Na, ez mindennek a teteje. Itt a világ közepén ekkora káromlást még nem hallottak, miszerint a pogányokat a zsidókkal egyenrangúvá teszi valaki (22-23). A keleti ember temperamentumának minden dühe felszakadt a tömegben, és azonnal meg akarták ölni Pált, Isten nevében. A rómaiak megijedtek, és az egyszerűség kedvéért, a nép indulatát lecsendesítve, szokás szerint korbáccsal akarták kivallatni Pált (24). Ekkor azonban Pál, római polgárjogára hivatkozva, törvényben megírt ítéletet kért ügyében (25). Az ezredes és a századosok megdöbbentek (26-29). Római polgárt elfogni sem lehetett akárhogy, megverni, megkorbácsolni végképp nem lehetett. A római polgárnak joga volt fellebbezni ügyében, magához a császárhoz. Az ezredes azonnal váltott, és a zsidó nagytanácsot parancsolta fel az erődbe (30), hogy az ő jelenlétében vádolják meg Pál apostolt, aki római polgár. Az apostol azonban nem saját védelmében használta ezt a polgárjogot, végképp nem azért, hogy urizálhasson vele, hanem azért, hogy ennek védelmében eljuthasson az evangélium Rómába is. 

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 416
Összesen 2009. június 2. óta : 40170709