„…eljött Jézus…”

Steinbach József, 2015-08-02 04:00:00

(Márk 1,9-28) Márk azonnal a lényegre tér: „eljött Jézus” (9). Ki ez a Jézus? Jézus, a Krisztus; és JÉZUS KRISZTUS ÚR. - Ezt hirdeti Jézus Krisztus megkeresztelkedése, hiszen közben megnyílik az „ég”. 

Minden belekeseredésünk abból fakad, tudva és tudatlanul is, hogy bezárult felettünk a menny, mi pedig reménytelenül küzdünk itt a földön. Jézus Krisztus Úr minden halálos „zártság” felett, mert megnyitotta nekünk az eget, mi pedig úgy élhetünk, mint akikben gyönyörködik az Atya. Azóta a keresztség sákramentuma ezt hirdeti, a Szentlélek pedig bizonyossággá teszi ezt az evangéliumot bennünk (9-11). - Jézus Krisztus Úr a vadállatok felett, minden emberi vadállatiság felett, azaz a bűn felett, mert Ő Úr a Sátán felett is. Őelőtte rendeződnek, Őnélküle szétesnek a dolgaink; Ővele angyalok szolgálnak nekünk, miközben egymás „angyalai” is lehetünk, Őnélküle azonban „szétdobáljuk” dolgainkat és egymás dolgait (12-13). - Jézus Krisztus Úr az életünk felett, elhív bennünket az Ő követésére, vagyis tanítványaivá tesz bennünket; és elvégzi, hogy ettől kezdve ne csak önmagunknak éljünk, miközben hétköznapi munkánk is megtelik mennyei tartalommal, saját életünk is örömmel és örökkévaló ismeretekkel (16-20). /Jézus megkeresztelése, megkísértése, prédikálni kezd, az első tanítványok/

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7685
Összesen 2009. június 2. óta : 40177984