Megkezdődött az új tanév

, 2015-08-31 15:27:37

Huszadik alkalommal tartottak közös tanévnyitót a magyarországi református közoktatási rendszer résztvevői. Idén augusztus 29-én Sárospatakon volt az Országos Református Tanévnyitó - a reformatus.hu beszámolója.

– Ahogy Isten országa, úgy a jövő is bennünk születik – hangsúlyozta a mustármag példázata (Mk 4,30–35) alapján elmondott ünnepi igehirdetésében Csomós József, aki szerint nemcsak egyéni és gyülekezeti életünkben van ez így, hanem iskoláink és az anyaszentegyház életében is. A tiszáninneni püspök kifejtette: ahhoz, hogy az életünkben Isten országa valósággá váljon, az eddig elhanyagolt, kicsinek tűnő dolgok megtételére és Isten Igéjének a komolyan vételére van szükség. Mert ahogy a mustármag, úgy Isten Igéje is mellőzhető apróságnak tűnhet, de valójában óriási erő van benne. Nem a külső, nagy dolgokon múlik tehát a változás, hanem éppen az igei útmutatás alapján álló, kicsinek hitt belső dolgokon. Az igehirdető szerint Jézus nélkül kudarc, csalódás, önzés, erőszak, háború és a menekültek világa vár ránk a túlsó parton, vele viszont megérkezés és otthonra találás, béke és biztonság.

Az egyházi vezető emlékeztetett Révész Imre szavaira is, aki szerint a református iskolának nem puszta tudományt és műveltséget, hanem „az Ige örökkévaló fényétől megvilágított tudományt és gyökeresen keresztyéni műveltséget" kell adnia, amely „nem csak mázként csillog a lélek felületén". Az egykori tiszántúli püspök idézett gondolatai leszögezték: az iskolák működése érdekében akár a szánktól is meg kell vonnunk a falatot, viszont minden fillér kárba megy, ha olyan iskolára költjük, ahol „az Igétől át nem hatott, meg nem világított és meg nem erősített lelkű nevelők akaratlanul az Antikrisztusnak képeznek harcosokat, vagy legalábbis engedelmes, elvakult nyájat".

– A tudás felelősséggel jár, és csak akkor töltheti be hivatását, ha felebarátaink, egyházunk és hazánk javára hasznosítjuk – figyelmeztetett tanévnyitó beszédében Huszár Pál dunántúli főgondnok, aki hozzátette: ahogy a korábbi évszázadokban, fiataljaink most is külföldre mennek, ugyanakkor rámutatott, hogy a régi időkben mindig haza is tértek, hogy friss ismereteket és új gazdasági-társadalmi tapasztalatokkal gazdagítsák hazájukat. A Zsinat világi elnöke elmondta továbbá, hogy a bárhol megszerezhető ismeretek mellett az egyházi iskolák diákjai a nevelési folyamat során olyan lelki többletet kaphatnak, amelyet más intézmények nem tudnak nyújtani. A szónok egyúttal a pedagógusok legfontosabb feladatáról is szólt: mindannyian kaptunk valamilyen talentumot Istentől, de a tanároknak kell ezek kibontakoztatását segíteniük.

A teljes cikket a www.reformatus.hu oldalon olvashatja el


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15219
Összesen 2009. június 2. óta : 40185524