Október a Reformáció Hónapja

, 2015-09-30 13:49:29

Az "Október a Reformáció Hónapja" programsorozat a tragikus 1948-as fordulat évét megelőző évtizedben a Reformáció Napján, tehát október 31-én és az azt megelőző napokon Országos Protestáns Napok címmel fontos és rangos társadalmi rendezvénysorozatként jelenítette meg a protestáns értékeket elsősorban zenében a Zeneakadémián, valamint előadásokban, kiállításokban, társadalmi rendezvényekben Budapesten és országszerte.

A magyarországi protestáns egyházakhoz kötődő programsorozat a diktatúra éveiben nem került megrendezésre. Megelevenedésére 1993-ban került sor, azóta növekvő népszerűséggel és intenzitással minden évben gazdagítja országunk spirituális, kulturális és oktatási közéletét immáron a fenti névvel a teljes októberi hónap folyamán.

Október a Reformáció hónapja 2015. „Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésre!” (Zsolt 119,66a)


Központi rendezvények programtervezete

Megnyitó Ünnepség
Október 1-jén, csütörtök 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban
Zenés istentisztelet
Templom előtt szolgál a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Szakközépiskola Fúvószenekara
Igét hirdet és köszöntőt mond Dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
A liturgiában részt vesz a református, evangélikus, baptista, metodista és pünkösdi egyház egy-egy főpásztora
Református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi gyülekezeti kórusok szolgálnak a zenés istentiszteleten

Területi Női Találkozó
Október 3-án, szombaton 10:00 óra Győrben
Fő téma: Oktatás és Isten rendje
Nyitóáhítatot vezeti: Pálfi Zsuzsanna lelkész
Köszöntők: P. Tóthné Szakács Zita házigazda, a Bizottság elnöke
és Dr. Fischl Vilmos, az Ökumenikus Tanács főtitkára
Előadók: Kovács Ildikó, baptista lelkészfeleség, Pálfi Zsuzsanna református lelkész, Csorbáné Farkas Krisztina evangélikus lelkésznő

Békési Ökumenikus Missziói Nap
Október 11-én, vasárnap 17 órakor a békési baptista imaházban a reformáció hónap részeként ökumenikus istentiszteletet tartunk, melyen igét hirdet Dr. Fekete Károly református püspök.
A tagegyházak missziói bizottságának lelkészei is szolgálnak az istentiszteleten

Reformációi Gála
Október 18-án, vasárnap Budapesten 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban
A Gálaest házigazdája: Bényi Ildikó
A gazdag zenei programot a Mezőtúri Református Kollégium, a Vox Nova baptista férfikar, az Újpesti Baptista Harangzenekar valamit az Orosházi Evangélikus Gyülekezet zenei együttese az Alföld Kvartett biztosítja.
Köszöntőt mond Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke
Ünnepi előadásként Dr. Trócsányi László igazságügy miniszter nyert felkérést bizonyságtételre „A reformáció és rend” címmel.
Ráth Mátyás díj átadása a Protestáns Újságírók Szövetsége által

Reformációi Istentisztelet
Október 25-én, vasárnap 17:00 órakor a balatonalmádi Református templomban
Igét hirdet Gáncs Péter, evangélikus elnök-püspök
Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács
tagegyházainak főpásztorai szolgálnak
A zenei szolgálatot a helyi gyülekezet énekkara biztosítja

Reformációi Megemlékezés
Október 31-én, szombat, Budapesten, 17:00 órakor a Reformációi Emlékparkban (Fasor)
Ünnepi beszéd elmondására Dr. Szűcs Zoltán, az MBE Presbiteri Tanácsának elnöke nyert felkérést
Imádságot Steinbach József az Ökumenikus Tanács elnöke mond
Közreműködik az Üdvhadsereg fúvószenekar
A megjelent egyházi vezetők áldást mondanak



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5873
Összesen 2009. június 2. óta : 39859630