"Erőt adsz" - Tagyospusztán jártak a kocsi iskolások

Beke Ferenc, 2015-11-19 15:36:26

"Erőt adsz minden helyzetben ..." Ezzel a címmel és várakozással érkeztünk meg október 2-án, pénteken,Tagyospusztára 20 konfirmandussal, hogy együtt töltve egy napot, erősödjünk hitben és lélekben.

Péntek délután nagy izgalommal és sok szülői segítséggel indultunk a tatai egyházmegye Vitéz Dinnyés József konferenciatelepére. Nagy Péter tiszteletes úr fogadott minket és megmutatta az épületet. A felújítást követően szép környezetben tölthettünk el rövid két napot a gyerekekkel. Első nap este szalonnasütéssel egybekötött tábortűzzel kezdtük a konfirmandus hétvégét. Roboz Péter nagytiszteletű úr tartott esti áhítatot erősségeinkről és erőtlenségeinkről. Megnéztünk közösen egy rövid bizonyságtételt Nick Vujicictől, akinek a szavaiból olyan erő áradt, hogy valóban elfeledkezett az ember arról, hogy miért is szomorkodik vagy érzi magát gyengének. Hiszen ő, akinek nincs se keze, se lába, olyan megindítóan beszélt arról, hogy az erőt Istentől kapja ahhoz, hogy tudjon teljes életet élni egy olyan testben, amiről az ember inkább lemondana.

Az este éjszakai túrával, csillagnézéssel és tejútkereséssel folytatódott. Majd a csoki keresés és nassolás után egy játékkal zártuk az együttlétet, ahol mindenki furcsa és hétköznapi kérdésekre adott válaszaiból még jobban megismerhettük egymást.

Másnap a délelőtti órákban ismét közösen gondolkodtunk arról, vajon az a meghívás, amit Jézustól kaptunk a keresztelésünkkor, most is érvényes-e, amikor a konfirmációra készülünk. És ezt a meghívást elfogadjuk-e szívesen, vagy csak egy újabb kötelező feladatot teljesítünk ezáltal. Örömmel vehettük észre, hogy a meghívás mindannyiunknak szól, és a konfirmáció során olyan felfedezéseket tehetünk Istenről és Jézusról, ami megváltoztathatja az egész életünket. És megtapasztalhatjuk azt, amit az énekben is többször elmondtunk: „erőt adsz minden helyzetben, te vagy a kincsem, életem, te vagy a mindenem...."

A finom ebéd, amit Jutka néni és a két Anikó néni (Nyemcsokné Jászai Anikó és Holchacker Anikó) varázsoltak elénk,  majd a rendrakás után fájó szívvel de boldogan indultunk hazafelé. Tele élményekkel és fáradalmakkal.

Kocs, 2015. október 5.

 Forrás: A Vincze Imre Református Általános Iskola honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16441
Összesen 2009. június 2. óta : 39881012