Missziói lelkésztovábbképzés sorozat

, 2016-02-01 12:05:18

Az előző évben megrendezett „Missziói ekkléziológia” lelkésztovábbképzés hatására, amin közel harminc lelkipásztor vett részt, az Arizona állambeli Missional Training Center (MTC) három éves együttműködést ajánlott fel egyházunk lelkipásztorai és vezetői számára. - A Zsinati Missziói Iroda tájékoztatása

Képzésünk előadója e képző intézet vezetője, Ph.D. Michael W. Goheen, kanadai református missziológus (CRC). Az MTC teológiai képzését missziológiai alapokra építi, mely olyan neves missziológusok tanulmányain alapszik, mint Harvie Conn, Lesslie Newbigin és David Bosch. Az MTC képzési programja itt elérhető.

A kapcsolat a közös együttműködés reményében alakult és célja, hogy párbeszéd alakuljon ki a missziológia témájában a képzési központ vezetői és a magyarországi református lelkészek és akadémiai vezetők között. 

A magyarországi képzési program egy három éves folyamatra hív, évi két-három képzéssel. A későbbiekben a képzés tematikája és időpontjai meghatározásában a résztvevők igényei és érdeklődése is szerepet kap. 

2016-ban két képzés lesz: 

A lelkésztovábbképzéseket Michael Goheen vezeti, akit alkalmanként vendégelőadók kísérnek el a Missziói Képzési Központból.  

Az előadások és az ahhoz kapcsolódó beszélgetések angol nyelven folynak. A képzések egymásra épülnek (évi 2-3 alkalommal), melyek időpontjait a csoporttal előre egyeztetjük. A képzések között missziológiai olvasmányok (ajánlott és kötelező) segítik a felkészülést. Írásbeli beszámoló elkészítése megbeszélés szerint, amire külön kreditet biztosítunk.

A lelkésztovábbképzés elvárásai: 

Alkalmak 2016-ban:

 

 

Időpont: 2016. május 16- 21.

Helyszín: SDG Konferencia Központ, Balatonszárszó

Csoportlétszám: 20-25 fő

Tanóra: 27 

Regisztrációs díj: 5 000 Ft

 

A képzés célja, hogy megvizsgálja azt a „missziói dinamikát”, mely minden teológiai ágazat számára központi jelentőséggel bír. Úgy tekinthetünk rá, mint mozgató rugóra, mely minden teológiára hatással van. A kurzus öt egymásba fonódó szálból áll: az evangélium, a Biblia története, a misszió, a kultúra missziói analízise és a kontextualizáció. Isten Országa evangéliuma, mint minden teológia kiinduló pontja, Isten újjáteremtő munkájának a Szentírásban elmondott kozmikus története közepébe helyez bennünket. A történet központi eleme Isten népének missziói elhívása arra nézve, hogy megtestesítse Isten megváltó célját a világ számára. De ennek a célnak a megtestesítése mindig olyan kulturális kontextusban történik, melyet egy hasonlóan átfogó történet/világnézet alakít, ami egy ponton túl összeegyeztethetetlen az evangéliummal. Hogyan testesíti meg az evangéliumot az egyház a maga életében és teológiai képzésében egy olyan kultúrában, amit egy másfajta látás formál?

 

 

Időpont: 2016. szeptember 18- 24.

Helyszín: Vál, Szent Mihály Major 

Csoportlétszám: 20-25 fő

Tanóra: 33

Regisztrációs díj: 5 000 

 A képzés célja, hogy a Szentírás olvasásának azt a teológiai és missziói hermeneutikáját ismertesse meg, mely az egyház szolgálatát segíti. A hermeneutika, melyet az elmúlt évszázadok fejlődésében a ráció módszertana formált, eltávolította az egyházat a saját szent Iratától és akadályozta a Biblia az irányú hatását, hogy Isten népét missziói közösségé formálja. Ma már léteznek olyan álláspontok, melyek váltásra szólítanak fel a hermeneutikában. Egy olyan váltásra, mely előtérbe helyezi az egyház missziói küldetésének erősítését az akadémiai specializációk helyett. Így ez, a módszertani analízist egy szélesebb kontextusba helyezi, a Szentlélekre való figyelmes hallgatásra.

Ugyanakkor fontos a bibliai hermeneutika felvilágosodás utáni eredményeinek megtartása is, de azokat a Szentíráshoz hűsegesebb hermeneutikai kontextusba helyezve.  Hogyan nézne ki egy ilyen hermeneutika? A képzés alatt megvizsgáljuk a Szentlélek figyelmes hallgatásának több dimenzióját, keresve ezáltal Isten üzenetének célját. 

Érdeklődni és jelentkezni: misszioi.iroda@reformatus.hu elérhetőségen lehet.

 Jelentkezési határidő: 2016. árpilis 18. 

 Előadó:

 Vendégünk Michael W. Goheen, (Ph.D, Utrecht) kanadai református missziológus (CRC), A phoenixi Missziói Képzés Központ igazgatója, missziológia professzora. Doktori disszertációját Newbigin missziológiájából írta. A Bosch és Newbigin által megfogalmazott missziológiát fejleszti tovább a missziói egyház teológiájában mind elméleti, mind gyakorlati gyülekezetépítési témákkal. Mike Goheen professzori és kutató munkája mellett folyamatosan lelkipásztori szolgálatot és gyülekezetépítési tanácsadást is végez, ahol a missziói gyülekezet teológiájának gyakorlatba ültetését munkálja. A missziológia témakörében számos könyve jelent meg.

 

Kötelező irodalom:

L. Newbigin: Evangélium a pluralista társadalomban

D. Bosch: Paradigmaváltások a misszió teológiájában

Goheen, Michael W. - A Light to the Nations: The Missional Church and the Biblical Story.

Goheen, Michael W. - Introducing Christian Mission Today: Scripture, History, and Issues


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6374
Összesen 2009. június 2. óta : 39860131