Húsvét hajnala

A veszprémi új templomban ebben az évben tizedik alkalommal gyűltünk egybe a feltámadási hajnali istentiszteletre, hogy a Feltámadottat ünnepeljük. Az istentisztelet teljes sötétségben kezdődött, s annak első részében csak Isten igéje világította meg az egybegyűlteket. 

A bűneset, a hamis istenek kísértése (ApCsel. 19.), a dőzsölés bűneihez kapcsolódó feddés (Ézsaiás 5.) történetei szembesítették a hajnali gyülekezet, hogy Isten a sötétben is keres, számon tart, ő az aki  megkérdőjelezi a bennünk élő rutint.

A hajnal-várás mint feltámadás-várás most is felemelő ünnep volt, ahol nem az emberi tettrekészség győzött, hanem Krisztus győzött (Kristos Nika). Újra átélhettük, hogy a feltámadás nélkül nem érthetjük Krisztus életét, cselekedeteit. Krisztus győzelme a halál felett olyan átfogó isteni cselekedet, amely segít, hogy felismerjük és elismerjük bukásainkat is. A legtöbben szégyenkezve emlékezünk arra a helyre, ahol bűnbe estünk. Rejtegetni szoktuk félelmeinket és gyávaságunkat.

A húsvéti sötétség és az abból születő derengés azt segítette a természet eszközeivel is, hogy szembe merjünk nézni remegő lelkünkkel és krisztusi viszonyulásra találjunk bukásainkkal. Közös tapasztalat, hogy a félelem ellenére megjelenő hit a félelmet bátorsággá alakíthatja.

A hajnal első sugarainál hagyományosan húsvéti kaláccsal vettük az úrvacsorát. Ez is arról az örömről szól, hogy mi mind egyek, Krisztus köré tartozó tanítványok vagyunk. Húsvét hajnalán együtt mondtuk el az egység imáját, amiben megvallottuk, hogy Krisztus a mi gyógyítónk és szabadítónk. A feltámadás mint megmenekülés arra ösztönöz, hogy betegségeinket, a megbékítetlen világ állapotát együtt vigyük Krisztus elé. 

„Korán reggel a Te néped színes sokasága

itt a földön és fenn a mennyben ünnepel Téged.

Ünnepeljük a te életed, halálod és feltámadásod,

a te hűséges döntésed. Ezért így imádkozunk:

Urunk, hozz új éltet,

ahol megviseltek és elgyötörtek vagyunk,

hozz új szeretetet, ahol kemény-szívűek lettünk,

hozz megbocsátást, ahol megsebzettek vagyunk,

és ahol sebeket ejtettünk,

hozd el a Szentlélek örömöt és szabadságát,

ahol fogollyá tesszük önmagunk. Ámen”

A pirkadattal egy időben a húsvéti gyertya is a helyére került és a gyertyák fénye betöltötte a fehér teret. De nem a hajnal, vagy a korán kelők öröme miatt értelmezhető többnek ez a reggel. Az emberi cselekvés, válaszképesség, „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!” abból az örömből fakadt a hívők közösségében, hogy megváltásunk jelenvalóságára mondhattunk igent. 

A húsvéti reggel, az üres sír, az angyal híradása: „Nincs itt, mert feltámadt!” hitünk középpontja. Ezért volt boldog öröm, egyszerre sírás és nevetés együtt kezdeni az új napot; a feltámadás reménységére való tekintés közös ajándékunk és feladatunk lett. 

Závodi Zsuzsanna