Reménységgel búcsúztunk el Dr. Kovách Attila püspöktől

, 2016-06-21 09:51:06

Nagy részvét mellett kísérték utolsó földi útjára június 20-án a pócsmegyeri református temetőben Főtiszteletű Kovách Attilát, a Dunántúli Református Egyházkerület egykori püspökét. A megemlékezés szavait, a feltámadás és az örök élet igéit Steinbach József püspök hirdette, Kovách Attila életútját Nagy Lajos nyugalmazott esperes, egykori püspöki titkár idézte fel. Az alábbiakban közöljük Steinbach József igehirdetését és Nagy Lajos megemlékezését.

NEM MAGUNKRÓL PRÉDIKÁLUNK

Dr. Kovách Attila püspök úr temetésén elhangzott igehirdetés, Pócsmegyer, 2016. június 20., 11.00 óra

„Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztus Jézust, az Urat; magunkról pedig úgy beszélünk, mint akik a ti szolgáitok vagyunk, Jézusért. Mert az Isten az, aki így szólt: a sötétségből világosság ragyogjon fel.” (2Korinthus 4,5)

Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet! Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Dr. Kovách Attila püspök úrnak, a Dunántúli Református Egyházkerület korábbi püspökének hamvainál, különösképpen hangsúlyos az a megállapítás, hogy református értelmezés szerint minden temetési szertartás istentisztelet, Isten Igéjének hirdetése, amikor a feltámadott Jézus Krisztusra tekintünk, és hirdetjük azt az evangéliumot, hogy örök életet adott nekünk az Isten.

Felolvasott alapigénk is ezt hangsúlyozza: „…nem magunkat akarjuk prédikálni, hanem Krisztus Jézust, az Urat”.

Dr. Kovách Attila püspök úr hamvainál könyörgünk azért, hogy ne emberi beszéd hangozzék itt el, ne magunkat prédikáljuk, ne is csupán az Istenről szóljunk, hanem Igéje és Lelke által maga a feltámadott Úr szólaljon meg közöttünk; Ő erősítsen, vigasztaljon, tanácsoljon bennünket.

A felolvasott Ige azt hangsúlyozza, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR.

Ebben a kijelentésben, mintegy korai keresztyén hitvallásban, kibomlik Jézus Krisztus személyének titka.

Elsősorban arról a tényről van itt szó, hogy Jézus Krisztusban az élő Isten jött el közénk erre a világra; Őbenne az élő Isten lett emberré.

Jézus Krisztus azért jött el erre a világra, hogy visszaadja nekünk az élet teljességét, helyreállítsa azt, amit mi elrontottunk, megszabadítson abból, amivel szemben mi tehetetlenül állunk.

Jézus Krisztus Úr. Ő a múlt, jelen és jövő Ura; Ő a történelem, a világ és az egyház Ura; Ő úr minden ártó erő felett, a bűn, a betegség és a halál felett. Jézus Krisztus Úr, az örök élet királya.

Őt hirdetjük dr. Kovách Attila püspök úr hamvainál: nem magunkat prédikáljunk, hanem Jézus Krisztust, az Urat. Jézus Krisztus Úr, Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet.

Az Ige egyházához, református anyaszentegyházunkhoz csak ez a hitvalló, igei bizonyságtétel méltó.

Az Úr színe előtt azonban helyére kerül az ember. Nem magunkról beszélünk, mondja az apostol, hanem az Úr Jézus Krisztusról. Őrá tekintve, az Ő színe előtt azonban helyesen tudunk beszélni magunkról is. Ha a feltámadott Jézus Krisztusra tekintünk, akkor emlékezésünk is megszentelt és áldott lesz.

A felolvasott Ige szerint nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust, viszont Őrá tekintve, magunkról úgy beszélhetünk, MINT AKIK SZOLGÁK VAGYUNK, az Úr Jézus Krisztusban.

Micsoda méltóság, Isten elhívott szolgái lehetünk, az Úr Jézus Krisztusban. Őbenne feladatunk, küldetésünk, szolgálatunk van ebben a világban, így életünknek örökkévaló tartalma van, ott, ahova Isten állított bennünket, és abban a korban, amelyben ezt cselekedte velünk. Verbi Divini minister-ek vagyunk, Isten Igéjének szolgái.

Isten Igéjének szolgái pedig Jézus Krisztus evangéliumát hirdetik és élik, vagyis nemcsak önmaguknak élnek, hanem, mint Jézus Krisztus tulajdonai, másoknak szolgálnak az evangéliummal. De éppen ebben a szolgálatban lesz egyedül gazdaggá, kiteljesedetté a szolga élete is.

Hisszük, hogy ebben a szolgálatban Isten felhasznál bennünket, ahogy a felolvasott alapige harmadik tagmondata hangsúlyozza: felhasznál bennünket az Úr, hogy a sötétségből világosság ragyogjon fel, Jézus Krisztus világossága. Micsoda kegyelem és méltóság, hogy az Ő világossága általunk ragyoghat fel, a reklámoktól ragyogó, és mégis sötét világban.

Nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust, akkor is, AMIKOR DR. KOVÁCH ATTILA PÜSPÖKRŐL MEGEMLÉKEZÜNK, aki Jézus Krisztus szolgája volt, és aki által a legnehezebb időszakokban is a sötétségből világosság ragyogott fel.

Hálásak vagyunk életéért az Úrnak, mert Jézus Krisztus szolgája volt, aki egy ellentmondásos korszakban is hűséggel az Úr világosságát ragyogtatta.

A nekrológ már elhangzott, de a felolvasott alapige üzenetének engedve, csak felsorolásszerűen hadd említsük meg szolgálatának legfontosabb konkrétumait.

Jézus Krisztusért végzett szolgálatának legfontosabb állomásai: Igar, Cece, Hajdúnánás, Debrecen, Münster, Budapest, Veszprém, és ismét Budapest.

A Jézus Krisztusért végzett szolgálatában volt internátusi lelkigondozó, kollégiumi szenior, segédlelkész, vallástanár, majd a Zsinati Iroda Külügyi Osztályának előadója, aztán osztályvezetője; volt zsinati tanácsos.

A Dunántúli Református Egyházkerület püspökeként 1979-1991 között szolgálta szeretett református egyházunkat, és Jézus Krisztus ügyét. Ebben az időszakban a Veszprémi Református Egyházközség püspök-lelkészeként is szolgált. Később az Országos Református Gyűjteményi Tanács tudományos munkatársaként végezte ugyanezt a szolgálatot.

Közegyházi feladatait is Jézus Krisztusért, és az Ige egyházáért, végzett szolgálatként élte meg, mint a Zsinat lelkészi alelnöke, a Doktorok Kollégiuma Ökumenikus Szekciójának elnöke, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alelnöke, valamint az Európai Egyházak Konferenciájának tanácsadó tagja.

Jézus Krisztus szolgája volt családjában is. Feleségével, Kocsis Piroskával ötvennégy évet éltek házasságban, négy fiúgyermeket neveltek fel hitben, és örülhettek unokáiknak (7 unokának, várva a nyolcadikat). Püspök úr hivatása nehézségével soha nem terhelte a családját. Két fia követte édesapja hivatását.

A tények után azonban hadd említsem meg azt, hogy a Dunántúlon nagyon szerettük Őt. Olyan egyházvezető volt, aki az ellentmondásos időkben védte egyházát, szerette a rá bízott lelkipásztorokat és gyülekezeteket, mindent megtett értük. Élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a puhuló időszakban az egyház már megtehetett. Az Ő ideje alatt már élénk építő konferenciák folytak kerületi szinten, ideértve a balatonfüredi gyülekezeti, ifjúsági, konfirmandus, presbiteri, lelkész és nyugdíjas lelkész konferenciákat. Az ifjú tehetségeket segítette, külügyi kapcsolatait felhasználta az egyházkerület javára, különösen az 1985-ös földrengés után az újjáépítsek során sokat jelentettek a külföldi adományok. A Dunántúl számos gyülekezetében megfordult pásztori látogatáson. Erősítette a püspöksége kezdetén a joggal megfáradt esperesi kart. Nagy igényességgel végezte a hivatali munkát, mindig ápolta a személyes kapcsolatokat, különösképpen törődött a nehéz helyzetben lévőkkel, lelkészekkel, lelkészözvegyekkel és gyülekezetekkel.

Szelídségében, csendes, szerény, visszafogott személyiségében kiábrázolódott Jézus Krisztus. Békés, jó légkört teremtő ember volt. A legnehezebb ügyeket is békességben, de nem elvtelenül lerendezte. Nem véletlen, hogy püspöki titkára, Nagy Lajos esperes úr kihangsúlyozta, hogy hivatali ideje alatt nem volt elmarasztalással végződő bírósági eljárás.

Elődjét és utódját is tisztelte, mindig Jézus Krisztus ügyét tartotta szem előtt, hiszen református értelemben a folytonosság fontos, miszerint valakinek a szolgálatába állunk be (Zsidókhoz írt levél 13,7), majd valaki átveszi ezt tőlünk, de a lényeg az, hogy mindannyian Jézus Krisztus szolgái legyünk.

Tudományos munkásságáért 1988-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktora lett. Tudományos munkássága két területen is elmélyült, már teológus korában dr. Varga Zsigmond professzor köréhez tartozott; a görög nyelv és írásmagyarázat iránti szeretete végig kísérte szolgálatát. Az ökumené területén, itthon és nemzetközi szinten is, számos nyilatkozatot fogalmazott meg. Jó részük nem az Ő neve alatt jelent meg. Írója és szerkesztője volt az Ökumenikus Tanulmányi Füzeteknek. Vezetője volt református részről az Apostoli hitvallás és az Úri imádság ökumenikus fordítását megalkotó bizottságnak.

Nyugdíjasan feleségével együtt a budapesti Kálvin János Református Idősek Otthona lakója, ahol szintén aktív szolgálatot vállalt az otthon lelki életében.

Dr. Kovách Attila püspök úr egész élete szemlélteti a felolvasott Ige üzenetét: nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust, magunkra pedig úgy tekintünk, mint akik Jézus Krisztus szolgái vagyunk, hogy a sötétségből világosság ragyogjon fel.

Református értelmezés szerint a temetési igehirdetés mindig az élőknek szóló bizonyságtétel. Ezért a felolvasott Ige üzenetéből kiindulva, és elköltözött püspök-lelkipásztor testvérünk szolgálatáért hálát adva, nézzük meg végezetül, hogy MIRE KÖTELEZ BENNÜNKET A MAI IGE ÜZENETE.

Nekünk, akik még egy ideig élhetünk, ugyanebbe a szolgálatba kell beállnunk, ott hűséggel megmaradnunk, nincs más lehetőség, az élet egyedüli értelme ez. Az Ige üzenete tehát élő hitre hív bennünket, valamint arra, hogy élő hitünkben megerősödjünk, hiszen ma is, másképpen, mint dr. Kovách Attila idejében, ellentmondásos és nehéz időket élünk. A feltámadott Jézus Krisztusra tekintve, az örök élet reménységében állunk itt, így búcsúzunk Püspök Úrtól, mert ezzel a hittel és reménységgel szentelhetjük meg igazán az Ő emlékét, ugyanakkor könyörgünk azért, hogy Urunk, növeld a te néped hitét, hogy szelíd határozottsággal hirdethessük és élhessük az evangéliumot, azt, hogy te vagy az Isten Fia, a Megváltó.

Az Ige üzenete arra is kötelez bennünket, hogy, mint Isten népe, szeretetben tudjunk szolgálni egymásnak (Galata 5,13). Hiszen csak egymást szeretve, tisztelve, megbecsülve, segítve tudunk hitelesen Jézus Krisztus szolgái lenni ebben a világban, amennyiben Isten népe körében hitről beszélnek, és közben marakodnak, és a legkisebb ügyben sem tudnak egy kicsit engedni, és szolgáló szeretettel, az Úr ügye érdekében hátrébb lépni, amikor pedig kell, bátran előre lépni; - ott Isten népe nem töltheti be szolgálatát.

Az Ige üzenete harmadszor arra is biztat bennünket, hogy becsüljük meg, és tiszteljük azokat, akik Isten akaratából vezetőink az Úrban, akik a nehéz időszakokban is értünk élnek, és valamilyen formában el is égnek ebben a szolgálatban. Az egyházvezetőkért is bibliai parancs imádkozni (1Timótesu 2,1-2). El sem tudjuk képzelni, mennyi bölcsességre, erőre, türelemre, szeretetre van szükség ebben a szolgálatban, mennyi feszültséget kell kezelni és elhordozni, mennyi méltatlan bántást és rágalmat lenyelni, mennyi küzdelem és álmatlan éjszaka adatik egy ilyen szolgálatban; - miközben a család, a legszeretettebbek alig látják a az egyházvezetőnek elhívott szerettüket.

A felolvasott Ige szavaival búcsúzunk dr. Kovách Attila püspök úrtól, ezt az örök élet reménységében mondjuk, Isten velünk, viszontlátásra.

Búcsúznak tőle, ebben a reménységben felesége, négy fia, menyei, hét unokája, unokahúga, unokaöccsei és családjaik, sógora, sógornője és családjuk, nászurai és nászasszonyi, családjaikkal együtt, közeli és távoli rokonai, a család barátai. A Dunántúli Református Egyházkerület, valamint a Magyarországi Református Egyház egész közössége, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, a pócsmegyeri-leányfalui gyülekezetek, az itt jelenlévő lelkipásztorok, A Kálvin János Szeretetotthon vezetői, munkatársai és lakói, és minden itt jelenlévő testvér.

Ámen.

Steinbach József, püspök

***

Dr. Kovács Attila püspök hazamenetelekor – hálaadó szívvel…

Sír a lelkem a keserűség miatt; vígasztalj meg a te Igéd szerint!...Taníts meg Uram a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrízzem azt mindvégig…Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban.

(Zsoltárok 119:28,33,35)

Mélyen tisztelt Gyászoló Család, Gyászoló Gyülekezet! Az én Uramnak, a Megváltó Jézus Krisztusnak méltatlan bár, de elhívott szolgájaként állok előttetek, hogy gyarló, töredezett emberi szavakkal elmondjam: ki is volt valójában Dr. Kovách Attila református lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület egykori püspöke. Nehéz a szó, tétova volt a toll is, mert megbénította a veszteség. De kötelez a tisztelet és a kegyelet. Így együtt e kettő. Mert e Gyászoló Gyülekezet soraiban többen vannak, akik méltóbbak lennének a szólásra.

Ám mert áldom az Istent, hogy 1979. július 20-tól 1991. február 2-ig „életközelségben” élhettem a most mennyei szolgálatba távozó Püspök Úrral, egyáltalán nem nehéz Róla, az Ő áldott személyiségéről szólnom.

Gyarló emberi szavaimat egyértelműen meghatározza a szeretet. Isten megengedte, hogy életközelségben lehessek Vele, a hivatali tisztségemben beosztottjaként. Ez a szeretet a síron túl is elkísér most már bennünket.

De lássuk főtiszteletű Kovách Attila dunántúli püspök életének fontosabb állomásait.

A Dél-dunántúli lankák kicsiny református falujában, Igaron látta meg a napvilágot. Hitvalló református szülők harmadik gyermekeként. Családja hajdúnánási. Édesapja Igaron kapott jegyzői állást. A család néhány esztendő múltán Cecére költözött, ahol édesapja örökölte a jegyzőséget. Püspök úr Cecén, a református elemi iskolában kezdte tanulmányait. A háború elől menekülő család szinte minden vagyonát elvesztette. Hajdúnánáson, a szerető rokonság körében kezdték újra az életet.

Édesapja könyvelőként kapott állást. Megválasztották a Hajdúnánási Református Egyházközség presbiterének, majd gondnokának is. Kovách Attilát édesanyja és édesapja imádsága kísérte az akkori egyetlen református középiskolába, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába. Tehetséges és szorgalmas diák volt. Példamutatásával kivívta társai tiszteletét.

A családi „eleresztettség” mellett, komoly, személyes elhívás élmény vezérelte a lelkészi pályára. A Debreceni Református Teológiai Akadémia lelkigondozó teológusa, majd széniora lett. A széniorság abban az időben a diákönkormányzat legnagyobb méltóságának számított. Csak a legkiválóbb, eminens diákok köréből kerülhetett ki a senior.

Teológus társai évtizedek múltán is eljöttek Veszprémbe, hogy Vele legyenek néhány órára.

A segédlelkészi évek a Debrecen- Nagytemplomi és Kossuth utcai Gyülekezetekben teltek. Közben vallástanár a debreceni Svetits Római Katolikus Gimnáziumban.

Az akkori egyházi vezetés felfigyelt a fiatal, tehetséges lelkészre. Elébb a Magyarországi Református Egyház Zsinata Külügyi Osztályának előadója, majd osztályvezetője lesz. Később a Zsinati Iroda vezetője, majd zsinati tanácsos.

E tisztségében éri Dunántúl elhívása. 1979-ben a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezetei egyhangúlag püspökké választják.

A motiváció – a választásban – nem egyéb, mint a közismert tény: Kovách Attila segítőkész, minden egyházi- és egyéni problémára érzékeny, empatikus személy, akinek megválasztása esetén remélhet Dunántúl egy lelkigondozó attitűddel rendelkező püspököt. Erre nagy igény volt akkor!

Mint ahogyan korábbi szolgálataiban is, a legmagasabb tisztségben is sokak meggyőződése lehetett: jól döntött Dunántúl!

A püspöki esztendők nem könnyű időszakra tevődnek. Ellentmondások vannak az akkori „világi” egyházpolitika és a valóságos egyházi „működés” összeegyeztethetőségében.

Kovách Attila püspök úr ahol megfordult, ahány – nagyon sok – dunántúli gyülekezetet meglátogatott, mindig áldás kísérte a lábanyomát. Az akkori definíció szerint a generalis visitatiok alkalmával kivétel nélkül mindig a szeretetet hirdeti prédikációiban, de ténykedésével is.

Azonban ennél is több, ami utána maradt.

Amikor 1981-ben az akkor nem létező Pápai Református Kollégium 450 éves jubileuma egész hetes ünnepségsorozatának végén kellett igehirdetéssel szolgálnia, akkor így választotta meg az Igét, Jeremiás próféta könyvéből: „…Álljatok az útakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek …” (Jeremiás 6:16)

Amikor pedig az akkori politikai viszonyok között elérkezhetett a Pápai Református Kollégium ellenreformációs 200 éves adászteveli száműzetéséből történő hazaszabadulásának megünneplése is, akkor a Zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 2. verse alapján hirdette az Igét hatalmasan, megerősítően, meggyőzően, hogy tudjuk: „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek,

mert ez által némelyek angyalokat vendégeltek meg.”

A 80-as évek végén, a diktatúra vége felé mindig önmérsékletre tanított bennünket. Szavajárása volt a kis lépések politikája hármas szóhasználat. Tudtuk, Ő tudja, mit miért mond…

Szent Pál apostollal együtt kérdezzük: „Mit mondunk tehát…” (Róma 9,14) ezek után most már? Kovách Attila püspök úr a szeretet Embere, a Szeretet Püspöke volt nekünk. Igehirdető Püspök volt! Telitalálat volt néhány alkalmi igehirdetése, amelyek némelyikünknek nem múltak el nyomtalanul az emlékezetében.

Amikor pedig a politikai akarat azt súgta: új emberek kellenek! - alázatosan félreállt, s átadta tisztségét Utódjának. Boldog emlékű Elődjének szavaival élve: Minden úgy volt jó, ahogyan lennie kellett – az új helyzetet Istentől fogadta el.

Áldott az Isten, hogy adta Őt nekünk. Így hallgassuk a Vigasztalás Evangéliumát! Készítsük lelkünket az Ige befogadására a 370. dicséret 2. versének éneklésével: „Te szentségnek új világa, Ígédnek vezérlj útjára…” (370. dicséret 2. verse) Ámen!

Nagy Lajos egykori püspöki titkár, nyugalmazott lelkész