Íme, jön Istenetek - a REND záró istentisztelete

Kántorné Pólus Ibolya, 2016-06-28 09:58:59

Hadd kezdjem a végéről! Amikor kiléptünk az istentiszteletről, ki-ki a kezébe kapott egy füzetecskét, amely az elhangzott igehirdetést tartalmazta. Megragadó volt az igehirdetés maga is, de énbennem igazából a füzetecske borítóján látható képpel egészült ki a záró-istentisztelet, és tulajdonképpen az egész idei REND üzenete.

A képen látható egy nyomókút, a háttérben pedig a Balaton körvonalazódik. A nyomókút előtt állok, körülötte száraz a fű, igazi nyári meleg van, s közben, ha távolról is, de rálátok a tóra. Ezt tapasztalhattuk meg mindazok, akik együtt voltunk a REND záró-istentiszteletén.

Meleg volt, fülledtség, talán többeknek nem csak fizikailag, de lelkileg is,  azonban a kút vizet adott, az ige szomjoltó volt,  a felfrissülő  reménység pedig körvonalazta Isten országának kontúrjait – „ráláttunk” az Isten valóságára! Víz fakadt  ezen az alkalmon, amely életet adó, életet megújító. A kicsi falvakból, az elfogyó gyülekezetekből, az apró református közösségekből érkezők számára különösen is frissítő és megerősítő volt látni, hogy  mennyien gyűltünk össze a kút előtt, mennyien vágyakozunk az igére.

Az ige püspök úr határozott hitvallásában beleharsogta a fülünkbe az üzenetet, hogy „Íme, jön Istenetek!” (Ézsaiás 35:4) –  az Isten országa valóság, az Isten jelenléte, velünk léte megtapasztalható, merjük felvállalni ezt a reménységet! Merjük hinni, megélni, hirdetni, hogy Isten országának a részesei vagyunk! Merjünk a reménység által megerősödni! Aki pedig megerősödött, erősítsen! Adjuk tovább a reményt, ne tartsuk meg magunknak!

Az istentisztelet REND-je is erőt sugárzott. Jó volt látni az énekkarokat, a fúvós zenekart és a dicsőítő zenekart, felemelő volt több ezer emberrel együtt énekelni. Ritkán adatik meg számunkra ez az élmény.

Jó volt a kútnál lenni, felfrissülni. És nemcsak a Sportcsarnok hatalmas terét töltötte meg az ige ereje – az istentisztelet után a lelkésznő, akinek a feladata a gyermek-istentisztelet megtartása volt, boldogan súgta meg: „Több, mint 100 gyermek volt!Csodálatos élményben volt részünk!” Bárcsak még sokszor nyerhetnénk friss, szomjoltó vizet az Ige kútjaiból, mire egy napon majd ott állhatunk a nagy víz partján, teljesen belemerülve Isten valóságába!

Egyedül Istené legyen a dicsőség, ha az idei REND megerősített bennünket reménységünkben! 

***


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4639
Összesen 2009. június 2. óta : 39858396