„Izráel törzsei élén a következők álltak…”

(1Krónikák 27,16-34)* A krónikás számára az egész nép fontos, Isten teljes népe, annak mind a tizenkét törzse; ezért sorol fel tizenkét vezetőt (16-22).

– 1. Isten népére ma is így tekinthetünk, reménységgel a teljes népére; - azokra is, akiket testi szemeink nem láthatnak, de Isten szeme lát. Vagyis mi mindenkire reménységgel tekintünk. – 2. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert egyre nehezebb érvényesíteni ezt a lelkületet, egy olyan világban, ahol mindenki megvadul: a jóléti társadalmakban a szabadságból fakadó vadság, a szegénységben pedig az elkeseredettség vadsága lesz úrrá az emberiségen. – 3. Isten embere ebben a reménységben győzhet, vagyis úgy győzhet, hogy megtanul veszíteni; nem a számokra, nem a láthatókra (23-24), nem a jelen szenvedéseire tekinteni (2Korinthus 4,7). 

* A teljes magyarázat:

A krónikás számára az egész nép fontos, Isten teljes népe, annak mind a tizenkét törzse. Ezért sorol fel tizenkét vezetőt, noha az akkoriban két „gyengélkedő” törzs, Gád és Ásér törzse hiányzik a felsorolásból, és Áron házának megemlítése nem illik a törzsek sorába, megfelel azonban a krónikás fokozott érdeklődésének a templom és a papság iránt (16-22). 

– 1. Isten népére ma is így tekinthetünk, reménységgel a teljes népére; - azokra is, akiket testi szemeink nem láthatnak, de Isten szeme lát. Vagyis mi mindenkire reménységgel tekintünk. 

– 2. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert egyre nehezebb érvényesíteni ezt a lelkületet, egy olyan világban, ahol mindenki megvadul: a jóléti társadalmakban a szabadságból fakadó vadság, a szegénységben pedig az elkeseredettség vadsága lesz úrrá az emberiségen. Valójában mindegyik rettenetes és végzetes, amely emberileg szinte elhordozhatatlan bűnökre torzít el minket, és vágjuk egymást, ahol csak érjük. Nehéz ezeken túllépni, nehéz megbocsátani, nehéz így reménységgel és imádsággal tekinteni a másik emberre, miközben önmagunk nyomorúságát sem árt számba venni. 

– 3. Csak a Szentlélek ajándékozhat meg azzal, hogy mégis ebben a reménységben lássuk Isten teljes népét, a láthatatlan egyházat. Mivel ezt testi szemeinkkel nem láthatjuk, még ha kaptuk is a „lelkek megítélésnek” képességét (1Korinthus 12,10), ezért mindenkire imádságos reménységgel tekintünk. Csak a Szentlélek adhatja, az Úr Jézus Krisztusban ezt a reménységet, újrakezdést, megbocsátást; - a magunk és mások által okozott sok-sok nyomorúság ellenében is. Csak példaként említem, hogy értsük: az internet szinte „élőben” közvetíti a tényt, hogy mennyi szenvedést okozunk egymásnak ezen a világon. 

– 4. Isten embere ebben a reménységben győzhet, vagyis úgy győzhet, hogy megtanul veszíteni; nem a számokra, nem a láthatókra (23-24), nem a jelen szenvedéseire tekinteni (2Korinthus 4,7). Isten embere ebben a reménységben ajándékként kapja azt a bölcsességet is, hogy ne a látható kincsekben bízzon; de megtanuljon hűségesen, az Isten dicsőségére és mások javára sáfárkodni az itteni javaival is. Dávid ebben a sáfárságban „idegen”, nem izráeli rászorultakat is alkalmazott, ezzel pedig segített rajtuk (25-31). Isten embere ebben a reménységben ajándékként kapja, hogy továbbra is bízzon az emberekben; - és közvetlen környezetében megbízzon tanácsadóiban, hiszen senki sem érthet mindenhez, kell a segítség, kell a tanács, kell a bizalom; sőt, kell a barát is (32-35), - de még a közvetlen tanácsadói kapcsán sincsenek illúziói, ezért végső bizalma csakis az Úrban van. Dávid közvetlen tanácsadói Jónátán, Jehiél, Ahitófel, Húsaj, Jehójádá, Ebjátár és Jóáb voltak.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/