Közösségben Istennel és egymással a dicsőítés által - Ászáf Tábor – 2016. július 4-8.

Gállné Medveczky Borbála, 2016-07-14 11:30:21

Immáron negyedszer jöttünk össze a Mezőföldi Református Egyházmegye dicsőítő táborában Móron, a Szolgáló Szeretet Házában. Az előző táborokban is szép számmal jelentkeztek a zenélni-énekelni vágyók, de ilyen sokan, mint idén, nem voltunk még soha: összesen 41 fő vett részt a 2016-os Ászáf táborban.

 Hagyományainkhoz híven ismét négy kurzus közül lehetett választani: szintetizátor, gitár, dob és ének. Reggel a templomban kezdtük a napot közös dicsőítéssel és áhítattal, majd a délelőtt folyamán ki-ki a maga választott kurzusán vett részt. Ebéd előtt még arra is jutott idő, hogy a kurzusokon tanultakat összehangolva együtt is elpróbáljuk az énekeket. Két nap délutánján – kedden és csütörtökön – szeminárium volt a program, amit csoportbeszélgetés követett. Első alkalommal Thoma László a gazdagréti gyülekezet lelkésze volt a vendégünk. Laci arról beszélt, hogyan lehet Isten jelenlétét megtapasztalni a dicsőítésben. Életéből vett személyes példákkal, saját tapasztalatainak megosztásával hozta közel a témát mindannyiunk szívéhez. Csütörtökön Csöngedi Nikolett, pápai teológa látogatott el közénk, aki a megadott témának megfelelően az egymással való közösségre helyezte a hangsúlyt az interaktív, játékokkal teletűzdelt szemináriumon. Megerősítést nyertünk, hogy dicsőítés közben a Lélek által igazi közösséggé, testvérekké válunk, hiszen egy szívvel-lélekkel áldjuk a mi Urunkat, Aki a test – és mi az Ő tagjai (I Kor 12).

A tábor középső napjának délutánján lehetőség nyílt arra, hogy még jobban megismerjük egymást, hiszen sok új taggal bővült idén az Ászáf tábor. Kérdőíves kérdések alapján kettesével tudtunk beszélgetni, ahol az elmélyült válaszadás közben a másik életébe nyerhettünk bepillantást. Ezután vidám csapatépítő játék következett, melyben próbára volt téve úgy a tudásunk, mint a fizikai erőnlétünk, ügyességünk.

Esténként ismét a templomban gyűltünk össze közös dicsőítésre. A közös éneklés után egy-egy táborlakó bizonyságtételét hallgattuk meg. Ám az idei Ászáf tábor különlegessége, hogy nemcsak a templomban hangzottak el bizonyságtételek, hanem sokan megnyíltak a csoportbeszélgetések alatt is, vagy négyszemközti beszélgetésekben, és vallottak arról, hogyan munkálkodik Isten az életükben. Hogy kialakult ez az egymás iránti bizalom, köszönhető annak, hogy együttes élményünk volt a biztonságérzet megtapasztalása Isten közelében - a dicsőítés által.

Az első két nap estéjén filmklubot tartottunk, és a közös filmnézés után még csoportbeszélgetésben ki-ki elmondhatta, milyen hatással volt rá a film. Ez is hasznos volt, és jó alkalom arra, hogy ismét megnyílhassanak a szívek… A következő két nap estéjén pedig közös meccsnézésen szurkolhatott ki-ki a kedvenc csapatának.

Természetesen az utcai dicsőítés sem maradhatott el: akárcsak tavaly, a Szent István Parkban állítottuk fel a hangfalainkat, mikrofonjainkat. Erőteljesen szólt a zene, szállt az Istent dicsőítő ének, az arra sétálók meg-megálltak a téren, vagy leültek a padokra úgy hallgatták kis csapatunkat. Beszédbe elegyedtünk velük, és elmondtuk, kik vagyunk, miért és Kinek énekelünk. Többen is ígéretet tettek, hogy eljönnek a másnapi táborzáró koncertünkre. Áldott alkalom, lélekemelő volt ez a szabadtéri dicsőítés Isten valóságos jelenlétében, amit velünk együtt azok is megéreztek, akiknek „kivittük” a zenét és a dalainkat. És még nem volt vége az estének: közös fagyizás a közeli Fincsi Cukrászdában, majd szalonnasütés a tábortűz körül, hajnalig nyúló beszélgetések…

Az utolsó nap már nagy volt az izgalom, mindenki az esti koncertre készült, ami hagyományosan a táborzáró alkalmunk is egyben, ahol családtagjaink, barátaink körében dicsőítjük az Urat régebbi és az idei tábor alatt megtanult új énekeinkkel. Hamar eltelt a nap a gyakorlással, és miután megérkező vendégeinket köszöntötte Habléné Nagy Viktória, táborvezető lelkész, egymás után csendültek fel az Istent dicsőítő dalok a móri református templom udvarán. A koncert végén vastaps jutalmazta az Ászáf zenekart.

Mindent egybevetve Istentől megáldott alkalom volt ez a hét, mikor az Ő jelenlétében megtapasztaltuk a Vele és az egymással való közösséget. Közösen dicsőíteni az Urat - miközben emelkedik a lélek, közel kerülünk Hozzá, megnyílik a szív, és erősödik a testvéri kötelék – nincs is ennél csodálatosabb! Köszönjük, Istenünk, hogy Te munkálkodtál közöttünk, bennünk és általunk! SDG

Forrás: A Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 16., Tuesday,
Csongor napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2344
Összesen 2009. június 2. óta : 40142875