Taizé találkozó Pannonhalmán – Kiengesztelődés és közösség

Bella Violetta, 2016-09-27 14:00:00

Szeptember 24-én egy napra szakrális térré alakult a Pannonhalmi Bencés gimnázium tornaterme, hogy helyet adjon 700 fiatal énekének és imádságának.  Vendégként és szolgálóként a Taizéi ökumenikus szerzetesrend tagjai is jelen voltak a programon, ami az imaalkalmak között fórumot biztosított olyan fontos témáknak, mint a menekültkérdés, a cigánymisszió, társadalmi igazságosság, vagy épp a reformáció és a szerzetesség kapcsolata.  Három Római katolikus egyházmegye mellett, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület és a Dunántúli Református Egyházkerület is részt vett a szervezésben és támogatta a program létrejöttét.

Az eseményen kihelyezett perselyekben pedig a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára adakoztunk. 

 

Találkozó, ami csak némán és másutt jöhetett létre

Az első kapcsolatok a Pannonhalmi bencések és a Taizé közösség között az 1960-as években jöttek létre. 83-ban történt is kísérlet arra, hogy Pannonhalmán tartsák az azévi ifjúsági találkozót.

Hogy miért hiúsult meg az eredeti terv, arról Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot kérdeztük.  „ Az elhibázott lépés az volt, hogy Szennay András főapát úr meghívta Roger testvért. A Bm vagy az ÁEH vonalán a levél elakadt, ezért csak későn tudták meg. Főapát urat nagyon megdorgálták.” Az a döntés született, hogy Roger testvér eljöhet Magyarországra, – hiszen látszólag támogatni kellett a vallást –  de Pannonhalmára nem, és ahová ellátogat, ott sem szólalhat fel. Így történt, hogy némán vett részt katolikus és református alkalmakon is Budapesten.

A főapát számára emlékezetesek maradnak ennek a 83-as balul sikerült találkozónak a megelőző tárgyalásai, mert az akkor még novícius mester szobájába kéredzkedtek be az akkori főapát és a Taizé közösség részéről tárgyaló Frere Rudolf, hátha ott nincs lehallgató készülék.  „ Azt mondja nekem ma Frere Rudolf: Asztrik, én nem ismerlek meg. Mondom, nem csodálom, mert vagy harminc év eltelt, de emlékezz vissza, én voltam az ajtónálló!”

„ A mostani találkozó részleteit akkor kezdtük egyeztetni Alois testvérrel, amikor 2015-ben meghívtak engem is Taizébe, a közösség 75 éves fennállásának idején, és Roger testvér halálának 10 évfordulójára emlékezve .”

 A főapát elképzelése az volt, hogy a két fontos alkalom – Szent Márton éve és a Reformáció emlékéve – határán együtt imádkozzanak a felekezeteknek. Örömmel nyugtázta, hogy ez meg is valósult. – Ott voltunk az Úr színe előtt feketén és fehéren. (fekete kukullában a Bencés szerzetesek és köztük fehérben a Taizéi testvérek – a szerk.) A reformáció ne a szakadás ünnepe, hanem közös emlékezés legyen

„Aki a történelmet egy kicsit is ismeri, az tudja, hogy a reformáció nem azért jött létre, mert a reformátorok infámis lókötők voltak, és mindenáron be akartak tüzelni a katolikus egyháznak, azt a katolikus egyház jól előkészítette maga.” – mondja el Várszegi Asztrik, aki szerint az emlékezésben keresnünk kell a kiengesztelődés lehetőségét, illetve azt, hogyan tudunk Jézus Krisztusról közösen bizonyságot tenni Istentől elszakadt világunkban.

 

A hajdani alapító Roger Schütz örökébe lépő Alois testvér, Taizé mostani vezetője is jó alkalmat lát a jubileumban arra, hogy újra egymásra találjanak a felekezetek. „A reformáció nagyon mély és igaz értékeket védett. De látnunk kell azt is, hogy mostanára a katolikus egyház ezekből az értékekből nagyon sokat magáévá tett. Ezért is lenne fontos, hogy most összekössön bennünket az imádság. Hiszen mind Krisztushoz tartozunk, a keresztség összeköt minket, és azt hiszem, nem vesszük ezt eléggé komolyan. Roger testvér protestáns egyházból jött, de szerette volna azokat a kincseket is felfedezni, amelyeket más hagyományok rejtenek. Jöttek az evangélikusok, az anglikánok és kicsivel később a katolikusok is csatlakoztak, és ő mindezeket a kincseket ötvözte. De a legfontosabb az, hogy odafigyelt a fiatalokra. Meg akarta értetni velük, hogy Isten szeretet. Sokszor kreálunk Istenből szigorú bírót, pedig épp az az üzenet – amit a reformáció is hangsúlyozott –  hogy Isten szeretete nem függ a mi tetteinktől.  Ez a lelkiség a Taizé közösség gyökere is.”

A találkozó ima-alkamain volt kifejezetten csendre szánt idő, ami református fülnek furcsán hat. Ennek jelentőségéről szólva Alois testvér elmondta: a csend is imádság, hiszen az ima nem csak beszéd, de odafigyelés is. „Minden imádságban Isten szavára figyelünk.  Taizében ezért fontos, hogy nem magyarázunk meg mindent azonnal, hanem először csendben vagyunk, hogy Isten szava munkálkodni tudjon bennünk. A csend azt is jelenti, hogy a szavaink néha kevesek kifejezni, szegényesnek tűnnek. Nem azzal kezdődik az imádság, hogy szép szavakat mondunk, már a jelenlétünk által is imádkozunk.”

Teremts kapcsolatot egy bevándorlóval!

A találkozó egyáltalán nem mutatkozott konfliktuskerülőnek, a fiatalokat olyan parázs témában is párbeszédre és gondolkodásra hívta, mint a menekültkérdés. A Taizé közösség a történelem előző fordulatainál és most is nyitva tartotta kapuit a menekülők előtt, jelen helyzetben pedig küldetésének tartja, hogy az általánosítások ellen küzdjön. „Abban látom keresztényként a feladatunkat, hogy mindegyikünk személyes kapcsolatot teremtsen egy bevándorlóval. Mert különben a kérdés elméleti marad. Csak abban az esetben válik konkréttá, ha személyes kapcsolatok köttetnek. Taizében három arab családot fogadtunk be, tizenkét szudáni és egy afgán embert és ők felnyitják a szemünket arra, hogy milyen az ő helyzetük odahaza. Mielőtt megérkeztek volna, persze aggódtunk, hogy fogjuk ezt megoldani, de aztán nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani, barátok lettünk. Rácsodálkoztunk, hogy Taizé környezetében milyen sok család ajánlotta fel a segítségét. Kitaláltuk, hogy kellene nekik franciát tanítani és negyven ember jelentkezett, hogy szívesen tanítana. Ha személyes kapcsolatok jönnek létre, a félelem csökken. ” Alois testvér a karácsonyt egy porig rombolt szír faluban töltötte. De beszél arról is, hogy a legutóbbi afrikai ifjúsági találkozón Beninben 7500 fiatal 5 napig azon gondolkozott, mit kell tenniük azért, hogy a saját hazáikban lássanak maguk előtt jövőt. „Ezeket az embereket kell támogatnunk, akik a maguk helyén akarják munkálni, építeni a lehetőséget, az utakat.”

Ugyanakkor Alois testvér elismerte, hogy joggal nyugtalanít mindenkit a helyzet, hiszen előreláthatólag a bevándorlás nem fog abbamaradni, hanem Afrikából még többen fognak jönni.  A kérdés az, hagyjuk-e hogy a félelem irányítson bennünket.

Szent Márton mai örökösei

 A találkozó keretében az imaalkalmak és fórumok mellett a különleges helyszín bejárására is adódott lehetőség, illetve megtekinteni az apátság eddigi legsikeresebb fotókiállítását, amely az Osztás 10×10 nevet viseli. A kiállítás valójában nem egyszerű fotókat, hanem életutakat mutat be képpel és szöveggel. A koraszülötteken segítő orvostól, a maguk közé Down szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösségen át a szabolcsi falusiaknak munkát szervező evangélikus lelkészig.

Dejcsics Konrád bencés atya az apátság kulturális igazgatója meséli, hogy a cím egy imádság alatt fogalmazódott meg egy barátjában. „Megkerestük Virágölgyi Istvánt, aki a Capa központnak volt a művészeti vezetője és a Capa fotográfiai nagydíj titkára. Őt kértük fel a fotókiállítás kurátorának és ő szólított meg három sajtófotóst.” Innen kezdődött a közös alkotó munka, mert az apátság csak szempontokat adott, nem választotta ki a fotóalanyokat.  „Azt kértük, hogy jelenjen meg az emberélet minden életkora, a csecsemőkortól a halálig, ahogyan azt Márton is végigjárta és segítette. Ahogyan Márton itt élt és munkálkodott Pannóniában, úgy ma is itt vannak közöttünk az ő szellemiségében dolgozó emberek. És ahogyan Márton ismeretlen volt, úgy ezekről az áldozatkész emberekről sem biztos, hogy tudunk.” A fotósok olyan fotóalanyokat válogattak, akiket már régen szerettek volna bemutatni, de egy hírportál számára nem elég aktuálisak ahhoz, hogy érdekesek legyenek. „Ahogy ezt egy fotós tanítványom mondta: Mi adunk arcot az embereknek. De előbb nekünk kell odamenni és megismerni, hogy át tudjuk adni a többieknek.”

A kiállítás ingyenes, és november 11-éig még várja a látogatókat.

Roger Schütz protestáns teológus 1940-ben vásárolt egy házat Taizében, hogy a mindenkori üldözötteket segítse, a kiengesztelődés jegyében. Noha egy időre át kellett helyezni a tevékenységet, de megfordultak a menedékében előbb a nácik által üldözöttek, majd szél fordultával az üldözők maguk is. 1949-ben hét testvér tett fogadalmat és 1952-ben megfogalmazták a közösség reguláját is. A testvérek száma ma már meghaladja a százat. Noha protestáns gyökerű szerzetes közösségként unikum, nem kívánt mégsem külön vallási irányzattá fejlődni, hanem arra bíztatja a vele kapcsolatba kerülőket, hogy a saját nemzetüknek és felekezetüknek megfelelő közösségnek legyenek minél teljesebb értékű tagjai . A szerzetesrend adományokat nem fogad el. Énekeikben és az ikonok használatában felfedezhető a kelet kereszténység hatása, de a liturgiák mégis egyszerűek, modernek   

Tolmácsolásért köszönet Adámi Máriának.

Fénykép: Bella Péter


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5542
Összesen 2009. június 2. óta : 39859299