„… szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.”

Steinbach József, 2016-10-09 04:00:00

(Róma 10,1-13) Igen, csak így lehet! Ez Istennek kedves, szentlelkes „hozzáállás”. – 1. Szívből jót kívánni, és a legfőbb jót, az üdvösséget kívánni a másiknak, ezért könyörögni (1). 

– 2.  Aztán jól szólni. Amikor észrevettem a másikban a hibát, akkor imádságos szívvel gyötrődök, mielőtt szólok: valóban jól látom-e? Pál apostol ezt a gyötrődést már az előző fejezetben megkínlódta, saját népével kapcsolatban. Vagyis, amikor szólok a másiknak, akkor nem „beszólok”, bocsánat a kifejezésért, hanem érte szólok az Úr színe előtt; még „kritikai” észrevételeimmel is mellette, érte tanúskodok (2). – 3. Végezetül jól, helyesen hinni. Ki merjük mondani azt, amit itt az apostol? Aki szájával Úrnak vallja Jézust, és szívvel hiszi, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, az üdvözül; - legyen bármely nép, felekezet, kegyességi irányzat, kidolgozott tanrendszer követője is az illető (9-13). Nem emberi erőfeszítéssel, „vallásos rajongással”, vagy bármiféle pótcselekvéssel (2-3), hanem Isten kegyelméből, hit által adatik a megoldás, a megváltás, az üdvösség (4-8). Az ember ebben csak elfogadó lehet, a hit „érzékszervével”. 

* Az apostol az Írásból, Mózes ötödik könyvéből veszi érvelésének alapját, amelynek lényege, hogy nem lehet a törvényt cselekedetek által úgy betölteni, hogy abból élet származzon. Ezt emberi erőfeszítéssel elérni éppúgy lehetetlen, mint az égbe felmenni és onnan Jézus Krisztust lehozni, vagy leszállni a halál mélységeibe, és onnan Jézus Krisztust felhozni; - vagyis éppen olyan lehetetlen a törvény cselekedete által üdvözülni, mintha az ember a megtestesülést és a feltámadást akarná a saját erejéből „elintézni”. Ezt csak a kegyelem adhatja (4-8).



Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 17., Wednesday,
Rudolf napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 610
Összesen 2009. június 2. óta : 40151605