„… hálával tartozunk az Istennek…”

Steinbach József, 2017-01-15 04:00:00

(2Thessz 2,13-17) – 1. Hálával tartozunk, mert Isten szeretete a Jézus Krisztusban kiválasztott bennünket, és a megszentelődés útján vezet bennünket az Ő dicsőségének teljessége felé (13-14). Ez így túl teológiai. Miről is van szó pontosan? 

Miről is van szó pontosan? Amikor az öreg magyar vizslánkat megfeddjük valamiért, és emiatt pár percre megsértődik, akkor is később ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen bizalommal fordul a „gazdihoz”, ahogy ezt egész életében tette. Minden hálaadás forrása az a tény, hogy az Úr kezdettől fogva maradéktalanul gondoskodott rólunk. – 2. Ebből a hálaadásból következik az Úr ügyéhez való hűség, amit az igeszakasz a keresztyén hagyományhoz, a keresztyén kultúrához való hűségnek nevez. Tehát a hagyománynak igei tartalma van. Ez a hűség a hétköznapok ránk bízott területein is megmutatkozik. Ez egy élő, eleven, megújuló, érlelődő hűség, és soha nem valami kibírhatatlan konokság és makacsság (15). – 3. Az Úr két legnagyobb ajándéka a hála és a hűség, amelyhez harmadikként társul a vigasztaló reménység, minden körülmények között (16-17). Kell-e ennél több? 

Zsoltárok 47

47. zsoltár



Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6759
Összesen 2009. június 2. óta : 39860516