Isten nem rideg magányosság, hanem szerető közösség - Márfi Gyula érsek hirdette az igét a pápai ökumenikus istentiszteleten

Laskovics Márió, 2017-01-23 08:02:07

Steinbach József püspök meghívására, Dr. Márfi Gyula érsek hirdette az igét, a Pápai Református Templomban az ökumenikus imahét hetedik estéjén. Az istentiszteleten imádkoztak a hétvégi olaszországi buszbalesetben elhunytak hozzátartozóiért, a túlélők test-lelki gyógyulásáért. - a Veol.hu beszámolója.

Isten nem rideg magányosság, hanem szerető közösség. Isten szentháromság, és ebben gyökerezik minden e világi közösség is. Isten nélkül az ember a közösségben is magányos marad.

Hangzott el Márfi Gyula veszprémi érsek igehirdetésében a második korintusi levél ötödik fejezetének tizennyolcadik és tizenkilencedik verse, „A megbékéltetés szolgálata” mentén az egyetemes imahét szombati, záró istentiszteletén a református templomban.

Az ökumenikus istentisztelet elején a szép számban megjelent híveket és a több, különböző felekezeti lelkészt Steinbach József református püspök köszöntötte a Dunántúli Református Egyházkerület nevében. Szolgálatot teljesített Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője, Bellai Zoltán püspöki főtanácsos, Tóth András esperes, dr. Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök, Mail József római katolikus apát-plébános, Polgárdi Sándor evangélikus esperes, Szijártó László római katolikus esperes-plébános, Darnai János, a veszprémi Padányi  Katolikus Iskola lelki igazgatója, Boncz Zoltán baptista lelkipásztor, Németh Tamás, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora és Márkus Mihály református lelkész, illetve a Pápai Református Egyházközség Séllyei István Kórusa.

Márfi Gyula érsek a tőle megszokott, szépirodalmi idézetekkel dúsan tarkított beszédében a szentháromság szentségét helyezte a magány elé. Mint hirdette, Isten nem rideg magányosság, hanem szerető közösség. Isten szentháromság, és ebben gyökerezik minden e világi közösség is. A Bibliában található hasonlatokból kiindulva elmondta, hogy Jézus az Atya képmása. A tökéletes Atya végtelen tudása, minden ereje, jósága, szépsége benne van ebben a képmásban. A mi képmásunk, a rólunk készült fénykép halott. A Mennyei Atyáé viszont élő, egy új személy. Amikor az Atya a Fiúban felismeri önmagát, és önmagában a Fiút, s amikor a Fiú önmagában felismeri az Atyát és az Atyában önmagát, akkor a két személy között fellobban az egymásra ismerés, az alapvető igazság hatalmas tüze. Ennek nyomán megszemélyesül egy hihetetlen intenzív, lángoló szeretet: a Szentlélek. Őt hívjuk Atyátok lelkének, Jézus lelkének, Isten Fia lelkének, az Istenfiúság lelkének és Krisztus lelkének is. Ő az összekötő kapocs az Atya és a Fiú között, egyesít minket az Atyával és a Fiúval és egymással is. Ezért mondjuk istentiszteleteink bevezetőjeként: Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Isten nélkül az ember a közösségben is magányos marad – húzta alá a pápai református templomban először prédikáló érsek.

- Azon felekezetek, akik Jézus istenségét, tehát a Szentháromságot nem fogadják el, nem vehetnek részt ökumenikus istentiszteleteken, merthogy ők nem keresztények. Veszprém megye nagyobb településeinek számos plébániája csatlakozott az egyetemes imahéthez. Sokszor veszünk részt hasonló, egyházi és világi közös akciókon református és evangélikus testvéreinkkel – tudtuk meg a Veszprémi főegyházmegye érsekétől.

- A 21. századi migráció az európai kereszténységre igen nagy veszélyt jelent. Ha így folytatódik, akkor ötven év múlva Európában a templomok legnagyobb része be fog zárni, és tele leszünk majd mecsetekkel. Ha a muszlimok többségbe kerülnek, akkor mi már csak olyan másodrangú polgárok leszünk, akiknek majd adóvédelmi pénzt kell fizetnünk azért, hogy egyáltalán gyakorolhassuk még a vallásunkat. Az ultraliberális európai vezetők ezt nem látják, és a toleranciára hivatkozva hívják be a kontinensre az intoleranciát. A migrációnak az én, nem tévedhetetlen véleményem szerint alapvető célja Európa iszlamizálása, és destabilizálása. A muszlim embernek el sem szabad hagynia szülőföldjét térítési szándék nélkül – nyilatkozta a helyi sajtónak Márfi Gyula érsek.

Steinbach József református püspököt az imahét tapasztalatairól kérdeztük. - Az egész Dunántúlon évről évre átéljük a testvéri közösséget, és idén is azt tapasztaljuk, hogy minden felekezet egyre fontosabbnak tartja azt, hogy ne csak egy úgynevezett kirakat ökumenében vegyünk részt, hanem átérezzük a jelentőségét annak, hogy a közös értékeinkről, a ránk bízott kincsről, Jézus Krisztus, a földi életet átható evangéliumáról közösen tegyünk tanúbizonyságot. Most nem annak az ideje van, hogy a részletekről vitatkozzunk, hanem hogy megtaláljuk egymást Jézus Krisztusban – mutatott rá az egyetemes imahét lényegére a püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

Elárulta, az imahét során több városban is járt, így Budapesten, Kaposváron, Zircen, Esztergomban, Veszprémben, Pápán és Székesfehérváron. Kiemelte, a közös lelkészi szolgálaton túl különösen fontos, hogy utána leülnek és még egy asztalközösségben együtt vannak.

- Ebben az egészen őszinte beszélgetésben érezni azt, hogy egymásnak testvérei, barátai, munka- és bajtársai vagyunk. Úgyhogy én csak hálás vagyok Istennek, mert éreztem, hogy Krisztus megváltó szeretete szorongat mindannyiunkat. Sőt, ezt úgyis lefordíthatjuk, hogy kényszerít bennünket, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. A megbékéltetés szolgálata azt jelenti, hogy nekünk, keresztényeknek jobban kell szeretnünk Krisztust, mint önmagunkat, saját felekezetünket, írásértelmezésünket. És ha mi ezt példaként meg tudjuk élni, akkor biztathatjuk a világot arra, hogy erre a megbékélésre nagy szükség van. Hiszen egy kemény tempót diktáló, érdekvezérelt, farkastörvényekkel teli világban élünk, s igazából nincs más esélyünk, mint megtalálni a közös nevezőt. Minden konfliktushelyzetben egy kicsit hátralépni a másikért. Hiszem, hogy a hétköznapok harcaiban ez az egyetlen megoldás: békességben szeretni egymást – közölte a református püspök.

A migrációval és az iszlám térhódításával kapcsolatban elmondta, hogy nekünk itt, Európában olyan csodálatos kulturális örökségünk, kincsünk van, amit nem szabad feladni.

- Nem is tehetjük, hisz ez a küldetésünk. Nagyon fontos viszont, hogy mi soha nem mások ellenében határozzuk meg önmagunkat. Ezért én minden nap imádkozom – és másokat is erre bíztatok – a világ vezetőiért, akiknek adatott lehetőség arra, hogy valamit nagyban tegyenek a világban folyó eseményekért, hogy rendeződjenek ezt a helyzetet kiváltó gócpontok. A keresztény kultúrkörben mi szeretnénk, akarunk, és keresztények is fogunk maradni – zárta beszélgetésünket Steinbach József.

A pápai egyetemes imahét utolsó istentiszteletét követő, az Immánuel Közösségi Házban rendezett agapén a hívek kötetlenül beszélgethettek, valamint teát, forralt bort és különféle süteményeket kóstolhattak. Az imahét perselyadományait a Máltai Szeretetszolgálat idén húsz éves Pápai Csoportja támogatására fordítják.

Laskovics Márió

Forrás: www.veol.hu

Fénykép: refdunantul.hu 



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8137
Összesen 2009. június 2. óta : 40178436