Új kíséretekkel zenghet az ének

Hegedűs Márk, 2017-04-11 17:28:24

A kíséretek újragondolása a legjelentősebb újítása az Adj Zengő Éneket! – AZÉ elnevezésű, a Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában megjelent énekeskönyvnek. Bellai Veronika és szerkesztőtársai olyan énekeskönyvet hoztak létre, amelyből majd szívesen énekelnek a fiatalok.

„Az énekeskönyv nem tekinthető a Dunántúli Református Egyházkerület hivatalos ifjúsági énekesköny­vé­nek, a szerkesztés és a felvétel nem a kerület Egyházzenei Bizottságának kérésére jött létre, hanem magánkezdeményezésként, amelynek kiadását vállalta és támogatta az egyházkerület" – mondja az énekeskönyv születéséről Bellai Veronika.

Mi volt a személyes motivációja az énekeskönyv létrehozásában?

Évekkel ezelőtt harmincfős ificsapatom volt: kíséret nélkül nem szólt szépen az ének. Nemcsak kísérőt, hanem kíséretet sem volt könnyű találni: nem volt egyetlen olyan gyűjteményes kiadás sem, amit levehettem volna a polcról, hanem keresgélni, másolgatni kellett a kottákat... Szerettem volna, ha lenne olyan jó hanganyaggal rendelkező ifjúsági éne­keskönyv, amelyet akkor is le lehet játszani, ha a kántor vagy a gitáros segítők nincsenek ott az ifiórán.

Az igény megjelenését hogyan követték a tettek?

Százötven énekből álló listát állítottunk össze szerkesztőtársammal, Ujláb Gáborral, a Kaposvári Egyetem művésztanárával, majd helyben egy baráti kör szerveződött az ügy mellé. A válogatás alapja a tapasztalat volt: ezeket az énekeket éneklik legszívesebben a fiataljaink. Egységes arculatot álmodtunk a kiadványnak, valamint megkerestük, hogy melyik dal honnan származik.

Milyen énekek, dalok kerültek be a százötvenes toplistába?

Csaknem húsz „fekete énekeskönyvi" éneket is beleszerkesztettünk. Ezekhez szinte belülről hallottuk azt a kísértetet, amellyel talán azoknak is több kedvük lesz velünk énekelni, akiktől távol áll a klasszikus templomi éneklés. A legnagyobb siker, hogy jók lettek a kíséretek, szeretik a gyerekek, a fiatalok. Azt tapasztaljuk, hogy a bibliaórákon, istentiszteleten az idősebbek is szívesen használják az AZÉ-t. A klasszikus énekeskönyvből bekerült például a 488. és a 168. dicséret is.

AZÉ – Adj Zengő Éneket!

Az énekeskönyv mozaikszavát a rómaiakhoz levéből vették a szerkesztők: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Bellai Veronika azt mondja, részben azért választották ezt címnek, mert úgy érezték, ez a fiatalokhoz is közel vihető, másrészt a munka során mindig érezték, hogy nem maguknak, nem saját akaratukból, hanem kegyelemből készítik az énekeskönyvet. – Kegyelmi ajándék ez, hogy látjuk, sokan elkezdték használni az énekeskönyvünket. Ez a Szentlélek munkája, nem a miénk – teszi hozzá a szerkesztő.

És a többi ének?

A közelmúltban népszerűvé vált énekek mellett az ifjúságiének-mozgalom hajnaláról származó – mára már klasszikussá vált – dalok közül jó néhány, például a Tüzed, uram, Jé­zus... vagy A mélyből hozzád száll szavam... is része a kötetnek. Kutatásunk során igyekeztünk visszamenni az első fellelhető kottáig, hangfelvételig, és megpróbáltuk ezek alapján úgy kitalálni a hangszeres kíséretet, hogy az a kottákban is visszaadható legyen. Ezek a klasszikus énekek az évtizedek alatt változásokon mentek át: olyan ez, mint a népdaléneklés. Az énekek szájról szájra terjedtek, itt-ott változtak. Ha valaki végighallgatja az énekeskönyv kíséreteit, nem fog hatalmas újító szándékot fellelni, sem modorosságot, viszont igyekeztünk az autentikus forrásokhoz visszanyúlni, amennyire lehetett.

Miért készítettek karaoke videókat minden énekhez?

Azért, hogy a gyülekezeti alkalmakon ne csak az énekeskönyvbe bújva lehessen egy szöveget megismerni, hanem az mindenki számára látható legyen. A zenéhez igazított, javított szövegek mellett a videókban százötven dunántúli református templom képe jelenik meg.

Hegedűs Márk

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2017. április 9-i számában. Az énekeskönyv megrendelhető a 0630-688-3114-es telefonszámon.

Forrás: www.reformatus.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5677
Összesen 2009. június 2. óta : 39859434