Kálvin Szlovéniában

Bódis Tamás, 2017-06-16 14:16:03

"Cor meum tibi offero Domine, prompte et sincere" - A szívemet neked ajánlom fel, Uram, készségesen és őszintén - Kálvin János ezen jelmondata, alatta pedig az aláírása áll a május 21-én leleplezett Kálvin-mellszobor talapzatán, amely a szentlászlói református templom előtt hirdeti az egyház, valamint a református közösség és eszmeiség jelenlétét a faluban.


 

Szentlászlón, a közelmúltban több felújításon átesett református templom előtt Szlovénia első Kálvin-szobrát avatták fel a svájci reformátor, keresztény tudós, Kálvin János halálának 453. évfordulója előtt egy nappal. A jeles eseményre ünnepi istentisztelet keretében került sor, melyen Bódis Tamás, a Szlovén Református Keresztyén Egyház lelkésze mellett Sisakné Páll Klára szentgotthárdi lelkésznő hirdette az igét, dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspök pedig Kálvin János személyéről, munkásságáról és életéről tartott előadást. Az ünnepi istentisztelet részeként Nagy János zeneszerző és zongoraművész, valamint Szirtes Edina Mókus hegedűművész, énekes zeneszerző előadása is emelte az esemény fényét.

A szertartást követően a templom lábához vonult a gyülekezet, ahol méltó helyet kapott Kutas László budapesti szobrászművész - aki szintén jelen volt az eseményen - alkotása, a bronzból öntött Kálvin-szobor. Kepe Buda György hittanos szavalata után Bódis Tamás lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Kiemelte, hogy a szoborral gazdagodik a település, és bízik abban, hogy Kálvin jelenléte a szentlászlói és a muravidéki reformátusok, illetve a többi keresztény gyülekezet életében is gazdagító áldás lesz. A beszédet követően szentlászlói hittanos gyerekek, Špilak Larisa és Horvat Mitja emelték le a fehér leplet a szoborról.

Forrás: Ábrahám Klaudia (2017. május 24.): Jelképezi amit az egyház vall és tanít, Népújság, 61. évfolyam, 21. szám, 7. oldal

 

A bronzszobor öntési költségét a muravidéki magyar önkormányzat - Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség - vállalta magára, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen egy ilyen mértékű kiadás nagyon megterhelő volna közösségünk számára. Szintén hálásak vagyunk Kutas László szobrásznak is, aki nagyon megértő és készséges volt az anyagiak terén. Szeretnénk köszönetet mondani Magyarország Lendvai Főkonzulátusának, akik a művészek előadását biztosította. Figyelmük és támogatásuk igen jól esett a gyülekezet számára. Köszönjük a Reformáció Emlékbizottság támogatását is, akik szintén jelentős mértékben támogaták a ünnepi istentiszteletünket.

Hálásak vagyunk, hogy örömünket megosztva a szobrot a Magyar Református Egység napján, testvérgyülekezetünk, a Szentgotthárdi Református Egyházközség tagjaival együtt lepleztük le. Hiszen ahogy Dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspök is megfogalmazta: „A szobor emlékeztet, figyelmeztet, tanít bennünket. Kálviné az a felismerés, hogy az embert Isten szereti, kiválasztotta, erővel küldte el, ami az egész közösség boldogságát kell, hogy szolgálja. Ez az üzenet átjárt évszázadokat és olyankor is működik, amikor jószerint ki sem lehet már mutatni valamiféle vallási, felekezeti kapcsolatot."

Mi is szeretnénk szűkebb és szélesebb közösségünk boldogságát, Isten keresését szolgálni, amire most már naponkénti emlékeztetőül tekint ránk a szobor.

Bódis Tamás lelkipásztor

Forrás: Őrségi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7406
Összesen 2009. június 2. óta : 39861163