„…összegyűjtelek, haza is hozlak benneteket.”

Steinbach József, 2017-08-13 04:00:00

(Zofóniás 3)* ISTEN KEGYELMES NÉPÉHEZ! – 1. Szinte elkapnánk a tekintetünket, ahogy meglátjuk magunkat abban a tükörben, amit a próféta tart elénk (1–2). 

A világi és a lelki vezetők egyként hitetlenek (3–4). Isten hiába mutatja meg újból és újból, különböző módon igazságát, Isten népe és minden nép, az egész lakott föld egyre gonoszabb. Ez az, amit álnokságnak nevezünk (5–8)** – 2. Isten azonban másként döntött (9–20). Isten döntése megelőzött bennünket. Ez a döntés kegyelmi döntés. Isten az Ő népét megmenti, jogos haragja helyett, megnyitja népének szívét, akik egy akarattal, egy nyájként, örvendezve hívják segítségül az Urat, miközben gőgös kevélység által nem nyomorítják meg egymás életét (9–14). Isten pedig népével lesz mindenkor (17), és mindaddig, amíg örökkévaló országába haza nem viszi őket (20). Addig pedig ebben a világban sem engedi azt, hogy bármiféle ellenség látványos diadalt üljön népe fölött. – 3. Micsoda ígéret, micsoda kegyelem, amely Jézus Krisztusban már a miénk. Tényleg a miénk? Látszik rajtunk, hogy a miénk? Hiszen mindenképpen átformálja ez az ígéret azt, aki elfogadhatta annak gazdagságát.  

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Isten népe számára konkrét bíztatást jelentett Zofóniás próféta szava, amely meghirdette Isten jogos ítéletét, de az abból való szabadulást is, rámutatva arra a végső szabadításra, amit Isten Jézus Krisztusban készített el nekünk.

** Álnok az, aki emberileg nem megváltoztatható, sőt egyre gonoszabb állapotba jut és juttat másokat (5–7). Segíthet–e ezen az állapoton az, ha Isten haragja egész hevét kiönti népére és a lakott földre? (8)


Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. október 22., vasárnap,
Előd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 712
Összesen 2009. június 2. óta : 12051529

Ige Mellett

(17) „…a Te Igéd igazság.” (János 17,12–19)

NEM A MAGAMÉ, HANEM AZ ÖVÉ VAGYOK, AZ ÚRÉ. Ezt vallja hitvallásunk is. – 1. Érettünk könyörög az Úr, mint drága tulajdonaiért, akiket az Isten Őneki a... tovább

REPOSZT

Nem értem az ateistákat

Az embereket, az állatokat és a növényeket is tehát egy belső óra irányítja, amely nagyjából 24 órás ciklusokban követi le a fény és a sötétség ...
... Tovább

Dokumentumtár

Kit nyertél meg Krisztusnak?

Formátum:.rtf
Méret: 53.6 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

koszonto

Formátum:.mp3,
Méret: 15.0 MB

Dr. Kövér László

Hanganyag letöltése