„Jézus, igen megrendült…”

Steinbach József, 2017-10-08 04:00:00

(János 13,21–30) JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL A TANÍTVÁNYOKKAL VALÓ LEGBENSŐBB KAPCSOLATÁRA (21). – 1. Hiszen Jézus kinyilvánította megrendülését tanítványai előtt. 

Legbensőbb dolgainkat többnyire leplezzük, manapság különösen. Csak a hozzánk legközelebb állók előtt tárjuk fel lelkünket. – 2. Ez a „közelség” emberekkel kapcsolatban áldás és szent teher egyszerre, bizonyos esetekben elhordozhatatlan súly is lehet. Ezért ennek a közelségnek az emberek között fix, mindenkit védő határai vannak. Ezeket a határokat mindenki érdekében védeni kell. Ezért csak a hozzánk legközelebb állók „nyerhetik” és „szenvedhetik” el saját életünk „közelségét”. – 3. Jézus Krisztus közelsége az egyetlen, ami úgy áldás, hogy soha nem lesz teherré; – sőt, az egyetlen, legfőbb áldás, megváltás, Ővele közösségben lenni. Ezt a megváltó közelséget ember soha nem adhatja nekünk (21).*

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

 * JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL AZ Ő EMBER VOLTÁRA.

– 1. Jézus is tudott megrendülni, könnyekre fakadni (11,35), szenvedett, elfáradt, megszomjazott, megéhezett (4,6–8).

– 2. Jézus testi–lelki gyötrelmeket élt át emberként (Lukács 22,42–44), főként a kereszten (19,28).

– 3. Jézus tudta, mit jelent embernek lenni (Zsidókhoz írt levél 2,18)! 

Ő mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt (21).

– 4. De Ő mégis sokkal több, mint csak ember! 

Jézus megrendülésének ténye nem emberi szorongás csupán.

Jézus megrendülése, gyötrelme nemcsak emberi szenvedés, hanem megváltó szenvedés!

Egyedül ez segíthet rajtunk: Ő, mint Isten egyszülött Fia szenvedett, hogy legyőzze az emberi szorongást, a szenvedést és a halált, isteni hatalmával megszabadítva bennünket.

 

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12766
Összesen 2009. június 2. óta : 39877336