A könyörülő Istené

ifj. Bellai Zoltán, 2017-11-03 09:45:38

Isten iránti hálával a szívünkben több jelentős mérföldkőről is beszámolhatunk az AZÉ Keresztyén ifjúsági énekeskönyv kapcsán. Nagy örömünk, hogy az énekeskönyv széles körben pozitív fogadtatást talált. Ezt jelzi, hogy a március közepén elkezdődött terjesztésnek köszönhetően mára gyakorlatilag elfogyott az első kiadás összes példánya.

Az énekeskönyv - tudomásunk szerint - még korlátozott példányszámban elérhető egyes egyházi könyvterjesztőknél (Bibliás Könyvesbolt, Parakletos, Luther Kiadó, Kálvin Kiadó, Keresztyén Magvető). A nagy érdeklődésre való tekintettel várhatóan 2018 tavaszán elkészül az AZÉ második, javított kiadása, amely lehetővé teszi a további gyülekezeti és egyéb nagyobb megrendelések teljesítését is. Ezúttal is köszönetet mondunk minden kedves testvérünknek, akik a kiadvány megvásárlásával bizalmukba fogadták kezdeményezésünket, és hálásak vagyunk minden bíztató szóért, építő észrevételért, amivel eddig is támogatták, és reménység szerint a következőkben is segítik szolgálatunkat!

Már az énekeskönyv készítésekor megfogalmazódott a gondolat, hogy a zenei mellékletet szerkesztő és azon közreműködő zenészek élő koncerteken, zenés áhítatokon is „útnak indítják” az abban szereplő dalokat. Így jutott el az AZÉ a mögöttünk álló hónapokban két alkalommal Kaposvárra, majd  Balatonfenyvesre, a DURIT és a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozó résztvevőihez, valamint a Balatonalmádi Református Gyülekezetbe. Az öt alkalomból álló „turné” közreműködői Bálintné Farkas Kitti (fuvola), ifj. Bellai Zoltán (gitár), Farkas Gábor (basszusgitár), Fehér Gábor (gitár), Felder Frigyes (dob), Koltai-Nagy Balázs (ének), Révész Csilla (ének), Szebenyi Ágnes (ének), Szekrényesy Béla (cselló), Ujláb Gábor (zongora) voltak, valamint Király Dávid és Molnár Dániel a technikai háttér biztosításában, Bellai Veronika szerkesztő pedig az alkalmak megszervezésében, „tető alá hozásában” vállalt komoly feladatot. Mind az öt alkalommal ajándékként éltük meg a lehetőséget, és a szívélyes fogadatás, a visszajelzések szintén azt mutatják, hogy szolgálatunkon az Úr áldása volt. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy az énekeskönyv anyaga ebben a formában is minél több gyülekezethez, egyházi intézményhez és közösséghez eljusson.

Reménységgel tekintünk a jövőre is. Lévén, hogy az énekeskönyvben sok közismert énekünk nem kapott helyet, valamint a szerkesztés és a kutatómunka közben rengeteg értékes, közös éneklésre méltó és alkalmas dalra akadtunk, végül a folytatás mellett döntöttünk. Gőzerővel készül a második kötet, az összeállítás és a stúdiómunka is javában zajlik, köszönjük és továbbra is kérjük az imádságos hátteret, hogy továbbra is szép zenével és énekszóval szolgálhassuk a mindenség Urát!

Ifj. Bellai Zoltán

A koncertsorozat a Reformáció500 Emlékbizottság támogatásával valósult meg.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 18., Thursday,
Andrea , Ilma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6862
Összesen 2009. június 2. óta : 40167273