Szombathelyiek a bukaresti reformátusoknál

Jakab Bálint, 2017-11-29 04:00:00

Ha sorolni kellene, hogy hány ország fővárosában van magyar református gyülekezet, ugyancsak sokan gondolkodóba esnének, de hogy melyik Magyarországon kívüli fővárosban alakult az első szervezett magyar református közösség, aligha gondolnának Bukarestre. Pedig így volt, mégpedig az 1800-as évek elején. Éppen 205 éve.

Kossuth Lajos bujdosói már gyülekezetet találtak Bukarestben, sokan ott is ragadtak, s a nemsokára önálló fejedelemséggé lett Romániában megtalálták helyüket, de fontosnak tartották hitüket. Iskolát alapítottak, temetőt szereztek és templomot is építettek. Legutóbb 1972-ben azon épület helyett, amelyet 1959-ben leromboltak.

Fővárosban élnek és mégis elfeledettek bizonyos mértékben. Peremen lévők, akik gondozzák az egykori Regát vagyis az ókirályság reformátusait Ploiesti-en, Pitesti-en, Ramnicu Valcea-n, de el egészen Craiováig.

Bukarestnek kitüntetett szerepe is lehetne helyzeténél fogva, de nincs. Fénykorában, amikor a legnagyobb magyar lakta városnak nevezték Romániában, közel százezren voltak magyarok a legenda szerint. Többen, mint Erdély bármelyik városában. Szellemi potenciál is volt, a legjobb magyar könyvkiadók, irodalmi lapok és az egyetlen országos magyar napilap szerkesztősége is itt volt. Az egyház azonban ebből a szellemi potenciálból alig érzett valamit, mert az ideológiai megfelelés kényszerében maga is peremhelyzetben volt. De lelkésznek lenni Bukarestben egyfajta kívülállást és stigmatizációt is jelentett. A sosem lehet tudni bizalmatlanság állapotát.

Utánpótlását kétszáz éven át Erdélyből kapta. A világ fordulásával azonban fogyni látszik az utánpótlás. Merthogy Erdély magyarjai hasonlóan a bukarestiekhez nyugat felé tájékozódnak. Érdekesek a gyülekezetek. Régi emberek keresik gyökereiket, szeretnének közösséget. Van, akit a lelkiismerete visz az egyház felé, van, aki identitásának megőrzését látja benne, s van, aki nyelvi elhagyatottságának nyugtalanságát hordozza, amiért nem tanította meg gyermekeit a saját nyelvére.

Régóta érlelődik egy kis csapatban Szombathelyen, hogy mennyire jó lenne nem aranyat, ezüstöt vinni vagy hozni, hanem a testvéri jelenlétet éreztetni egy másik testvéri közösségben. Megérett az elhatározás is, hogy keressünk olyan gyülekezet, akiket nem keresnek mások. Mert messze vannak, mert nem érdekesek. Peremről peremre mentünk, szórványból szórványba, Szombathelyről Bukarestbe.

Négy tagú küldöttséggel repültünk Budapestről a román fővárosba: Jakab Bálint lelkipásztor, Nagy András gondnok, Berzsenyi Zsolt és Farkas Jenő presbiterek. A vendéglátás leírhatatlan, az erdélyi vendégszeretet és a balkáni nagyszívűség keveréke volt egyszerre. Hazatértünk után nagyböjtöt kellett tartani.

Érkezésünk estélyén már Jakab Bálint lelkész előadást tartott a Kós Ferenc Tudományos Körben. Másnap került sor a reformáció 500. évfordulójára emlékeztető emlékmű leleplezésére. Jelen voltak a bukaresti magyar egyházak képviselői, Magyarország nagykövete és a Balassi Intézet igazgatója. Igazi ünnep volt. A lepelre az a nemzeti szín szalag került, amelyet mi vittünk ajándékba, s amely az első jele volt a testvérkapcsolat igényének. Vasárnap a szombathelyi lelkész hirdetett igét, amelyet zeneművek színesítettek, majd a két gyülekezet lelkipásztora kölcsönösen kinyilvánította a testvéri kapcsolat igényét. Ajándékok majd szeretetvendégség következett, s benne sok-sok meglepetés, régi ismeretségek kerültek a felszínre, földiek találkoztak és örvendtek egymásnak egy idegen világban. Estefelé a város másik református templomának lelkésze várta a küldöttséget, jófajta beszélgetés kíséretében repült az idő.

Bukarest két és fél milliós világváros, dinamizmusát üvegpaloták, tiszta utcái, elegáns éttermei és sajátos építészeti stílusa jelenti. Négy napban sikerült nevezetességeiből is ízelítőt kapni a sűrű programok mellett. Az új parlamentet, amelyet a diktátor Ceaușescu kezdett építtetni, kívülről néztük meg. Középületként csak a Pentagon nagyobb nála, de országházként a világ legnagyobbja. Az előtte lévő sugárút a Champs-Élysées-nél szélesebb és hatszáz méterrel hosszabb a szóbeszéd szerint. A két világháború közötti épületei a nemzeti büszkeséget és új öntudatot hordoznak.

Jelen lenni ott magyarként és reformátusként nem könnyű, de Isten népének hűségében mégis gyönyörű kihívás.

Reméljük, hogy a kinyújtott testvéri kezek átérnek nemcsak az országhatárokon, hanem az időn is és öröm lesz mindig a reformátusok egymással való találkozása akár Bukarestben, akár Szombathelyen.

Jakab Bálint lelkipásztor

Forrás: Őrségi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. december 13., szerda,
Luca , Otília napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3927
Összesen 2009. június 2. óta : 12510210

Ige Mellett

(23) „…az az ember, aki tükörben nézi meg az arcát…” (Jakab 1,19–27)*

TÜKRÖT TART ELÉNK AZ IGE! – 1. A tükörbe nézve vegyük sorra az intéseket. – Először hallgatni, hallani, meghallani figyelni a másikra, és csak ritkán ... tovább

REPOSZT

Bölcsföldi András: Jónak lenni jó!

Hatodik alkalommal rendezi meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Immár elmondható ...
... Tovább

Dokumentumtár

drhpdk

Formátum:.doc
Méret: 120.5 KB

"Kálvin János lelki-szellemi hatása a XVII. századi magyar közélet két legnagyobb alakjára Bocskai Istvánra és Bethlen Gáborra." Dr. Huszár Pál Doktorok Kollégiuma előtt elhangzott előadása.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

prk_laudacio

Formátum:.mp3,
Méret: 8.9 MB

Bogárdi Szabó István laudációja a Magyar Örökség-díj átadásán 2011. december 17-én. A Magyar Örökség-díjat a Pápai Református Kollégium kapta

Hanganyag letöltése