A református kegyesség alapjai - elindult a 19. Kanizsai Esték sorozat

, 2018-02-08 09:16:43

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke volt péntek este a 19. Kanizsai Esték vendége. Február 9-én 18 órakor Köntös László főjegyző tart előadást "Keresztyén európai identitás" címmel.

Steinbach József püspök előadására a református templomban került sor, Steinbach József arról beszélt, hogy mik adják a református kegyesség alapját.

– Az idei Kanizsai Esték témája az identitás, az önazonosság kérdése, ami rendkívül fontos manapság, hiszen másokat úgy lehet csak tisztelni, ha mi magunk tudjuk, hova tartozunk – jelentette ki. – A téma több estét is meg bír tölteni, de én csak egy szeletéről beszéltem, arról, hogy kik vagyunk mi, reformátusok és mik adják lelkiségünk alapjait, tehát melyek hitünknek azon nélkülözhetetlen pillérei, amelyek nélkül bizonyosan nem tudunk megállni Isten előtt.

Steinbach József  ezek sorában  a mindennapos bibliahasználatot, az imádságot, az istentiszteleten való részvételt, az igehirdetést, valamint a látható szolgálatot említette.

Pénteken 18 órakor Köntös László püspökhelyettes a keresztyén európai identitásról tart előadást.

Forrás: Zaol.hu; Kanizsatv.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2018. December 13., Thursday,
Luca , Otília napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 705
Összesen 2009. június 2. óta : 15174526

Ige Mellett

(18) „Miért tart fájdalmam szüntelen…” (Jeremiás 15,10–21)

JEREMIÁS PANASZÁT jó olvasni! – 1. Egyrészt azért jó olvasni Jeremiás panaszát, mert abban mégsem a panasz a hangsúlyos. Jeremiás megvallja, hogy Ist... tovább

REPOSZT

Csányi Ágnes - Oltani vagy nem oltani?

WHO ajánlásai szerint akkor tekinthető védettnek egy társadalom, ha az emberek legalább 93–95 százalékát „leoltották”, a kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) vakcinából Olaszországban már csak 83 százalékos ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL110221

Formátum:.doc
Méret: 35.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.02.21.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

laudaciotg

Formátum:.mp3,
Méret: 6.7 MB

Tislér Géza laudációja. Laudál: Kuti Géza 

Hanganyag letöltése