A református kegyesség alapjai - elindult a 19. Kanizsai Esték sorozat

, 2018-02-08 09:16:43

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke volt péntek este a 19. Kanizsai Esték vendége. Február 9-én 18 órakor Köntös László főjegyző tart előadást "Keresztyén európai identitás" címmel.

Steinbach József püspök előadására a református templomban került sor, Steinbach József arról beszélt, hogy mik adják a református kegyesség alapját.

– Az idei Kanizsai Esték témája az identitás, az önazonosság kérdése, ami rendkívül fontos manapság, hiszen másokat úgy lehet csak tisztelni, ha mi magunk tudjuk, hova tartozunk – jelentette ki. – A téma több estét is meg bír tölteni, de én csak egy szeletéről beszéltem, arról, hogy kik vagyunk mi, reformátusok és mik adják lelkiségünk alapjait, tehát melyek hitünknek azon nélkülözhetetlen pillérei, amelyek nélkül bizonyosan nem tudunk megállni Isten előtt.

Steinbach József  ezek sorában  a mindennapos bibliahasználatot, az imádságot, az istentiszteleten való részvételt, az igehirdetést, valamint a látható szolgálatot említette.

Pénteken 18 órakor Köntös László püspökhelyettes a keresztyén európai identitásról tart előadást.

Forrás: Zaol.hu; Kanizsatv.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2018. február 24., szombat,
Mátyás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2626
Összesen 2009. június 2. óta : 13123340

Ige Mellett

(17) „…félték az Istent…” (2Mózes 1)*

VEGYÉTEK, EGYÉTEK, VIGYÉTEK… – 1. A dolgok bonyolultak ebben a bűnös világban. Ezzel belép egy nagy kísértés, miszerint mindent „empatikusan” akarunk ... tovább

REPOSZT

Afféle kényszerképzet

Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek. Hont: A Liu-testvérek tudtukon kívül Őcsénybe is üzentek - hvg.hu
  Ül szegény ... ... Tovább

Dokumentumtár

FGY101220

Formátum:.doc
Méret: 54.5 KB

"A fiak szívét pedig az atyákhoz" Faust Gyula igehirdetése 2010.12.19

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Nyakkendő nélkül extra

Formátum:.mp3,
Méret: 31.4 MB

REND 2010. Az El Mondo Café-ban Steinbach József püspökkel Bella Péter beszélgetett

Hanganyag letöltése