Egyházmegyei Presbiteri Konferencia

Máté László, 2018-03-08 10:30:45

Az elmúlt év végi tisztújítás után első alkalommal gyűltek egybe a Tatai egyházmegye gyülekezeteinek presbiterei február 18-án, Komáromban. A „Reformáció 501" címet viselő konferencia előadásai arra keresték a választ, miként kell megfelelnünk a semper reformanda elvének az 500. évfordulós megemlékezések után?

 Az egyházmegyei konferenciák sorozatát hagyományosan megnyitó ünnepi alkalom dr. Jacob Doedens, a PRTA docensének igehirdetésével kezdődött, majd a megjelenteket köszöntötte Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos, bokodi presbiter, Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok és Máté László esperes.

 

 

A főelőadó, dr. Bogárdi Szabó István betegsége miatt nem tudott nem tudott jelen lenni, így a közel 300 fős gyülekezet előtt dr. Siba Balázs, a KRE HTK dékán-helyettese ismertette a néhány évvel ezelőtti nemzetközi konfirmációs kutatás eredményeit, ill. a kérdések továbbgondolására és megválaszolására inspiráló megállapításait. Ezt követően dr. Barta Zsolt, a PRTA docense, rédei lelkipásztor adott tájékoztatást a MRE liturgiai és homiletikai bizottságának munkájáról, ezen belül a liturgia megújításának aktuális kérdéseiről, a gyülekezetekben eddig kipróbált új liturgiák kapcsán beérkezett észrevételek figyelembe vételéről. A délelőtti programot Tóth Réka komáromi ifjúsági tag fuvolajátéka színesítette.

 

A konferenciára jelent meg a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére összeállított egyházmegyei emlékkönyv, a „...mindenkor számot adni..." c. kiadvány, amelyben a megye templomainak és imaházainak fényképe mellett a gyülekezet rövid története, és lelkészének áhítata olvasható. A konferenciát a monostori erőd impozáns történelmi falai között megrendezett szeretetvendégség zárta.

Máté László

Forrás: a Tatai Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10051
Összesen 2009. június 2. óta : 39863808