„…Dávid élemedett korú öreg ember lett…”

Steinbach József, 2018-04-08 04:00:00

(1Királyok 1,1–37)* MEGÖREGEDVE… – 1. Megöregedve „fázunk mindentől”, ráz a hideg. Dávid hívő ember, nem él a neki felkínált fiatal szépséggel, mert tudja, hogy ekkor már csak az Úr kegyelmes ölelése melegíthet fel.

– 2. Megöregedve leírnak bennünket, de ma már harminc fölött is öregnek számítunk, ötven felett végképp. Törnek elő a fiatal titánok, és van az úgy is, hogy az ember még a saját gyerekeiben sem bízhat. Dávid ellen támad a saját fia, a szép férfiú, Adónijjá és csapata, Jóáb, valamint Ebjátár pap. Isten kegyelme, ha megöregedve mégis kitartanak mellettünk egyesek: Cádók pap, Nátán próféta, Benájá, Betsabé és Salamon. – 3. Megöregedve rendezzük el a dolgainkat, és Istennek kedves módon, az Ő akarata szerint „rendelkezzünk” a jövőről. Adjuk át a ránk bízott kincset. Ne felejtsük, bármikor kiszólíthat innen az Úr, ezért legyünk fiatalon is készen, mindig készen; – azzal a bizonyossággal, hogy Ő, Jézus Krisztusban már mindent elrendezett nekünk.

 A teljes igemagyarázat:

MEGÖREGEDVE… 

– 1. Megöregedve „fázunk mindentől”, ráz a hideg. 

Dávid a kor szokása szerint élhetett volna a fiatal, szép Abisággal, mert azt gondolná az ember, hogy talán egy fiatal szépség még felmelegíthetné öreg életünket, megidézve az elmúlt időt. 

Elgondolkodtató az Ószövetség „emberi őszintesége” ezen a területen is. 

De Dávid hívő ember, nem él a lehetőséggel, mert tudja, hogy ekkor már csak az Úr kegyelmes ölelése melegíthet fel. 

– 2. Megöregedve leírnak bennünket, de ma már harminc fölött is öregnek számítunk, ötven felett végképp. 

Törnek elő a fiatal titánok, és van az úgy is, hogy az ember még a saját gyerekeiben sem bízhat. 

Dávid ellen támad a saját fia, a szép férfiú, Adónijjá és csapata, Jóáb, valamint Ebjátár pap. 

Isten kegyelme, ha megöregedve mégis kitartanak mellettünk egyesek: Cádók pap, Nátán próféta, Benájá, Betsabé és Salamon. 

– 3. Megöregedve rendezzük el a dolgainkat, és Istennek kedves módon, az Ő akarata szerint „rendelkezzünk” a jövőről. 

Adjuk át a ránk bízott kincset. 

Ne felejtsük, bármikor kiszólíthat innen az Úr, ezért legyünk fiatalon is készen, mindig készen; – azzal a bizonyossággal, hogy Ő, Jézus Krisztusban már mindent elrendezett nekünk.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6152
Összesen 2009. június 2. óta : 39859909