A Lélek és a lélek

Köntös László, 2018-05-20 09:17:44

Keresztyén ünnepeinket titokszerűség lengi körül. Ha karácsony története a szűztől fogantatás hírével lepi meg az embert, a húsvét pedig a Jézus Krisztus feltámadásáról üzen, akkor mit mondjuk pünkösdről, a Szentlélek megérkezésének napjáról? Ezek az események mind azért olyan meghökkentőek, mert szétfeszítik emberi gondolkodásunk kereteit, és szinte „provokálnak”, hogy olyasmit fogadjunk be, ami – ahogyan mondani szokás – „nem fér a fejünkbe”.

Csakhogy ebből nem azt a következtetést kell levonni – ahogyan ezt a csak önmagára támaszkodó emberi ész gyakran hajlamos elhinni –, hogy minden, amit az általános emberi gondolkodás nem bír befogadni nem igaz. Hanem azt, hogy van olyan tartalom, van olyan üzenet, amely nem az embertől jön, nem az ember „talál ki”, de mégis az embernek szól. Ez egész egyszerűen attól van, hogy Isten is üzen, Ő is szól, Ő is közli önmagát, Ő is jelen van. Ez az igazi titok. Hogy ebben az életben, ebben a világban, abban, „ami van”, ami körülvesz bennünket, amiben élünk és vagyunk, sőt bennünk is, nem csak az ember cselekszik, hanem van az egész történetnek egy „láthatatlan” szereplője, maga Isten, aki nem távoli szemlélője az emberi sorsnak, hanem nagyon is aktív szereplője.

Ma divatos az a hamis gondolat, hogy mindez azért van, mert az ember kivetít. Kivetíti a belső világát, az érzéseit, s voltaképpen a hit sem más, mint egy emberi érzés, az ember lelkének tevékenysége. Isten tehát nem azért van, létezik, működik, mert Ö önmagában, az embertől függetlenül van, létezik és működik, hanem azért, mert egyesek, a „vallásos emberek”, úgy érzik, hogy Ő van. Mintha bizony Isten léte attól függene, hogy mit érez az ember. Erre épül az a már régóta divatos elképzelés is, hogy az Istenben való hit voltaképpen az emberi történelem tovatűnő jelensége. Voltak „vallásos” korszakok, mert az emberek így éreztek, de aztán eljött a „megvilágosodás” korszaka, amikor az emberek rádöbbentek arra, hogy a bennük lévő hit voltaképpen csak egy bennük lévő érzés, saját belső lelki világuk szüleménye.

Nos, pont fordítva. Nem az emberi lélek „teremti” a hitet, hanem az embertől függetlenül létező Isten az, aki cselekszik, aki valósággal betör az emberi lélek világába és késszé, alkalmassá teszi az embert az Ő valóságának a befogadására. Ezt a munkát végzi el a Lélek. Nem az ember lelke, hanem Isten Lelke, a Szentlélek. Pontosan úgy, ahogyan a pünkösdi történetben olvashatjuk. Váratlanul és az ember számára felfoghatatlan módon Isten közli önmagát. Nem arról van tehát szó, hogy Isten „van”, mert az ember „úgy érzi az ő lelkében”, hanem arról, hogy az ember azért élheti át az ő lelkében Isten jelenvalóságát, mert az Ő Lelke, s Szentháromság harmadik személye, maga Isten behatol az ember lelkébe és késszé teszi az embert, hogy egyáltalán befogadhassa Istent. S emögött nem áll más, csak Isten végtelen és könyörülő szeretete, amelynek az a tartalma, hogy Ő közösséget akar vállalni az emberrel, s mintegy „kilép” Önmagából, hogy az ember számára megnyissa Önmagát. Ezért nyílhat meg az ember Isten felé. Ez történt meg pünkösdkor. Ez az esemény az alapja az egyháznak, s ennek a folytonos pünkösdi eseménynek vagyunk a részesei mi is. Ma is.

(Megjelent a Pápai Református Egyházközség Tebenned bíztunk című újságjában.)


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 17260
Összesen 2009. június 2. óta : 39881832