„Az Úr szabadítót adott Izráelnek…”

Steinbach József, 2018-05-27 04:00:00

2Királyok 13)* NÉZŐPONT. – 1. Szemlélhetjük a pusztai történeti eseményeket. Ahogy a Bírák korában a filiszteusok jelentettek állandó fenyegetést, Aháb király ideje óta az arámok törtek rá állandóan Isten népére. Hazáél, arám király mindkét országrészen átgázolt, és a filiszteus Gát elfoglalása is céljai között szerepelt (12,18). 

– 2. De hatolhatunk a történeti események mögé is, ahogy ezt Isten Igéje teszi. Hiszen Isten a történelem Ura, aki szabadulást ad népének az arám iga alól; – amint Izráel királyai, Jóáház és Jóás megtérnek Őhozzá; – de azonnal az arám iga alá kerülnek, amint ismét elpártolnak az Úrtól (5–7). Hitünk ereje és életünk menete, egyéni és világméretekben is kapcsolódhatnak egymáshoz. – 3. A hit szemléleténél is többet lát a próféta. Elizeus élete és halála; – csodáiban is ezt hirdetik (20–21). Elizeus könnyei (14), a kilőtt nyilak (18), az életre elevenedő ember (21), mind prófétai jelek Isten népe számára, hogy bízzanak az Úrban, és erősen cselekedjenek, mert velük lesz az Úr, szabadítót küld népe számára (14–19). Cselekedni kell, de hitben kell cselekedni; – miközben mindent a Szabadító Úr cselekszik, vagyis minden kegyelem. Ez a Szabadító már mindent megcselekedett érettünk, meghalt és feltámadott.

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Izráel királyainak listája Aháb királytól:

Aháb, Izráel királya (Kr. e. 874–853 uralkodásának ideje 22 év) = Illés próféta működése. 

Ahazjá, Izráel királya (Kr. e. 853–852 uralkodásának ideje 2 év) = Illés próféta működése. 

Jórám, Izráel királya (Kr. e. 852–841 uralkodásának ideje 12 év) = Illés próféta működése. 

Jéhú, Izráel királya (Kr. e. 841–814 uralkodásának ideje 28 év) = Elizeus próféta működése.

Jóáház, Izráel királya (Kr. e. 814–798 uralkodásának ideje 17 év) = Elizeus próféta működése.

Jóás, Izráel királya (Kr. e. 798–782 uralkodásának ideje 16 év, ebből II. Jeroboámmal pártoskodva 11 évet) = Elizeus próféta működése.

II. Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 793–753 uralkodásának ideje 41 év) = Elizeus, Hóseás, Jónás, Ámósz próféták működése.

Zekarjá, Izráel királya (Kr. e. 753–752 uralkodásának ideje 0,5 év) = Hóseás próféta működése.

Sallum, Izráel királya (Kr. e. 752 uralkodásának ideje 1,5 év) = Hóseás próféta működése.

Menahém, Izráel királya (Kr. e. 752–742 uralkodásának ideje 10 év) = Hóseás próféta működése.

Pekah, Izráel királya (Kr. e. 752–742 uralkodásának ideje 10 év, Menahém és Pekah ezt a 10 évet egyidőben, vetélkedve uralkodják, közben Pekahjá harmadikként csatlakozik a közös északi trónbitorláshoz az utolsó 2 évben, Kr. e. 742–740) = Hóseás próféta működése.

Pekahjá, Izráel királya (Kr. e. 742–740 uralkodásának ideje 2 év) = Hóseás próféta működése.

Pekah, Izráel királya (Kr. e. 752–732 uralkodásának ideje 20 év) = Hóseás próféta működése.

Hóséa Izráel királya (Kr. e. 732–722 uralkodásának ideje 9 év) = Hóseás próféta működése.


Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8364
Összesen 2009. június 2. óta : 39872928