Konfirmáció Dadon és Bokodon, avagy népegyház vagy hitvalló egyház?

Kovács Tamás , 2018-06-18 15:25:49

Isten kegyelméből májusban a dadi és bokodi gyülekezetekben négy konfirmandus tehetett hitvallást Urukról, Jézus Krisztusról. Dadon Bierbauer Csenge, Kovács Rebeka és Szabó Krisztina Anna, Bokodon Szűcs Kata Szilvia. Hogy ez a szám (sok vagy) kevés? Örök kérdés ez egyházunkban.

Bennem ilyenkor mindig a címben adott kérdés fogalmazódik meg; népegyházat vagy hitvalló egyházat munkálunk. Természetesen tudom, hogy Isten a szívek vizsgálója, és ez így is van jól. Ugyanakkor a lelkész és a presbitérium is sokat tehet és felelős is azért, hogy valóban olyan fiatalok (vagy felnőttek) álljanak ki az úrasztalához hitvallást tenni, akiknek az életén is látszódnak a lélek gyümölcsei, vagy legalábbis annak bimbói, kezdeményei. Akik később nem eltűnnek a gyülekezetből a közismert vicc szerint, hanem megmaradnak Krisztus jó katonájának.

 

Konfirmáció a dadi gyülekezetben 2018-ban

 

Konfirmáció a bokodi  gyülekezetben 2018-ban

 

Tudom, hogy nagyon kevés az a lelkipásztor, ill. presbitérium, aki felvállalja, hogy erre akár csak rá merjen kérdezni, vagy szóvá merjen valamit tenni, ami nem ezt az irányt mutatná a fiatal életében, beszédében, tettében. De Isten felelőssé tett bennünket arra, hogy olyan őrállói legyünk a gyülekezeteknek, amelyben hitelesek vagyunk. Beszélgetni kell a konfirmandusokkal; komolyan gondolják, tényleg szeretnék vállalni azokat a kötelezettségeket, amelyeket megfogadnak Isten és a gyülekezet előtt ünnepélyesen? Tudunk együtt imádkozni velük? Imádságban hordozzuk őket? Segítjük őket a Krisztus útján maradásban? Bárcsak Isten bennünket is megújítanaebben a felelősséghordozásban! Bárcsak a gyülekezet minden tagja segítségére lenne a konfirmandusoknak abban, hogy jó a gyülekezeti közösségben megmaradni! Bárcsak a konfirmáltak valóban egy igazán szerető nagycsaládot érezhetnének maguk mellett, amelybe örömmel és hűséggel akarnának tartozni! Isten segítsen ebben mindannyiunkat!

Kovács Tamás lelkipásztor

Forrás: Tatai Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. February 23., Saturday,
Alfréd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4284
Összesen 2009. június 2. óta : 15620449

Ige Mellett

(29) „Vigyázzatok rá, és őrizzétek meg, amíg meg nem méritek…” (Ezsdrás 8,24–36)

Ezsdrás nem kér KATONAI VÉDELMET az útra, hogy kifejezze Istenébe vetett bizalmát. Nehémiás elfogadja a katonai védelmet (Nehémiás 2,9). Üdvözítő Iste... tovább

REPOSZT

Hogyan védekezzünk?

A parkokat, a tengereket, az óceánokat tehát ne szennyezzük – igen, ez helyes törekvés –; az emberek elméjét, általánosságban a társadalmi közmegegyezéseket, a közmorált viszont nagyon is ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL110614

Formátum:.doc
Méret: 41.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.06.14.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a hit

Formátum:.mp3,
Méret: 64.8 MB

Dr. Németh Tamás előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése